pexels odavidarts 10231104 Custom

Megcsonkítva?…

A székely anekdota szerint amikor favágás közben a gyermek véletlenül levágta édesapja kezét, a bácsi ezt kérdezte: Fiam, ezt komolyan gondoltad, mert viccnek durva lett volna?!… De Jézus tanítványait oktató, sokkoló kijelentésében egyáltalán nem erről van szó. Amikor nagy igényeket támaszt velünk szemben, Urunk a kicsinyeket veszi védelmébe. Magunktól is óv, amikor a botrányról, az ártatlan, tiszta szívűek megbotránkoztatásáról beszél.

A zsidó szemléletben a gonosz ösztönök testrészeinkben szunnyadnak. Ez a felfogás ugyan elrugaszkodik a valóságtól, de érzékletesen szemlélteti a mögöttes tartalmat. Hiszen akkor a bűneinktől is könnyen megszabadulhatnánk, akár egy rákos daganattól, egy műtét segítségével. Milyen egyszerű lenne „bűnös” testrészünket” csak úgy, egyszerűen lenyisszantani, tudva azt, hogy ezzel megtisztultunk a bűntől. Ráadásul az öncsonkítással az élet és egészség ellen is vétenénk. Bűneink azonban mélyebben vannak: nem tagjainkban s nem érzékszerveinkben. Szívünk mélyén, személyiségünk központjában, énünkben szunnyad a bűnös hajlam. Onnan pedig sokkal nehezebb kiirtani a rosszat. A gonosz elleni erkölcsi küzdelmünk valójában egész életen keresztül tart.

Szentírás vasárnapján Jézus azért fogalmaz ilyen élesen, hogy felkeltse bennünk az iszonyat érzését. Ahogyan minden idegszálunkkal elborzadunk még a gondolatától is, hogy elveszíthetjük szemünk világát, fél karunkat, lábunkat, ugyanilyen határozottsággal és elszántsággal irtsuk ki gonosz vágyainkat. A kárhozattól borzadjunk, ne az öncsonkítástól… Mert bűnt elkövetni lelki nyomorékság. A végtelenül jó és szeretetreméltó Istenünket köpjük szembe. Bűneinkkel abba rúgunk bele, aki rajongásig szeret minket. Azért kellene iszonyodnunk a bűntől, mert nemcsak magunkat, hanem másokat is tönkreteszünk a bűnnel.

Bűnös hajlamainkat, a szívünkben-lelkünkben tanyázó tisztátalanságot kell tehát szüntelenül irtogatni. Sokkal több ez, mint öncsonkítás: gyökeres szakítás mindazzal, ami elválaszt Istentől. Jézus határozottan kijelenti: a kárhozat lehetősége adva van. Ne játszadozzunk örök üdvösségünkkel. A kinyilatkoztatás egyértelmű. Ha valakit nyakánál fogva a malomkőhöz kötnének és a tengerbe dobnák, sokkal elviselhetőbb lenne, mint az, ami az örök büntetéssel rá vár.

Jézus ezt érzékelteti a hasonlattal: az élet feladat is, tetteinkért számadással tartozunk. Nem lehet félszívvel, ímmel-ámmal lelki életet élni. Az igazi tanítvány az üdvösség igézetében harcolja erkölcsi harcát. Ezért nem híve a félmegoldásoknak, és nem egyezik ki a sátánnal. Nem kenyere a bűnös kompromisszum, és amikor erkölcsi-hitbeli értékekről van szó, nem enged semmiféle külső-belső csábításnak. Nem élvezi mások botrányait, de ő maga is úgy viselkedik, hogy életével ne botránkoztasson másokat. Nincs magára hagyatva, nem roppan össze az isteni követelmények súlya alatt, mert vele van Isten kegyelme.

