Adventi ráhangoló: Élet van bennünk a Szentlélektől
Dr. Kajtár Edvárd atya advent negyedik vasárnapján arra hív, hogy a karácsony előtti utolsó napokban ne pusztán külső készületben, hanem valódi belső elmélyülésben éljük meg az ünnepre hangolódást. Rámutat: az advent első szakasza a második eljövetelre, az ítéletre és a megtérésre irányítja figyelmünket, december 16. után azonban a liturgia már kifejezetten Jézus első eljövetelére, a karácsony misztériumára összpontosít.
A mai evangélium Szent József példáját állítja elénk, aki bizalommal fogadta be Isten akaratát. Máriában – és minden megkeresztelt emberben – élet van a Szentlélektől: nem csupán biológiai élet, hanem az isteni élet valósága. Ez az élet bennünk él, de keresnünk kell, hogy felszínre törhessen. Az advent ezért a csend, a befelé fordulás és az imádság ideje.
Edvárd atya hangsúlyozza: a karácsonyi nyüzsgés közepette különösen fontos az elcsendesedés, a belső ima gyakorlása és a Szentírás olvasása. Az Ige a csendben tud megtestesülni bennünk. Arra is buzdít, hogy tudatosan válogassuk meg, kinek a hangjára figyelünk: kevesebb „influencer”, több figyelem Isten szavára. Végül az egyszerűségre hív: ne engedjük, hogy a túltervezett készülődésben „elveszítsük” a megszülető Krisztust, és különös szeretettel óvjuk a családok – különösen az édesanyák – karácsonyát.
Napi kihívás
Ma teremts legalább 10–15 perc csendet, kapcsold ki a zavaró zajokat, és a szívedben keresd Istent. Olvass el egy rövid evangéliumi szakaszt, majd kérdezd meg magadtól:
„Kinek az életét élem valójában – és teret adok-e Isten bennem élő életének?”
Az Adventi ráhangoló videósorozat a Zarándok.ma nagylelkű támogatóinak köszönhetően valósulhat meg. Hálásan köszönjük minden eddigi adományozónak!
Ha szeretné segíteni küldetésünket, itt tud bennünket támogatni.
Ha szeretné, hogy e-mailben küldjük minden reggel az Adventi ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tud feliratkozni lelkigyakorlatos listánkra.









