Leó pápa az ökumenikus és vallásközi találkozón Bejrútban: legyetek a béke építői

XIV. Leó pápa december 1-jén, hétfőn délután helyi idő szerint 4 órakor (magyar idő szerint 3 órakor) érkezett a bejrúti Mártírok terére (Sahet al Shouhada), amely a libanoni ellenállás szimbóluma. Itt tartották azt az ökumenikus és vallásközi találkozót, amelyen szír katolikus, görögkatolikus, szír ortodox, örmény ortodox, siita és szunnita, valamint drúz vallási vezetők vettek részt és szólaltak fel.

A pápát a bejrúti Mártírok terén felállított sátor bejáratánál a szír katolikus pátriárka, a maronita pátriárka, a szunnita főimám és a síita képviselő fogadta. A tér 1931-ben kapott neve és a közepén álló szobor azoknak a hazafiaknak állít emléket, akiket az első világháború alatt a törökök elleni felkelés során itt akasztottak fel. A szobor még mindig viseli a libanoni háború (1975-1990) golyónyomait. Az emlékmű Marino Mazzacurati olasz szobrászművész alkotása, és 1960-ban avatták fel. 2019 végén a Mártírok tere a kormányellenes tüntetések egyik fő gócpontjává vált.

A szír katolikus pátriárka köszöntő szavait követően felolvastak egy részletet az Evangéliumból, majd a Koránból. A tanúságtételt követően a vallási vezetők emelkedtek szóra, majd Leó pápa fordult beszéddel a jelenlevőkhöz. A találkozó végén közösen elültettek egy olajfát.

A Szentatya beszéde elején meghatódottan és hálásan fejezte ki örömét, hogy Libanon áldott földjén állhat a vallási vezetők körében. Ez egy olyan föld, amelyet felmagasztaltak az Ószövetség prófétái, akik magas cédrusaiban az igaz lélek jelképeit látták, amely az ég éber tekintete alatt fejlődik; egy olyan föld, ahol a Logosz visszhangja soha nem hallgatott el, hanem évszázadról évszázadra hívja azokat, akik meg szeretnék nyitni szívüket az élő Isten előtt – hangsúlyozta a pápa.

Felidézte, hogy 2012-ben XVI. Benedek pápa Bejrútban írta alá szinódus utáni Ecclesia in Medio Oriente (A közel-keleti egyház) kezdetű apostoli buzdítását. Ebben Benedek pápa hangsúlyozta, hogy „az Egyházat egyetemes küldetése arra hívja, hogy párbeszédet folytasson más vallások követőivel. A Közel-Keleten ez a párbeszéd a keresztények, zsidók és muzulmánok közötti mély lelki és történelmi kapcsolatokra épül. Ez egy olyan párbeszéd, amelyet nem politikai vagy társadalmi érdekek, hanem a hitben gyökerező mély teológiai igazságok vezérelnek” (19. pont). Kedves barátaim – folytatta beszédét a pápa – jelenlétetek ma itt, ezen a figyelemre méltó helyen, ahol minaretek és harangtornyok állnak egymás mellett, mégis mindkettő az ég felé nyúlik, tanúskodik e Föld kitartó hitéről és népének az egy Isten iránti rendíthetetlen odaadásáról. Itt, ezen a szeretett földön olvadjon össze minden harangszó, minden imára hívás egyetlen, szárnyaló himnusszá – nemcsak a menny és föld irgalmas Teremtőjének dicsőítésére, hanem egy szívből jövő imára is a béke isteni ajándékáért – fohászkodott a Szentatya.

Sok éven át, és különösen az utóbbi időben, a világ tekintete a Közel-Keletre, az ábrahámi vallások bölcsőjére szegeződik, figyelve a fáradságos utat és a béke értékes ajándékának szüntelen keresését. Az emberiség időnként félelemmel és csüggedéssel tekint a Közel-Keletre az ilyen összetett és régóta fennálló konfliktusok láttán. Mégis, e küzdelmek közepette reményre és bátorításra találhatunk, ha arra összpontosítunk, ami egyesít minket: a közös emberségünkre és a szeretet és irgalom Istenébe vetett hitünkre. Egy olyan korban, amikor az együttélés távoli álomnak tűnhet, Libanon népe, miközben elfogad különböző vallásokat, erőteljes emlékeztetőként áll itt arra, hogy nem a félelemé, a bizalmatlanságé és az előítéleté az utolsó szó, és hogy az egység, a kiengesztelődés és a béke lehetséges. Ez egy olyan küldetés, amely változatlan maradt e szeretett föld történelme során: tanúságot tenni arról az örök igazságról, hogy a keresztények, a muzulmánok, a drúzok és számtalan más nép együtt élhet, és a tisztelet és párbeszéd által egyesült országot építhet – mutatott rá XIV. Leó.