Jézus radikális értékelési szabálya nem tűr ellentmondást. Üdvösségünk szemünk világánál is többet ér. A történelem és egyszerű hétköznapjaink is bizonyítják, hányszor vagyunk képesek öncsonkítással felérő áldozatra is, ha elvekről, értékekről (élet, haza), szeretteinkről van szó. Az édesanyák hősies áldozata, felelős közösségi emberek kitartása a diktatúra idején vagy háborúk alatt – még inkább megerősítik Jézus igazát. Ezért lenne fontos, hogy gyermekeink szüleiktől egyértelmű, pozitív példát, kiállást lássanak. Hogy a felnőttek ne botránkoztassák meg erkölcsi kilengéseikkel, netán meghunyászkodó engedményeikkel a rájuk bízottakat, ne vágyaik és ösztöneik azonnali kiélésére neveljék őket, hanem ha kell, képviseljék szeretettel, de erélyesen az evangéliumot.

Találóan jegyzi meg Kiss Ulrich SJ: „Különb akarsz lenni mindenkinél? Akkor legyél tökéletes. Mindenki épüljön rajtad, az idegenek, az együgyűek és a gyermekek is, bárki. Jézus sokkolja a túlbuzgókat: dobd el, ami erőd, amire büszke vagy, mozgékonyságodat, éleslátásodat, segítőkészségedet – ezeket jelképezik a lábak, szemek és kezek –, és add maradéktalanul, egyszerűen, cikornyák nélkül, de teljesen. Lélegzetelállító program.”

Érdemes rátenni az életet.

Kapcsolódó tartalom

  • “Je suis Charlie”… Kirk!

    „Én vagyok Charlie”… Kirk! Közel 65 000 ember gyűlt össze szeptember 21-én az arizonai Phoenixben, hogy leróják tiszteletüket Charlie Kirk előtt, akit szeptember 10-én gyilkoltak meg. Az esemény során felesége, Erika, megbocsátott a gyilkosnak. Xavier Patier író szerint Franciaországban vannak jó Charlie-k és rossz Charlie-k. Hogyan lehetséges az, hogy míg a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni…

  • „…itt van a nagy látvány, Szent Erzsébet”

    Árpád-házi Szent Erzsébetről szóló – 1981-ben, Rómában megjelent – könyve elején írta Puskely Mária: „Az eszmények és értékek csillaghullásának korát éljük. Mondhatnak-e még nekünk valamit a középkori szentek, így például Árpád-házi Szent Erzsébet?” Az 1231. november 17-én elhunyt, négy évvel később szentté avatott Erzsébetre egy több mint száz éves pápai dokumentum közlésével emlékezünk liturgikus emléknapján….

  • Ez az ősi Szent József ima sosem hagy cserben

    Mindaddig, amíg hitben és egy adott lelki jóért mondódik el. Annak ellenére, hogy a Szentírásban soha egy szó sem hangzik el Szent Jószef szájából, alázata, hűsége engedelmessége és a Jézus gyerekkori évei alatt, családja iránt tanúsított gondos odafigyelése a kereszténység egyik legkedveltebb szentjévé tette. Jézus nevelőapja iránti rajongás körülbelül a III. vagy IV. századra vezethető…

  • Vasárnapi ráhangoló: Hűség a káosz közepette

    A hűség ma megfizethetetlen kincs – kezdte elmélkedését Heiter Robert Gottfried atya a Vasárnapi ráhangolóban. Egy régi apát szavai visszhangoztak gondolataiban: „A hűség nem azért drága, mert nem divatos, hanem mert alapvetően már nem is ismerjük.” Ezzel a profetikus mondattal kapcsolódott össze a vasárnapi olvasmány Habakuk könyvéből, amely a világban tapasztalható erőszakról, gonoszságról, nyomorúságról és…

  • A házasság 3 áldása

    (Forrás: a Tridenti Zsinat Katekizmusa*) A híveknek meg kell mutatni, hogy a házasságnak három áldása van: a gyermekek, a hűség és a Szentség. Ezek olyan áldások, amelyek bizonyos mértékig ellensúlyozzák azokat a kellemetlenségeket, amelyekre az apostol a következő szavakkal utal: Ám az ilyeneket testi nyugtalanság gyötri […](1 Kor 7, 28), ez pedig ahhoz az eredményhez…

