Gyógyulás a bűnbánat szentségében

„Áldj meg engem, atyám, mert…” – A saját rossztettünk beismerése talán a legnehezebb dolgok egyikéhez tartozik. Nehéz azt kimondani, hogy vétkeztünk – és nehéz azt akarni, hogy megváltoztassuk az életünket, hogy a jövőben elkerüljük azt a bűnt. De tudjuk, hogy lelkileg és pszichológiailag is ezt kell tennünk. Akkor hol a probléma?

A bűnbocsánat szentsége a gyógyulás szentsége. Az életet – melyet a keresztségben megkaptunk, a bérmálásban megerősítettünk és az Oltáriszentségben táplálunk – bűnösségünk néha elveszíti vagy súlyosan fenyegeti, így gyógyulásra szorul. És Jézus – az Ő nagy irgalmában – adott nekünk egy szentséget, mellyel kibékülhetünk mind szerető Istenünkkel, mind pedig az Egyházzal. És ezen ajándék elfogadásának következményeként helyreáll ártatlanságunk keresztségi állapota. Valóban megbocsáttatunk és újjászületünk. Ám még ezzel a megértéssel és bizonyossággal is nehéz elmennünk gyónni.

A kifogások keresésében profik vagyunk. „Mit fog gondolni rólam az atya, ha meggyónom azt, amit csináltam?” Vagy: „Miért nem elég, hogy csak azt mondjam Istennek, hogy sajnálom? Miért kell paphoz mennem?” „Minek gyónjak, ha úgyis megint elkövetem a bűnt?” „Nem olyan nagy dolog.” „Mi a baj ezzel?” A lista nagyon hosszú.

És ott van a bűn hibás felfogása – vagy talán a bűn felfogásának hiánya. Sok éven át a bűnt inkább a törvény megsértésének tekintették, semmint egy kapcsolat megszakadásának. Így a bűn személytelenné vált: inkább egy olyan dolog, melyet elkövettem, nem pedig egy személlyel szembeni sértés. „Megszegtem Isten törvényét” – ahelyett, hogy „megbántottam szerető Istenemet”. A bűn igazi következménye a megtört kapcsolat. A törvénysértés ténye valójában nem alapvető jelentőségű.

Továbbá ott van az, hogy a kultúránk tagadja a bűn valóságát. Gyakran viccelődtem azzal, hogy az egyetlen dolog, amit bűnösnek fogadunk el, az a csokoládé, melyről azt állítjuk, hogy „bűnösen finom.” Sok más bűnös dolgot észszerűsítünk és „csupán emberi dolognak” tartunk – „Elvégre mindenki csinálja.”

A tékozló fiú

A lista végtelen. Ám valahol mégis szükségünk van arra, hogy visszaszerezzük a bűn érzékelését és beismerjük azt. Akkor fogjuk megtudni, hogy mi a béke. Jézust én úgy képzelem el, mint egy szerető szülőt, aki azt figyeli, hogy a gyermek rossz döntéseket hoz, majd türelmesen várja, hogy meglássa a fényt. Ő türelmesen várja azt, hogy rádöbbenjünk: szükségünk van Rá ahhoz, hogy helyreállítsa bennünk a lelki egészséget.

 Miközben ezen a szentségen elmélkedem, Lukács evangéliumából a tékozló fiú története jut eszembe. Az apa engedi, hogy éretlen fia kivegye a részét az örökségből, majd elmenjen mellőle, viszont minden nap várja a visszatérését. A fiú egy ideig jól elvan, míg végül elfogy a pénz, és szorongatott helyzetbe kerül.

Végül – ahogyan Lukács mondja – a fiú „magába szállt.” (15,17) Úgy döntött, hogy hazamegy, és szembenéz tetteinek következményeivel. Még azt is elpróbálja, hogyan fog viselkedni – amint tudjuk, teljesen feleslegesen. Mert ahogyan közeledik az otthonához, az apja odafutott hozzá és megölelte, mivel soha nem szűnt meg szeretni őt. Még lehetőséget sem adott számára, hogy előadja az elpróbált szöveget. Csupán üdvözli őt és ünnepséget rendez a számára.

Tehát – ahogyan Egyházunk és Szentírásunk mondja –, így válaszol bűnösségünkre a mi Mennyei Atyánk. Türelmesen várja azt, hogy észhez térjünk és hazajöjjünk. Se nem von kérdőre, se nem vádol, semmi negatívat nem tesz. Csupán örömmel fogad minket otthon.

Koncentrálj a megbocsátásra

2016 végén zártuk le a pápa által meghirdetett Irgalmasság Évét. Ennek az évnek az egyik üzenete a tékozló fiú látásmódja volt – vagy ahogyan mi mondjuk, a tékozló apa. És Ferenc pápa arra kérte a világot, hogy építsék be ezt a látásmódot személyes életükbe. Amire tanított, és aminek elfogadására kért, az nem a bűn tagadása volt, hanem az, hogy Istenre úgy tekintsünk, mint akitől eltávolodunk, ha vétkezünk.  A hangsúly Istenen van, és nem a mi bűnösségünkön.

A bűnbocsánat szentsége nem a bűneinkről szól, hanem Isten megbocsátásáról. Hogyha a szentség hatékony jel, ami azt teszi velünk, amit állít, akkor a bűn beismerése (a mi bűnvallomásunk) és a feloldozás szavai valóban magunkban hordozzák bűneink bocsánatát és a keresztségi ártatlanságba való visszatérést.

Míg a gyónás nehéznek tűnhet – és valószínűleg mindig az lesz –, a feloldozás vigasztaló szavai miatt érdemes élni vele: „És én feloldozlak téged (megszabadítalak minden vétektől és hibáztatástól) bűneidtől az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

Írta: Fr. Don Miller, OFM
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Franciscan Media