Morus Szent Tamás, aki inkább elveszítette a fejét, mint a lelkiismeretét – Szentek élete

Morus Szent Tamás – vértanú

* London, 1478. február 7. + London, 1535. július 6.

Londonban született, 1478. február 7-én. Morus Tamás azon legrokonszenvesebb szentek közé tartozik, akiknek emberi nagyságát a világ is elfogadja és tiszteli.

Apja bíró volt Londonban. A tehetséges fiú tizenhárom éves korában apród lett az érsek mellett, aki az oxfordi egyetemre küldte őt. Huszonhárom éves korában Tamás már ügyvéd volt. Három évvel később kezdte politikai pályafutását, tagja lett a parlamentnek. Lelkes humanista volt, szoros barátság fűzte a nagy humanistához, Rotterdami Erazmushoz. Angol és latin költeményeket írt, és előadásokat tartott Szent Ágoston Civitas Dei című művéről. Mindenütt kedvelték.

Ennek ellenére Tamás nem volt egészen biztos abban, hogy a helyes utat választotta-e. Hosszú időn át arra gondolt, hogy pap lesz. Különösen a karthauziakhoz vonzódott. Érett megfontolás után belátta azonban, hogy Istentől nem az egyházi rendre kapott hivatást, és megházasodott. Jane Colttal kötött házassága igen boldog, családi életük ideális volt. Négy gyermekük, három lány és egy fiú született. Abban a korban, amikor ez még igen szokatlan volt, Tamás gondolt rá, hogy leányainak megfelelő képzést adjon. Többek között latint, görögöt és csillagászatot tanultak, családi beszélgetéseik szokatlanul magas intellektuális szinten mozogtak. A ház barátai és gyakori vendégei közé tartoztak a kor legjelentősebb emberei, mindenekelőtt Rotterdami Erazmus, a festő Hans Holbein, Fisher rochesteri püspök.

Ezzel együtt mélyen vallásos életet éltek. Minden este közös imára gyűlt össze a család és az egész személyzet. Étkezések alkalmával pedig először mindig egy szakaszt olvasott a Szentírásból valamelyik gyermek.

Személyes szokásaiban Sir Thomas rendkívül szerény volt. Minden nap szentmisére ment és elmondta Mária kis zsolozsmáját. Gyakran járt London szegény negyedében, hogy támogassa a rászorulókat. Egyetlen szegény sem kért tőle hiába étkezést vagy éjjeli szállást.

Politikai munkája mellett, mint író is tevékenykedett, sok dalát ma népdalként éneklik. Utópia című könyve világhírű lett, Morus Tamás ugyanis olyan gondolatokat fejtett ki benne, amelyek messze túlmutatnak saját korán. 1516-ban Lővenben jelent meg, és sok nyelvre lefordították. 1511 -ben, hatévi házasság után, meghalt a felesége. Tamás négy apró gyermekkel maradt magára, és a rá mindig jellemző racionalizmussal néhány héten belül újra megházasodott. Sokan rossz néven vették ezt tőle. Második felesége özvegy volt és hét évvel idősebb nála. Férje, Tamás kedvéért kezdett zenét tanulni, hárfán, lanton és fuvolán muzsikálni, és gyermekeinek is jóságos anyja lett.

Ezekben az években Sir Thomas jelentősen előrehaladt a megbecsülésben és anyagiakban is megmutatkozó elismertségben. A család hamarosan egy szép házba költözhetett London előkelő városrészében.

1509-ben VIII. Henrik lépett az angol trónra. Kezdetben úgy látszott, hogy kitűnő uralkodó és az Egyház hű fia. Luther ellen készített írása kiérdemelte a pápától a Defensor Fidei, a hit védője címet, amelyet az angol királyok mindmáig megtartottak. 1522-ben azonban a király beleszeretett Boleyn Anna udvarhölgybe. Megkísérelte Rómában érvényteleníttetni a spanyol hercegnővel, Aragóniái Katalinnal több éve fennálló házasságát. Amikor ez nem sikerült, elhatározta, hogy a német – protestáns – fejedelmi családok példájára elszakad Rómától. Hogy ezt a néppel elfogadtassa, szüksége volt egy politikusra, aki a diplomáciában jártas, és mind a világi, mind az egyházi hatóságok előtt egyaránt népszerű. Választása Morus Tamásra esett: 1529-ben kinevezte kancellárjává.