  • Csíksomlyói búcsú – Az élet védelme mindenek fölött

    A szentmise teljes egészében itt nézhető vissza. Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a szombati csíksomlyói búcsú szónoka, Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke. A szerzetes a több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza: “Istenem legyen nekem a te igéd…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    Fenn ez áll: “Az édesanyák hősies áldozata, felelős közösségi emberek kitartása a diktatúra idején vagy háborúk alatt – még inkább megerősítik Jézus igazát. Ezért lenne fontos, hogy gyermekeink szüleiktől egyértelmű, pozitív példát, kiállást lássanak. Hogy a felnőttek ne botránkoztassák meg erkölcsi kilengéseikkel, netán meghunyászkodó engedményeikkel a rájuk bízottakat, ne vágyaik és ösztöneik azonnali kiélésére neveljék őket, hanem ha kell, képviseljék szeretettel, de erélyesen az evangéliumot.”
    Òriási és megszédítö boldogsággal járó feladat ez… Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános szerint évszázadokon át a papi élet pálya utánpótlásának fö forrása európában a katolikus nagycsaládok voltak, ezek megszünésével kialakult egy európai paphiány…Ezért van az, hogy nyugateuropába afrikai, indiai, keleteurópai szegényebb nemzetek nagycsaládos fiaiból verbuválnak európai misszióra katolikus papokat. Mondotta volt Erdödy atya, aki szüleinek egyke nagyon beteges gyereke volt… (többtucat müteten esett át élete folyamán folymatosan) …A szülöknek több gyerekük nem is született…De ettöl még igaz amit mondott, mert a kivétel erösíti a szabályt (ezt is Ö mondta).
    Az egyházunkban mindekinek más-más a feladata, a társadalmat és minden-közösséget, így az egyházat is csakis a legalább 3 gyerekes családok táplálják, hogy az képes legyen a fennmaradásra. Söt akinek gyereke van annak jövöje is van- mindegy milyen vallású is, akinek pedig nincsen gyereke, annak csak múltja van- mindegy milyen vallású is…Lásda korintusikanakírt levél 12. fejezetét: “Az Egyház Krisztus teste. 12A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. 13Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. 14Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. 15Ha a láb azt mondaná is: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. 16Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. 17Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? 18Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. 19Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 20Így azonban sok a tag, de a test csak egy. 21A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” 22Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. 23Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, 24a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, 25hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. 26Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele.”
    A kényszer hatása alatti eskü az egyházban is érvényteleníthetö. Minden-minden tettünk önkentesen és örömmel az Isten munkatársaikénti szelídséggel párosulva könnyü…lehet lesz…
    Ha csak nem-bünösökkel akarsz együtt dolgozni (pl. a munkahelyen) kimenekülhetsz a világból, mert ilyen munkahely nincsen. Azonban szeliden, de határozottan állj ki a Jézus akarata mellett de félreérthetetlenül…Ott a munkádban sikeresen dolgozz a nem-hívök közöt is, hogy jövedelmedböl támogassad majdan az egyházat és a hittant is. Te adakozz a csla´dod mellett is ne te szorulj adományokra..
    Óriási szükségünk van a normál halandóknál 10x erösebb papokra…akik jódevre deirítvén Jézushoz vezetik a híveiket…Mint Lupusz atya per Makkosmária…baba-mama hittannal, tipegö misével…aki matek proff, érettségi elnök, hittanos dunai hajós, emeritus gimi igazgató, cserkészház épitö, templomépitö, és még ráadásnak sokfiliás sikeres plebános…is, aki fö hivatás´nak a Piar ovi, isi és gimi utánpotlás-kineveléset tüzte ki életcélul…láss csodát sikeresen. Piarista, a szegények ingyenes iskolarendjének tagja…SchP Farkas István…75 éves múlott nemrég.
    Lasd Má´te evangeliuma 11. Fejezezet:
    “Jézus saját magáról. 25Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. 26Igen, Atyám, így tetszett neked. 27Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. 28Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. 30Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
    Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…