
Kapcsolódó tartalom

Adventi ráhangoló: Építsd ma is életedet Krisztusra, az igazi sziklára
Szerző: Szmutku RobertA nap kihívása: Miután imádkoztál, miután megvallottad Istenhez tartozásodat, tegyél valami jót egy emberrel. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden reggel az Adventi ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tudsz feliratkozni lelkigyakorlatos listánkra.

Pünkösd ünnepére
Szerző: Szénégető István-BarnabásAz Apostolok Cselekedeteiből (2,1-4) „Pünkösd napján történt. Ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre zúgás támadt az égből. Mintha heves szélvész közeledett volna és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy ahogy a Lélek szólásra indította őket”. Ez az…

Bemutatták XIV. Leó pápa Dilexi te – k. buzdítását: semmi nem választhatja el a hitet a szegények iránti szeretetről
Szerző: szerkCsütörtökön délelőtt a Szentszék Sajtóközpontjában bemutatták XIV. Leó pápa első apostoli buzdítását, mely folytatása a Ferenc pápa által megkezdett témának a szegények iránti szolgálatról. Leó pápa felemeli szavát a gyilkos gazdaság ellen, az egyenlőtlenség hiánya miatt, a nők elleni erőszak, az alultápláltság és a nevelési vészhelyzet láttán. Megismétli Ferenc pápa felhívását a migránsokért, és azt…

Adventi ráhangoló: A családi kép története
Szerző: Kiss MártonA nap kihívása: Vizsgáld meg, hogy mit kezdesz adventben a pénzeddel, időddel és szíveddel. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden reggel az Adventi ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tudsz feliratkozni lelkigyakorlatos listánkra.

Régi magyar áldás – ismered?
Szerző: szerkIdőről-időre előkerül a címben jelzett áldás. Eredetét nem sikerült beazonosítanunk, ellenben most mi is megosztjuk a Katolikus.ma olvasóival. “Áldott legyen a szív, mely hordozott, és áldott legyen a kéz, mely felnevelt. Legyen áldott eddigi utad, és áldott legyen egész életed. Legyen áldott Benned a Fény, hogy másoknak is fénye lehess. Legyen áldott a Nap sugara, és melegítse fel szívedet. Hogy lehess meleget…

Mi lesz a polgári bíróságon elítélt papokkal?
Szerző: szerkA közvélemény nehezen fogadja el, hogy az elítélt papok továbbra is betöltsék a hivatalukat. Mit kezd az Egyház azokkal a papokkal, akik bűnvádi eljárás alatt állnak vagy már letöltötték a büntetésüket? A toulouse-i érsek döntése, hogy az egyházmegyei irodaigazgatói posztra kinevezett egy 2006-ban kiskorú elleni erőszak miatt elítélt papot, értetlenséget szül. Az érsek azzal indokolta…









