Nagyböjt: követelhetünk-e önmegtartóztatást gyermekeinktől ?
A Nagyböjtöt eleinte nehéz dolognak érzékelhetjük, mivel néha bizonyos örömök megvonásából áll. Éppen ezért bölcs dolog megkérdeznünk magunktól, hogy rákényszerítsük-e erre gyermekeinket.
Milyen megdöbbentő látni azt a félelmet, ami a keresztényeket árasztja el Nagyböjt idején. Pusztán hamvazószerdára és nagypéntekre gondolva, hogy szigorú böjttel kell majd korlátoznunk magunkat, legbelül görcsölni kezdünk. Valljuk be, a vezeklés megrémít és olyannyira menekülésre késztet, hogy sok keresztény (és néha maguk a lelkipásztorok is) azt mondja, hogy a jó böjthöz igazából az a fontos, hogy közelebb kerüljünk Jézushoz, adakozzunk egy katolikus szervezetnek, és ily módon jótékonykodjunk. Ezek a szavak aztán megnyugtatnak minket, egy olyan társadalom fogyasztóit, ahol már nem tudunk együtt élni valaminek a hiányával.
Legyünk tárgyilagosak… Mi marad így Nagyböjtből, mit teszünk meg nagyon konkrétan? Egy tál rizst eszünk a menzán vagy a plébánián, és ettől egyszer s mindenkorra bűntelennek érezzük magunkat? Vagy valami kis adományt teszünk Afrika szegényeinek, amivel jó lelkiismeretet szerzünk magunknak olcsón? Miért gondoljuk, hogy Jézus erősebb szeretése nem fejeződhet ki a lemondásban és a böjtben? Megfosztani magunkat valamitől másokért, ez nem azt mutatja meg neki, hogy szeretjük őt? Ismerjük el, ezek a nélkülözések nehezek számunkra és megmutatják gyengeségeinket. Jézus mégis ezt az utat választotta, hogy megmutassa nekünk szeretetét. Addig ment a lemondásban, hogy saját életét adta, hogy megmentsen minket.
Nagyböjt a családban, lendület és bátorság
Nos, anélkül, hogy attól kellene tartanom, hogy nem veszek figyelembe valami lényegeset, igenis javasolhatom, sőt meg is követelhetem gyerekeimtől, hogy egész héten hagyják el lekvárt, a Nutellát a kenyérről, hagyjanak fel az iPaddel is, és mindezt ajánlják fel az Úrnak az iránta érzett szeretetük jeléül. Ezáltal úgy döntünk, hogy egy kicsit egyesülünk Krisztus szenvedéseivel. Közösen, mert ez lendületet és bátorságot ad, hogy kitartsunk az erőfeszítéseinkben. Együtt, mert a keresztény önmagában ki van téve annak a veszélynek, hogy elfelejt böjtölni! Így, együtt fogjuk megünnepelni a húsvétot abban a megújult örömben, hogy tudjuk, megváltottak vagyunk, és örömünk a Nutellához és a képernyőhöz való visszatérésben is megnyilvánul!
Ez az időszak arra jó, hogy megtérjünk és tekintetünket Isten felé fordítsuk. Ehhez viszont el kell szakadnunk az anyagi dolgoktól, hogy Isten dolgaihoz kötődhessünk. A bűnbánat teszi ezt lehetővé a számunkra. Nem túl korai ez egy gyermeknek? Nem, mert azzal alábecsülnénk az Istenhez való közeledésük képességét, a néha spontánul előtörő vágyukat, hogy Jézust utánozzák. Ha eltitkoljuk előlük a nagyböjt igazságát, azzal megtagadnánk tőlük a lehetőséget, hogy nagy dolgokat vigyenek végbe, túl ezeken a lemondásokon. Semmi kétség, hogy a szívükben újra és újra elmondják majd: “Érted teszem ezt, Jézusom”.
Ha ezeket a lemondásokat magunkra és gyermekeinkre kényszerítjük, azzal azt is megengedjük magunknak és mások vágyakozó szívének is, hogy teljes mértékben átéljük a húsvét örömét. Negyven nap csokoládé és képernyő nélkül hosszú idő, de hát nem éppen a hűséget várjuk el attól, aki szeret?
Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia
