2. nap: Ádám és Éva bukása – Biblia egy év alatt podcast
Korszak: Őstörténet
Ima
Urunk, Teremtő Atyánk,
köszönjük, hogy életet adtál,
és hogy a világot, amelyben élünk, jónak alkottad.
Köszönjük, hogy a bűnbeesés sötétsége után sem hagytál el minket,
hanem továbbra is megszólítasz: „Hol vagy?”
Uram, sokszor mi is elbújunk előled,
szégyenünkben, félelmünkben, vagy éppen közönyünkben.
De Te nem mondasz le rólunk.
Köszönjük, hogy újra és újra keresel,
hogy ruhát adsz a sebekre,
és utat nyitsz a megtérésre.
Taníts bennünket, hogy felismerjük a kísértés hangját,
és ne higgyünk a hazugságnak,
amely elválaszt Tőled.
Adj erőt, hogy minden nap
a szeretetet és az engedelmességet válasszuk.
Fogadd el tőlünk életünk első gyümölcseit —
időnket, figyelmünket, szolgálatunkat —
ne a maradékot, hanem a legjobbat.
Formáld szívünket, hogy Benned bízzunk,
és megértsük: a Te parancsaid nem korlátok,
hanem szeretetből fakadó útmutatások az életre.
Uram, Jézus Krisztus,
Te vagy az új Ádám, aki a kereszt áldozatával
visszanyitottad az Éden kapuit.
Segíts, hogy Benned maradjunk,
és Veled együtt éljük meg
az engedelmességből fakadó szabadságot.
Ámen.
Elmélkedés
Minden csodálatosan indult! Isten nemcsak az egész világot ajándékozta az embernek, hanem bensőséges kapcsolatot is önmagával. És mégis: most hirtelen minden szörnyű fordulatot vesz! A megkísértés szörnyű történetét látjuk, amely a Sátán, mint kígyó feltűnésével kezdődik.
A Sátán máshol a Bibliában: Leviatán, tengeri szörny, sárkány – félelmetes, hatalmas lény!
Éva tudhatta, hogy veszélyes, mégis szóba áll vele. Nem nyíltan kísért. Nem kérdőjelezi meg Isten létét vagy tekintélyét, de a szavahihetőségét igen! Isten tényleg azt mondta, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek? … Semmi esetre sem fogtok meghalni, ha a jó és rossz tudásának fájáról esztek… Nem azért tiltja, hogy ne haljatok meg, hanem hogy ne legyetek olyanok, mint ő! — Megint csak nem Isten létét vagy tekintélyét vonja kétségbe, hanem a megbízhatóságát: „Tényleg rá mered bízni magad erre az Istenre?”
Mi is hányszor kérdezzük: Uram, miért nem mutatsz többet magadból? Akkor hinnék benned…
De Isten célja nemcsak az, hogy higgyünk benne, hanem hogy hozzá tartozzunk! Ha Isten többet mutatna magából, nekünk akkor is át kellene mennünk ezen a vizsgán, amin Éva és Ádám is: akarunk-e hozzá tartozni, engedelmeskedünk-e neki, azért, mert szeret minket?
Ádám és Éva tudták, hogy Isten szereti őket, mégis ezzel kísértette meg őket a kígyó: Isten nem szeret, mert ha szeretne, ehetnétek arról a fáról!
„Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére.” (Ter 3,6) — Hányszor vagyunk így a bűnnel: nézegetjük, és meggyőzzük magunkat, hogy nevetséges, hogy erre azt mondja az Egyház, a Biblia, hogy nem szabad, pedig ez jó nekem, jó ötletnek tűnik megtenni.
Mégis: amikor a bűn mellett döntünk, tudjuk, hogy ez Isten ellen szól, hogy arról döntünk, hogy nem akarunk Istenhez tartozni.
Megnyílt a szemük, látták, hogy meztelenek, kötényt (ágyékkötőt) készítettek. Isten, aki oly közel volt hozzájuk, hívta őket, mire azt válaszolják, hogy elbújtak, mert meztelenek.
A következő sor feltárja, milyennek látjuk Istent. Hogyan halljuk Istentől ezt az egyszerű kérdést? „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?” (Ter 3,11)
Isten hangját haragosnak, vádlónak hallod? Vagy a megszakadó atyai szív hangját hallod, aki tudja, hogy milyen nagyszerű tervei voltak a gyermekeivel, hogy ott éljenek az ő szerető közelségében, és nekik most mégis menniük kell, mert egy más útra tértek?
A következmények: a kígyót megátkozza Isten. Ádám és Éva nincs megátkozva, amit ők kapnak, az nem átok, hanem gyógymód, bár fájdalmas: a szülés és a megtört kapcsolatok fájdalma Évának, a verejtékes munka fájdalma Ádámnak — mert nem a szeretetet választották! Szeretetre (munkára, pihenésre, szeretetkapcsolatokra) lettek teremtve, de elbuktak.
Meg kell tanulniuk, hogy a szeretet mindig áldozattal jár: Éva a fájdalmas szülésben, Ádám a családért folytatott verejtékes munkában tanulja ezt meg.
Isten kivezeti őket a kertből, kerubokkal zárja el a visszavezető utat, hogy ne egyenek az örök élet fájáról. Miért nem akarja, hogy örökké éljenek? – Azt nem akarja, hogy ebben a megtörtségben éljenek örökké, mert a bűn miatt nem élhetnek úgy, ahogy eredetileg elgondolta. Az ilyen örök élet kínszenvedés lenne! Ő más utat mutat az örök életre, amely majd örök boldogságra vezet…
Isten még mindig gondoskodik róluk odakint is: ruhát készít nekik — fellázadtak, nem élhetnek már az Édenkertben, de Isten még mindig gondoskodik róluk — bőrruhát készít nekik. Vagyis valamit fel kellett áldozni Ádámért és Éváért, hogy Isten gondoskodhasson róluk! Itt újból a szeretet és az áldozat összefüggését látjuk!
Aztán máris látjuk a negyedik fejezetben a bűn elterjedését. Az első emberpár két elsőszülöttje közül az idősebb megöli a testvérét. Káin és Ábel áldozata: Isten elfogadta Ábelét, Káinét nem – nem tudjuk pontosan, miért; annyit tudunk, Ábel zsenge bárányt mutatott be, Káin pedig csak valamit a föld terméséből, nem feltétlen az első termést.
Megkérdezhetjük magunktól: én mit adok Istennek? A legjobbat? Vagy csak valami felesleget? Sokszor nem azért jelentéktelen az áldozatunk Istennek, mert az ő szemében jelentéktelen, hanem mert a mi szemünkben az. Odaadom-e az első gyümölcsöt Istennek? A napom első pillanatát? – Nem feltétlen időrendben az elsőt, hanem inkább az időbeosztásom szerinti legjobbat. Az első biztos dolog, ami bekerül a napirendembe: az ima kell legyen.
Káin mérges lesz, és jön a következő bűn. De előtte Isten figyelmezteti Káint, hogy ha szomorú vagy csalódott is, nem KELL vétkeznie. Isten felszólítja, hogy a kísértés idején is álljon ellen, és uralja a bűnt!
Összegezve: Isten a világot jónak teremtette; az ember elbukott; a szeretet áldozattal jár, vagyis nekem is áldozatot kell hoznom minden nap: az időmből valamennyit Istennek kell szánnom, de nem a maradékot, hanem a legszebbet, az „első gyümölcsöt”. Ámen!
