Miért takarják le a katolikusok nagyböjt idején a feszületet és a szobrokat?
A szentképeket borító gyászleplek a húsvét ígéretére irányítják gondolatainkat.
Furcsának tűnik, hogy a katolikusok az év legszentebb időszakában letakarnak mindent, ami szép a templomaikban, még a feszületet is. Mialatt virágvasárnap a szenvedéstörténetet hallgatjuk, nem kellene-e a Kálvária fájdalmas jelenetére tekintenünk?
Bár ellentmondásosnak tűnhet a szobrok és képek eltakarása a nagyböjt utolsó heteiben, a katolikus egyház azért ajánlja ezt a gyakorlatot, hogy felfokozza érzékelésünket és felébressze bennünk a húsvét vasárnap utáni vágyakozást. Ezt a hagyományt nemcsak a plébániákon kellene fenntartani, hanem a családegyházban is gyümölcsöző gyakorlatnak bizonyulhat.
A szabályok eligazíthatnak bennünket. A Római Misekönyvben a következő utasítást találjuk: „Az Egyesült Államok egyházmegyéiben alkalmazni lehet azt a gyakorlatot, hogy nagyböjt ötödik vasárnapjától kezdve a templomban lévő valamennyi keresztet és a képet letakarják. A keresztek addig maradnak letakarva, amíg nagypénteken véget nem ér az Urunk szenvedését ünneplő liturgia, a képek azonban a nagyszombati vigília kezdetéig takarva maradnak.”
Az Egyház jelenlegi gyakorlata a gyászleplek nagyböjt ötödik vasárnapjától kezdődő felhelyezése, de ez csak kis töredéke annak, amit egykor alkalmaztak. Németországban például olyan hagyomány is volt, hogy az oltárt a nagyböjt teljes idejére eltakarták.
Az Egyház a családokat is arra bátorítja, hogy kövessék ezt a gyakorlatot, és otthon is takarják el a fontosabb szentképeket. Ez hozzásegít, hogy részt vegyünk ennek az időszaknak a liturgiájában. Különösen akkor hasznos ez, ha hét közben nem tudunk misére menni, mert akkor húsvét előtt csak egy-két alkalommal látjuk a templomban a letakart képeket, és így alig lesznek ránk hatással. Az is szép hagyomány, hogy a képek letakarását gyerekeinkre bízzuk. Így felébred az érdeklődésük, és igazán különlegessé válik számukra ez az időszak. Milyen sokat teszünk azért, hogy feldíszítsük otthonunkat húsvétra, hát miért ne készülődjünk erre a nagy ünnepre képeink letakarásával is?
Miért kell eltakarni, ami szép?
De miért kell ennyi fáradsággal letakarni a képeket, amelyek éppen azért készültek, hogy az ég felé emeljék szívünket és gondolatainkat?
Először is, a gyászleplek arra jók, hogy ráébresszenek a különleges időszakra, amelyben vagyunk. Amikor bemegyünk a templomba, és látjuk, hogy mindent gyászleplek takarnak el, azonnal érezzük, hogy valami most más lett. A nagyböjtnek ez a két utolsó hete már a szent három napra való közvetlen felkészülésre való, és a gyászleplek erőteljesen figyelmeztetnek, hogy álljunk készen.
Másodszor, a leplek a szentmisében elhangzó szavakra irányítják figyelmünket. Amikor a szenvedéstörténetet hallgatjuk, érzékeink a Szentírás szívbemarkoló szavaira koncentrálhatnak, és valóban átélhetjük azokat.
Harmadszor, az Egyház a gyászleplek által elősegíti, hogy felfokozott várakozással nézzünk húsvét vasárnapja elé. A várakozás még erősebb lesz, ha naponta mégy szentmisére, és mindennap látod a gyászlepleket. Egyre jobban kívánod, hogy ne legyenek ott, ne rejtsék el tovább a képek szépségét.
És ez a dolog lényege: a gyászleplek nem arra valók, hogy örökre fenn maradjanak. A képekről le kell venni a leplet, mert nem természetes dolog, hogy le legyenek takarva.
A lepel levétele a húsvéti vigília előtt hatalmas figyelmeztetés, mely saját földi életünkre utal. Lepellel borított világban élünk, száműzve igazi hazánkból. Csak halálunk által kerül le a lepel, és végre megláthatjuk majd mindannak szépségét, amit megéltünk.
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Aleteia
