Szatmár megyei román dolgozott Ferenc pápa sírján
Egy több mint két évtizede Olaszországban letelepedett románnak jutott az a megtiszteltetés, hogy részt vehetett Ferenc pápa sírjának megvalósításában. A Szatmár megyei Nagygércéről (Gherța Mare) származó (egyébként Kapnikbányán született) Florin Călin azon mesteremberek között volt, akik a római Santa Maria Maggiore-bazilikában Ferenc pápa örök sírhelyének építésén dolgoztak – számol be a PRO TV.
“Örülök, hogy a munkát átvevő cég bízott a szakértelmemben. Megtiszteltetés volt számomra, hogy részt vehettem egy ilyen projektben”
– mondta Florin Călin.
A férfi egy olyan építőipari cégnek dolgozik, amely szerződésben áll a Vatikánnal, és az ő cégét választották ki a Ferenc pápa temetésének helyszínéül szolgáló kripta megvalósítására. A szentatya sírjának elkészítésén nyolcfős csapat dolgozott, amelynek az volt a feladata, hogy kialakítsa és elkészítse a kriptát, majd a temetést követően lezárja.

“Két évvel ezelőtt kezdtük a munkát, elkészítettük a gödröt. Két évvel később bejelentették a pápa halálát, és az utolsó héten két műszakban dolgoztunk, nappal és éjszaka. Tegnap (szerk.: szombaton) volt az utolsó nap, feszült, idegekkel, munkával és mindazzal, ami tegnap ott történt. Hajnali 3 órakor befejeződött a munka, amit az összes munkatársal közösen végeztünk, beleértve a mérnököket, építészeket is. Befejeztük a munkát, és örülünk, hogy részesei lehettünk az eseménynek”.

A munkát nagy gondossággal, a Vatikán képviselőinek gondos koordinálása mellett végezték, hogy megőrizzék az ilyen pillanathoz szükséges tiszteletet és ünnepélyességet. Szombaton délután 2 órától hajnali 3 óráig folytak a munkálatok, hogy az emberek minél hamarabb leróhassák kegyeletüket Ferenc pápa sírja előtt.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

“Ez olyan megtiszteltetés, amelyet nem tudok szavakkal leírni. Soha nem fogom elfelejteni, hogy egy ilyen fontos feladaton dolgozhatok, egy olyan embernek, aki emberek millióinak életét fémjelezte”
– mondta meghatódva Florin Călin.

A román sajtóban többen külön kiemelik, hogy Florin Călin ezzel a cselekedettel hozzájárult a diaszpórában élő románok megítélésének javításán. Mint ismeretes, február 8-án egy román származású férfi meggyalázta a vatikáni Szent Péter-bazilika főoltárát (itt írtunk róla).










Balázs atya hangját hallom a felolvasó szép, művelt hangja mögött. Így érzem teljesnek a tanítást. Köszönjük a megűjult képernyőt, Isten áldását kérjük munkájukra!