Homa Ildikó a Zarándok podcastben: “Önismeret nélkül nincs üdvösség”

A Zarándok podcast legutóbbi adásának vendége Homa Ildikó szociális testvér volt, aki kerületi elöljáróként, tartományfőnökként szolgál Romániában, a Szociális Testvérek Társaságában. Emellett klinikai szakpszichológus és terapeuta, aki mélyen elkötelezett az emberi lélek gyógyítása iránt. A beszélgetés során életútjáról, hivatásáról, szakmai tevékenységéről és az önismeret fontosságáról osztotta meg gondolatait.

Az alábbiakban néhány gondolatot emeltünk ki a beszélgetésből. A teljes beszélgetés visszanézhető a videóban, meghallgatható podcast csatornáinkon.

Homa Ildikó Temesváron született 1971. december 25-én, hagyományos katolikus családban. Édesanyja székely, édesapja magyar sváb származású. A kommunizmus idején nevelkedett, amikor a vallás gyakorlása nehézségekbe ütközött. Szülei azonban fontosnak tartották, hogy részesüljön az egyházi szentségekben és rendszeresen járjon templomba.

Tizenhat éves korában kezdett el mélyebben foglalkozni a hit kérdéseivel. A világ értelmetlenségéről való gondolkodás közepette talált rá Prohászka Ottokár prédikációs könyvére, amely mély hatást gyakorolt rá. Így emlékszik vissza erre az időszakra:

“Elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi az értelme, mik a perspektíváim. És hogy elkezdtem ezen gondolkodni, úgy egyre inkább jött a válasz, hogy nincs értelme az életnek, hogyha az embernek nincs egy hite, hogyha nincs valaki, aki ezek minden felett van, akkor nincs értelme.”

1989 decemberében, éppen a temesvári forradalom kitörésének napján, magánfogadalmat tett, hogy életét Isten szolgálatának szenteli. Erről így mesélt:

“Úgy gondoltam, hogy mivel nincs más, és én nem tudtam elképzelni az életemet kolostorban, akkor magánfogadalommal szerettem volna magamat elkötelezni.”

1990-ben Budapestre költözött, ahol találkozott a Szociális Testvérek Társaságával. A Krisztus Király kápolnában való részvétele és a zsolozsmák éneklése mélyen megérintette:

“Amikor én oda beléptem és hallottam, hogy a zsolozsmát éneklik, akkor az egy mennyei élmény volt, mert megjelent az ősi szerzetesség, de ugyanakkor teljesen modern formában.”

A társaság modern megközelítése és az emberek közötti jelenlétre való fókuszálása különösen vonzó volt számára. Így lett szociális testvér, ahol a világban élve, de nem a világból élve szolgálja Istent és az embereket.

Eredetileg orvos szeretett volna lenni, de végül a pszichológia felé fordult. Harmincévesen végezte el a pszichológia szakot, majd klinikai szakpszichológus és terapeuta lett. Az egzisztenciál-analízis és a logoterápia iránt elkötelezett, amelyek az emberi létezés értelmét és a belső beleegyezést hangsúlyozzák.

Pszichológusként és terapeutaként célja, hogy segítsen az embereknek megtalálni hivatásukat, feldolgozni szenvedéseiket és értelmet találni életükben. Fontosnak tartja a pszichológia és a teológia közötti párbeszédet:

“Nagyon fontosak a határkérdések. A pszichológia és a teológia között ez nagyon régi ellentét, és ez motivált, hogy kell legyenek közelítési pontok.”

A beszélgetés során többször hangsúlyozta:

“Önismeret nélkül nincs üdvösség.”

Úgy véli, hogy az emberek legnagyobb problémája a léleknélküliség és a hivatás hiánya:

“Ha valakinek van egy belső beszéde, van egy dialógus önmagával… szerintem itt van a legtöbb baj, hogy az emberek nem hallgatják meg magukat, a saját lelküket, és hogyha nem hallgatják meg a saját lelküket, akkor másokat sem tudnak meghallgatni.”

“Evangéliumi lélektan” című könyvében az evangéliumi történeteket lélektani szempontból vizsgálja. Célja, hogy a vallásosságot és a pszichológiát összekapcsolja:

“Nem lehet csak úgy egymás mellé tenni, hogy itt a vallásosságom, itt a lélektanom, hanem azt úgy össze kell csiszolni, és szerintem ez az igazi művészet.”

“Veled vagyok minden nap – Útitárs a betegségben” címmel is írt egy könyvet. Ez a könyv imádságokat, gyakorlatokat és meditációkat tartalmaz betegek számára. A könyv születéséről így beszélt:

“Szerettem volna egy olyan eszközt adni, egy olyan kis könyvecskét a kézbe adni, ami sokkal mélyebb, mint az, hogy elmormolunk egy imát, hanem ami segít, hogy egészségesen éljünk.”

Mint kerületi elöljáró és tartományfőnök, feladata a közösség összehangolása, a testvérek lelki vezetése és támogatása. Fontosnak tartja a testvérek közötti kommunikációt és a közösségi életet:

“Azt hiszem, hogy az elöljáró legfontosabb feladata az, hogy oda hallgasson felfelé, és oda hallgasson a testvérekre. Hogy aztán közösen megkülönböztetve menjünk előre.”

Emellett a Romániai Rendfőnöknői Konferencia elnökeként dolgozik, ahol a szerzetesi közösségek együttműködését és képzését koordinálják.

Ildikó hangsúlyozta, hogy a Szociális Testvérek Társaságában nőkként vannak jelen, és fontos számukra a női identitás megélése:

“Nagyon fontos, hogy mindenki az identitásában megerősödjön. A Jóisten férfinak és nőnek teremtette az embert, és akkor abban az identitásban kell megerősödnie.”

A “testvér” megnevezés az egyenrangúságot és a közösséget jelképezi, de nem kívánják elveszíteni női mivoltukat:

“Ha valahogy, nem tudom, hogy fogalmazom szépen, de azért az ilyen nem nélküli szerzetesek azok nem szépek… Ezért is fontos.”

A mai világban sokan nehezen köteleződnek el, legyen szó szerzetesi hivatásról vagy párkapcsolatról. Ildikó szerint az ember akkor találhat értelmet és boldogságot életében, ha elköteleződik egy eszme, hivatás vagy személy mellett:

“Érdemes rátenni valamire az életet. Csak úgy érdemes élni, és csak akkor lehet boldog az ember, ha elköteleződik valami mellett.”

A beszélgetés végén arra buzdított mindenkit, hogy mélyedjen el az önismeretben:

“Csak azt tudom üzenni, hogy önismeret nélkül nincs üdvösség.”

Kiemelte, hogy Jézus is ember volt, és az evangéliumi történetek lélektani munkára hívnak minket.