NOITERERO Sumeghy Kata 1 scaled

Róma neked – ahogy csak egy ott tanult magyar lány tudja megmutatni – NőiTérErő podcast

Hogyan lesz egy gyermekkori egyháztörténeti érdeklődésből római mestertanulmány, majd egy digitális zarándoksegédlet? A NőiTérErő podcast legújabb adásában Till Judit vendége Sümeghy Kata volt, aki élményeit és tanácsait megosztva mutatta be, hogyan segít ma Rómába utazók százainak megtalálni a saját utazásuk lelki-szellemi egyensúlyát.

Kata története nem egy megszokott tanulmányi életút. Egy érdi plébános atya, Filó Kristóf hatására már gyermekkorában megismerkedett a szentek életével, az egyháztörténelem kulcsfiguráival. Ez a kezdeti benyomás később irányt adott pályaválasztásának: a Pázmányon folytatott történelem tanulmányok mellett olaszt is tanult, hogy ha egyszer lehetősége nyílik Rómába menni, ne érje felkészületlenül.

A római álom két év alatt érett valósággá. Egy szükős időszakban kapott ösztöndíjat, ráadásul a hírt épp a csíksomlyói zándokvonaton kapta meg. Két éven át tanult egy pápai egyetemen: az első évben az egyháztörténelem kezdetétől ezerig, majd a második évben ezertől napjainkig haladtak végig. Tanulni Rómában nemcsak intellektuális, hanem testi-lelki kaland is volt: az előadások sokszor nem tantermekben, hanem a Szent Péter téren, ókeresztény bazilikákban vagy régészeti bejárásokon zajlottak.

A nemzetközi hallgatói közeg, a papi-szerzetesi társak, az olasz-spanyol nyelvi keveredés még színesebbre festette az egyetemi életet. De nem volt minden fényes: a lakhatási gondok, a kiszolgáltatottság és az anyagi feszültségek az álom élet legkeményebb próbatételeivé váltak. Kata őszintén vallott arról, hogyan tapasztalta meg Isten gondviselését, amikor már nem volt kihez fordulnia, csak Hozzá.

„Még a verébről is tud, hát akkor a Katáról is tud Rómában”

– fogalmazta meg hite mélyülését.

Nemrégiben megszületett a Katával Rómába projekt, amelynek lényege, hogy Kata nem idegenvezető, hanem előkészítő segítő. Az oldalán elérhető öt tematikus úti csomag – a Vatikáni Múzemtól a katolikus zarándokhelyeken át az “Emily Párizsban” sorozat forgatási helyszíneiig – lehetővé teszi, hogy az utazó önállóan fedezze fel a várost. Mindezt infokártyák, videós útmutatók, útvonaltervező segíti, még a legjobb fényképpontokat is megjelölve.

Az interjú záró pillanataiban Kata megemlítette, hogy római tartózkodását Ferenc pápa megválasztása és halála keretezte.

“Számomra Ferenc pápa jelenléte mindig nagyon személyes volt, mintha az életem egyenesen az ő római jelenlétéhez kapcsolódott volna”

– fogalmazta meg.

Kata története egyszerre tanúságtétel, lelki napló és gyakorlati inspiráció. Az álom, amely egykor a Szentek iránti vonzódásból sarjadt, ma már sokak római élményének alapja. A mustármag megfakadt – és lombos fává terebélyesedett.

Kapcsolódó tartalom

  • Kalkuttai Szent Teréz anyát ünnepli az Egyház

    Kalkuttai Szent Teréz, közismert nevén Teréz anya (születési neve albánul: Agnes Gonxha Bojaxhiu; Üsküb, 1910. augusztus 26. – Kalkutta, 1997. szeptember 5.) albán nemzetiséghez tartozó, római katolikus apáca, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a Nobel-békedíj (1979) és számos magas kitüntetés tulajdonosa, aki Kalkutta szegényei között végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kivívta. Ferenc pápa 2015….

  • Vízió, misszió, értékek

    Jövőkép, küldetés, értékrend. Nagyjából ezek egy valamire való cég „műsorfüzetének” elemei, már a múlt század nyolcvanas éveitől kezdve. Ezek mentén alakítja ki cselekvési és üzleti tervét. E nélkül egy cégalapításnál szóba se állnak vele. Ebben a hármas egységben vázolja fel céljait, keresi helyét a piacon, fogalmazza meg saját nélkülözhetetlenségét és befolyását a világra, szűkebb környezetére….

  • Aratni a farkasok között…

    Mi köze a farkasoknak az aratáshoz? A fenti evangéliumi rész fényében a válasz tálcán kínálkozik: „Az aratni való sok, a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…” Elmélkedésünket e két gondolat köré csoportosítjuk. Nyár van, szabadságolások és vakáció ideje. A jól megérdemelt pihenésé. A földműves…

  • És utána?

    A világ most a vészleállás helyzetében van. Pierre Alain Lejeune atya, a Bordeaux-i püspökség papja arról elmélkedik, hogy vajon mi lesz majd „utána”, amikor a világ újra beindul. Mire fog hasonlítani akkor az életünk? Olvassuk el Lejeune atya gondolatébresztő szavait. És akkor minden leállt…. Ez a rettenetesen vágtató világ, ez a világ, amelyről mindannyian tudtuk,…

  • Egy szépséges ima nagyszülőknek

    A nagyszülők és az idősek második világnapja alkalmából a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma azt javasolja, hogy minden nagyszülő sajátítsa el ezt az imádságot. Adjunk hálát egy hosszú életért, kérjünk bocsánatot a reménytelenség vagy a csüggedés esetén. Hagyjuk, hogy a béke és a szeretet eszközévé váljunk. Az alábbi ima, amelyet a Szentszék kifejezetten…

  • Međugorjéból hazafelé, korondi zarándokokat vegzáltak a horvát határőrök

    Korond 63 zarándoka – köztük a falu polgármestere, alpolgármestere, plébánosa és kántora – a bosznia-hercegovinai Međugorjéban járt március 23-28. között. A lélekemelő zarándoklat után hazafelé a horvát-bosnyák határon azonban igen kellemetlen ,,élményben”, igazi nagyböjti kálváriában volt részük – írja a RomKat.ro. A visszaúton március 27-én, hétfőn, a horvát-bosnyák határon a horvát határőrök megállították a korondiakat…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.