Utalt rá, hogy hatvan évvel ezelőtt a II. Vatikáni Zsinat a Nostra Aetate kezdetű nyilatkozatának kihirdetésével új távlatot nyitott a katolikusok és a különböző vallású emberek közötti találkozás és kölcsönös tisztelet előtt, hangsúlyozva, hogy az igazi párbeszéd és együttműködés a szeretetben gyökerezik – a béke, az igazságosság és a kiengesztelődés egyetlen alapjában. Ennek az isteni szeretet által ösztönzött párbeszédnek minden jóakaratú embert fel kell ölelnie, és el kell utasítania az előítéleteket, a diszkriminációt és az üldöztetést, továbbá meg kell erősítenie minden ember egyenlő méltóságát – nyomatékosította a pápa.

Ezután felidézett egy evangéliumi részletet. Bár Jézus nyilvános szolgálata főként Galileában és Júdeában zajlott, az evangéliumok olyan epizódokról is beszámolnak, amikor a Dekapolisz vidékén járt – nevezetesen Tírusz és Szidon környékén –, ahol találkozott a szír-föníciai asszonnyal, akinek rendíthetetlen hite arra indította, hogy meggyógyítsa lányát (vö. Mk 7,24-30). Itt maga a föld többé válik, mint Jézus és egy könyörgő anya találkozásának puszta helyszíne; olyan hellyé válik, ahol az alázat, a bizalom és a kitartás legyőz minden akadályt, és találkozik Isten határtalan szeretetével, amely minden emberi szívet átölel. Valójában ez „maga a vallásközi párbeszéd lényege: Isten jelenlétének felfedezése minden korláton túl, és meghívás arra, hogy tisztelettel és alázattal együtt keressük őt” (általános kihallgatás, katekézis a Nostra Aetate zsinati nyilatkozat hatvanadik évfordulója alkalmából, 2025. október 29).

Ha Libanon fenséges cédrusairól híres, az olajfa is örökségének sarokköve. Az olajfa nemcsak ezt a teret díszíti, ahol ma összegyűlünk, hanem a kereszténység, a judaizmus és az iszlám szent szövegeiben is tisztelik, a kiengesztelődés és a béke időtlen szimbólumaként szolgál – állapította meg a pápa. Hosszú élettartama és figyelemre méltó képessége, hogy még a legzordabb körülmények között is fejlődik, a kitartást és a reményt szimbolizálja, tükrözve a békés együttélés ápolásához szükséges rendíthetetlen elkötelezettséget. Ebből a fából gyógyító olaj származik – balzsam a fizikai és lelki sebekre –, Isten határtalan együttérzését testesítve meg mindazok iránt, akik szenvednek. Olaja világosságot is nyújt, emlékeztetve arra a hívásra, hogy a hit, a szeretet és az alázat által világosítsuk meg szívünket – hangsúlyozta Leó pápa.

Ahogy a cédrusok és olajfák gyökerei mélyre hatolnak és szélesre terjednek a földön, úgy a libanoni nép is szétszóródott a világban, mégis összeköti őket hazátok kitartó ereje és időtlen öröksége. Jelenlétetek itt és szerte a világon gazdagítja a világot több évezredes örökségetekkel, ami egyben hivatást is jelent – hívta fel a figyelmet a Szentatya. Egy egyre inkább összekapcsolódó világban arra kaptatok meghivatást, hogy a béke építői legyetek: szálljatok szembe az intoleranciával, győzzétek le az erőszakot és száműzzétek a kirekesztést, megvilágítva az igazságosság és a megbékélés útját mindenki számára, hitetek tanúságtétele által.

Beszéde végén Leó pápa emlékeztetett arra, hogy minden év március 25-én, a nemzeti ünnepen összegyűlnek, hogy tiszteletüket fejezzék ki Mária, a Libanoni Szűzanya előtt, akit a harissai kegyhelyen tisztelnek. A kinyújtott karú Szűzanya lenyűgöző szobra díszíti a szentélyt, aki átöleli az egész libanoni népet. Szűz Mária, Jézus anyjának és a Béke Királynőjének ez a szerető és anyai ölelése vezessen mindannyiótokat, hogy a hazátokban, szerte a Közel-Keleten és az egész világon a megbékélés és a békés együttélés ajándéka áradjon szét, „mint a Libanonból fakadó patakok” (vö. Énekek Éneke 4,15), reményt és egységet hozva mindenkinek – zárta beszédét XIV. Leó Bejrútban a hétfő délutáni ökumenikus és vallásközi találkozón.

Forrás: Vatican News