A király azt remélte, hogy Sir Thomas személyében szövetségesre lel terveihez, de hamarosan be kellett látnia, hogy csalódott. Tamásnak sokáig sikerült távol tartania magát a király első házasságának érvényességéről folyó vitától, mondván: „Nem vagyok sem egyházjogász, sem erkölcstan-tudós, ezekben a dolgokban nem vagyok illetékes.”

Az ellentét azonban kettőjük között mind jobban növekedett, s a helyzet lassan tarthatatlanná vált: miközben a király egyre nagyobb mértékben utánozta protestánsok lépéseit, Morus Tamás könyveket és tanulmányokat írt a protestánsok ellen. Végül 1532-ben Sir Thomas benyújtotta lemondását, s ezúttal el is fogadták.

Ezzel elveszítette fizetését, és mivel állandóan elutasította, hogy hivatala révén meggazdagodjék, családja kezdett szükséget látni.

Thomas azonban nem veszítette el nyugalmát. Derűsen mondta hozzátartozóinak: „Ha másképpen nem megy, mindnyájan koldustarisznyát fogunk, és az ajtók előtt a Salve Reginát énekeljük. Így együtt maradhatunk, és közösen boldogok lehetünk.”

Másfél éven át egészen visszavonultan, csak irodalmi munkáinak élt. Közben a király feleségül vette Boleyn Annát. Koronázására Sir Thomas nem ment el, pedig meghívták. A király tombolt a sérelem miatt, az udvaroncok pedig úgy érezték, itt az idő, hogy végleg elgáncsolják az irigyelt nagy embert, a király egykori kedvencét. Belerántották egy perbe, amelyet egy látnoknő ellen folytattak, aki a király második házasságát – állítása szerint – isteni parancsra támadta, és ezért halálra ítélték. Sir Thomas a szokott ügyességgel védte magát, és a király kénytelen volt ellene az eljárást leállíttatni.

De hamarosan nyílt törésre került a sor. A pápa a király második házasságát érvénytelennek nyilvánította, és kimondta a kiközösítést. Henrik király azzal válaszolt, hogy a parlamenttel az angol egyház egyetlen fejévé nyilváníttatta magát, megkövetelve mindazt a hatalmat és méltóságot, amely addig a pápa kiváltsága volt. Minden alattvalónak esküt kellett tennie az új törvényre. Sok katolikus, még püspök és pap is, úgy segített magán, hogy csendben hozzátette: „amennyiben ezzel nem szegem meg Isten parancsát”. Sir Thomas azonban nem élt ilyen fogással. Megtagadta az eskü letételét, ezért a hírhedt londoni Towerbe zárták.

Fogságában istenadta alkalmat látott a szemlélődő életre. Ebben a szellemben tűrt éhséget és hideget. Azt remélték ugyanis, hogy az aggódó családtagok szelíd nyomása el fogja érni azt, amit a fenyegetések és kínzások nem tudtak elérni. Emellett azt mondták neki, hogy bebörtönzött barátja – a szintén vértanúhalált halt Fisher János bíboros már letette az esküt. Amikor mindez nem járt eredménnyel, megszigorították a fogságot és megtiltották a látogatásokat. A levelek, amelyeket fogságából Margit leányának írt, legfontosabb lelki írásai közé tartoznak.

„Engem még nem akar a jó Isten”, sóhajtott Sir Thomas, amikor vérpadra vittek három karthauzi szerzetest, akiket később még tizenöt követett. Belsőleg készen állt a vértanúságra, de vakmerőségnek tekintette, hogy annak ő maga elébe menjen. Amikor Fisher bíboros kivégzése után két héttel bíróság elé állították, szellemesen és ügyesen védekezett. Tamás azt tartotta ugyanis, hogy Isten azért adott észt és szellemi képességeket az embernek, hogy azokat önmaga és a rábízottak életének védelmére és gyarapítására használja.

Elveinek megfelelően Tamás nyíltan kifejtette, hogy világi uralkodó nem igényelhet magának vallási jogokat.

1535. július 6-án vezették a vesztőhelyre. Nyugodt és derűs volt, mint mindig.