Szent Salamon: A koronától a barlangig – Szentek élete
Szent Salamon király
+ Pola, Isztria, 1077.
Salamon, I. András királyunk idősebb fia volt aki 1060-ig uralkodott. Apja, megmásítva a tulajdon öccsének, a későbbi I. Bélának tett trónutódlási ígéretét, 1057-ben megkoronáztatta a fiát, a mindössze hároméves Salamont. III. Henrik német császár leányával (IV. Henrik nővérével), Judittal jegyezte el. Béla azonban fegyvert fogott, ezért Salamonnak 1060 őszén anyjával, az orosz Anasztáziával menekülnie kellett. A német császári családdal való kapcsolatai révén azonban 1063-ban mint tízéves gyermek, német hadak segítségével visszatért és elfoglalta a trónt. Nagykorúságáig anyja, illetve a nála hat évvel idősebb felesége, Judit kormányzott.
I. Béla fiainak, Gézának és Szent Lászlónak lengyel segítséggel való föllépése Salamon családját arra késztette, hogy az unokatestvér hercegeknek átadja az őket apjuk után megillető erdélyi hercegséget.
Egy ideig békében éltek, a fölserdült ifjú király azonban környezete és nyugtalan természete hatására egyre inkább vetélytársnak érezte unokabátyjait. Végül is haddal támadt Géza hercegre, hogy elfogja.
Először sikerült szétszórnia Géza hadait, de László a segítségére érkezett, s így Salamon 1074. március 14-én elveszítette a mogyoródi csatát. Hívei nagyrészt elhagyták, és családjával Moson várába menekült.
Először sikerült rávennie a sógorát, IV. Henrik császárt egy Magyarország elleni hadjáratra. Amikor azonban ez sikertelen maradt, Salamon László fogságába esett, aki Visegrádon tartotta őrizetben. 1083-ban, István király szentté avatása alkalmbából kiszabadult, részt vett az ünnepségeken, de a neki fölajánlott másodrangú szerepbe nem tudott beletörődni. Ezért a Havasalföld felé vette útját. 1087-ben a kunokhoz csatlakozva vett részt egy Drinápoly elleni hadjáratban, ezután eltűnt a szemek elől. A hagyomány szerint Pola mellett szent remeteként fejezte be az életét.
*
Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír róla: „Salamon, I. András magyar király fia még nem volt négy esztendős, amikor eljegyezték III. Henrik római császár leányával, Zsófiával. Öt éves korában magyar királlyá koronázták. Miután fölserdült, változó szerencsével uralkodott. Győztes háborúkat vezetett a besenyők és a bolgárok ellen, Dalmáciában és Horvátországban Zolomírt visszaültette királyi trónjára. Kevésbé volt sikeres a rokonaival, Gézával és Szent Lászlóval folytatott harca. László fogságába esett, és a visegrádi várban raboskodott, ahonnan csodával szabadult meg: Szent István sírjának fedőlapját – amikor László ki akarta emelni a holttestet – mindaddig nem tudták megmozdítani, míg Salamon vissza nem nyerte szabadságát. Később ismét háborút kezdett, de László újra legyőzte, s akkor a Szentlélek megvilágosítására fölismervén a múlandó dolgok hiúságát, titokban elhagyta a csatateret, letette a koronát és a sisakot, és magányba vonult. Itt megtapasztalta, hogy senki sem boldogabb annál, akit a világ gyűlöl. Barlangokban rejtőzött, füvek és vadalma volt az eledele, száraz lomb volt az ágya, forrásvíz az itala, s vadak bőre a ruhája. Böjtölt, vezekelt, éjjel-nappal imádkozott, és kereste a környéken lakó szent remetéket. Végül teljesen ismeretlenül 1077-ben fejezte be földi életét az isztriai Polában, ahol minden évben szeptember 28-án ünnepük, s szent testének ereklyéit nagy tisztelettel őrzik.”
