Miért van az, hogy ha egy lépéssel előbb járunk, akkor hátrébb kerülünk?

Luigi Maria Epicopo atya, az olaszországi aquilai egyházmegye papja, a pápai Lateráni Egyetem filozófiatanára Máté Evangéliumának a gondviselésről szóló szövegéből indul ki ennél az elmélkedésnél.

„Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.”

(Mt 6, 25-34)

Jézus evangéliumi szavai annyira magától értetődőnek tűnnek, hogy egy kicsit ostobán érezzük magunkat, amiért annyira másként élünk. Tény, hogy a legelterjedtebb és legnépszerűbb egzisztenciális igénk az „aggódni”.

Amikor aggódunk, egy lépéssel az élet előtt vagyunk, ennélfogva nincs időnk örülni és élvezni azt. Amikor aggódunk, szorongunk az eljövendőtől, ahelyett, hogy hálásak lennénk azért, ami éppen történik. Meg kellene tanulnunk, hogyan fókuszáljunk a jelenre és ne aggódjunk a jövő miatt. Kicsit mindannyiunknak vissza kellene térni a valóságba, a jelenbe.

Akik aggódnak, azok többé nem a feleségük vagy a férjük arcát látják, nem a gyerekeiket, barátaikat, vagy a kék eget, esetleg a ragyogó nyári esőt. Akik aggódnak, azok csak a problémákat látják, amiket meg kell oldaniuk, és nem azokat a dolgokat, amelyekért a nap végén hálásak lehetünk, akármi egyéb is történik majd. Akik aggódnak, azoknak többé nincs idejük mosolyogni, mert „az élet nehéz”. Annyira nehéz, hogy vannak napok, amikor csodálkozunk, hogy végül is tényleg érdemes-e így élni.

Jézusnak igaza van, amikor erre az egyszerű dologra emlékeztet bennünket:

“Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.”

És minden napnak megvan a maga elégséges kegyelme is. Erre a kegyelemre való emlékezésnek az alapja egy nagyon is reális felismerés: a legtöbb olyan dolgot, ami fontos az életünkben, csendesen kapjuk, mint egy diszkrét gesztust, hogy Valaki valamilyen módon gondoskodik rólunk, hasonlóan a virágokhoz, amelyeket gyönyörű szépen felöltöztet és lehetővé teszi, hogy a madarak énekeljenek és repüljenek az égen.

„Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább?”

A gond pontosan a mi kicsinyke hitünk, bizalmunk abban, hogy ez valóban így van.

Fordította: Petrus Gabriella
Forrás: Aleteia