Napi Rahangolo 2025.12.27 szombat

Napi ráhangoló: „Az Élet megjelent” – Szent János tanúsága a megtestesült Igéről és az örök életről

Szent János apostol és evangélista

1Jn 1,1-4; Jn 20,2-8

Mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk.”

Szent János apostol és evangélista, az Élet tanúja és hirdetője azzal a szóval kezdi evangéliumát, mely az egész Szentírás legelső szava: „Kezdetben”… Leveleiben is a kezdetekhez megy vissza, írásainak és életének mélysége az abszolút Kezdethez, a létezés ősforrásához, az Istenhez való kötődéséből való. Mintha nem bűnbeesett ember volna, olyan ártatlan és tiszta; megtisztította őt szüzességének kivirágzása, hiszen Jézusban Istennel találkozva ő lett a szeretett tanítvány, és a Szeplőtelen Szent Szűzzel töltött évek, akit a haldokló Üdvözítő végrendeletét teljesítve házába fogadott. Isten új teremtésének, dicsőséges feltámadásának tanúja ő. Valóban hallotta, saját szemével látta és kezével tapintotta az Életet, amelyben öröktől fogva minden más élet benne foglaltatott.

Hiszen az Atya öröktől fogva elhatározta szent Fia megtestesülését, és hogy általa minden embert részesít az istenfiúságban. Így időben bár előbb jelent meg az élet az univerzumban, de az isteni szándék rendjében Jézus az első. Isten őbenne teremtette az embert és az ember életterét. Az egysejtű lény lehetősége is az Istenség mélységében öröktől elrejtett titokhoz, a megtestesüléshez tartozik. Ezért Jézusra a szó legteljesebb értelmében áll, hogy „az Élet megjelent”. Azért is, mert ez az élet nem pusztulásra szánt, széteső biológiai élet, hanem, amint Szent János tanítja, örök élet, amely az Atyánál volt.

Imádság

Köszönjük Neked, Úr Jézus, szeretett tanítványodat, Jánost, aki által feltártad előttünk isteni életed mélységeit, azzal, hogy legbensőségesebb barátodul választottad, s azzal, hogy rábíztad titkaid megosztását. Általa, az ő evangéliumán és levelein keresztül nyilatkoztattad ki nekünk, hogy Isten a szeretet, s hogy arra kaptunk meghívást – és a nekünk ajándékozott Szentlélek által képességet is -, hogy a mi létmódunk is a szeretet legyen. Add, kérünk, hogy ezt a szeretetet mind jobban befogadjuk, s Téged viszontszeretve és egymás szeretetében élve már itt a földön részünk legyen a Szentháromság boldog, örök életében.

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.