A gúnyolódás lett az új nemzeti sport?

A közösségi hálózatokon a gúnyolódás villámgyorsan képes óriási méreteket ölteni és ellenőrizhetetlenné válni, ahogy azt egy „ál-Brad Pitt” által becsapott nő szomorú története is bizonyítja. Ez a divathullám jól mutatja, mennyire bölcs dolog, ha „őrséget tudunk állítani szánk elé” (Zsolt 141,3).

Egy példátlan becsmérlési hullám. Szomorú módon ezt váltotta ki a közösségi médiában Anne, az 53 éves anya és lakberendező vallomása, akitől egy internetes csaló néhány hónap alatt 830 000 eurót csalt ki Brad Pittnek, az amerikai színésznek adva ki magát. A TF1-en futó „Sept à Huit” című műsor adását olyan gúnyolódási hullám követte, hogy a tévécsatorna vezetősége úgy döntött – ami rendkívül ritka eset –, mindenhonnan eltávolítja a történetről szóló adást, hogy az ne legyen visszanézhető.

Egyik oldalon az aljas perverzitás, a másikon a mérhetetlen hiszékenység; ezeken túl pedig ez az eset arra is rávilágít, hogy milyen méreteket ölthet a gúnyolódás, különösen, ha több ezer követővel rendelkező fiókok terjesztik, és óva int arra, hogy kétszer is gondoljuk meg, mit posztolunk vagy osztunk meg másoktól. A közösségi hálózatokon egy viccnek, egy fotómontázsnak vagy egy valaki kárára megosztott szellemességnek súlyos következményei lehetnek. Egy osztályteremben elhangzó csúfolódás nemigen jut az iskolaudvaron túl (és a következményei így is drámaiak lehetnek). A digitális gúnyolódás a tízszeresére duzzad, ezért nagyobb visszafogottságra és együttérzésre van szükség. Amúgy pedig, vajon egy több ezer idegen által megosztott és a közösségi hálózatokon vég nélkül továbbított gúnyos reakció még mindig csupán csúfolódásnak számít?

A közösségi média megjelenése eltorzította a gúnyolódás fogalmát, megtartotta annak negatív oldalát, és még inkább súlyosbította azt. A gúnyolódás abból áll, hogy valakivel csipkelődünk. De a gúnyolódás elviselhető – ha képesek vagyunk egy kis öniróniára –, feltéve, ha az időben korlátozott, és egyetlen ismerős személytől származik. A közösségi média azonban könnyedén túllép ezeken a határokon. Ez már nem egyszerű csúfolódás. Mert amikor egész nap, sőt több napon át is tart, akkor ez a gúnyolódás zaklatássá válik. És ha kiderül, hogy a szerzője teljesen ismeretlen emberek nagy tömege, akkor ez bizony már gonoszsággá növi ki magát.

„Nem nevetünk azoknak az embereknek a nevetségességén, akiket nem is ismerünk; ezért mondta Mazarin úr, hogy ő csak a rokonain és a barátain élcelődik”

– írja Voltaire Madame du Deffandnak címzett levelében (1766. február 19).

Mennyire igaz. Biztosnak kell lennünk abban, hogy aki csipkelődik velünk, az egyben szeret is minket, ahhoz, hogy ne bántódjunk meg (túlságosan) a gúnyolódása miatt.

Becsüljük többre a szerénységet és a csendet a gúnyolódásnál

Bár a közösségi média felerősíti a gúnyolódást, ez ősidők óta létezik. A gúnyolódás a büszkeség gyümölcse, azé a büszkeségé, amikor valaki szebbnek, erősebbnek vagy okosabbnak hiszi magát. Az erre való hajlamot a Biblia többször is elítéli. A Példabeszédek könyve így állítja szembe a gúnyolódást az alázatossággal: „Akik gúnyolódnak, azokat ő is kigúnyolja, az alázatosakhoz jóindulattal van.” (Péld 3,34). Az életszentséghez vezető út inkább az alázat gyakorlásában rejlik, mint a gúnyolódáséban.

Az alázatosságot csend és józan ítélőképesség kíséri. Jeremiás próféta ebben az értelemben tanácsolja, hogy távolodjunk el a gúnyolódóktól, és ne vegyünk részt a gúnyolódásban: „Nem leltem benne örömöm, hogy a vigadozók körében üljek; súlyos kezed terhe alatt egyedül ültem, mert méltatlankodással töltöttél el.” (Jer 15,17). Inspiráló gondolatok ezek ma is, amikor olyan könnyű gúnyolódni a közösségi médiában, ezért a zsoltárossal együtt imádkozhatjuk mi is: „Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!” (Zsolt 141,3).

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia