Hogyan járult hozzá II. János Pál pápa a szovjet kommunizmus bukásához?
A Szovjetunió felbomlásának 30. évfordulója kapcsán most tekintsünk vissza arra a tucatnyi évre, amikor egy félelmetes szuperhatalom utat engedett a lelkiismeret forradalmának.
Mint minden este, egy kis katolikus család az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban a nappalijában üldögélt, és az esti híreket nézte. 1978. október 16-a volt, és a bemondó bejelentette, hogy aznap a Vatikánban egy lengyel püspököt választottak meg az új római pápának. A pápa a II. János Pál pápa nevet vette fel.
A család egyetlen gyermeke egy akkoriban nyolcéves kisfiú volt, Szvjatoszlav Sevcsuk. Ő és családtagjai, bár ateista rendszerben éltek, sokat tudtak a Vatikánról. Mivel egyházukat 1946-ban törvényen kívülivé nyilvánították, titokban hallgatták a Vatikáni Rádió által minden vasárnap közvetített Szent Liturgiát. Sevcsuk később egy földalatti szemináriumban papnak tanult. Ma Kijev-Halics főpásztoraként az egyetemes ukrán görögkatolikus egyház feje.
Amikor a történetet egy 2019-es interjúban elmesélte e sorok írójának, Sevcsuk felidézte, hogy az egyik nagyszülője azon az 1978-as estén a televízióból érkező híreket így kommentálta: “Valami meg fog változni a világban”.
A legtöbb ember azt hitte, hogy a szovjet birodalom, a világ két szuperhatalmának egyike, gyakorlatilag elpusztíthatatlan. A Sevcsuk családban azonban a szülők és a nagyszülők felismerték, hogy repedés keletkezett.
“Ha valakit a világ szovjet, kommunista részéből választanak a katolikus egyház élére, és ezt megengedték, akkor nem mindenhatók” – idézte fel az idősek érvelését Sevcsuk. “Valami változni fog. … A tévéből a félelmet, a hallgatóság felől pedig a reményt lehetett érzékelni”.
A katolikusoknak és a szabadság szerelmeseinek az egész szovjet birodalomban türelemmel kellett várniuk erre a változásra, és még mindig sok szenvedés előtt álltak. De így visszatekintve megdöbbentő belegondolni abba, hogy mindössze 13 évvel Karol Wojtyla pápává választása után összeomlott az egykor oly hatalmas Szovjetunió.
1991. december 25-én Mihail S. Gorbacsov szovjet vezető lemondott a Szovjetunió elnöki tisztségéről, és a vörös sarló-kalapácsos zászlót aznap vonták le utoljára a Kremlről. 2021 karácsonyán ünnepeltük a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége felbomlásának 30. évfordulóját.
Bár Oroszországban ez nem volt Karácsony napja, hiszen az ortodoxok a Julián-naptár szerint január 7-én ünneplik Jézus születését, ezek a drámai események boldogító karácsonyi ajándékot jelenthettek olyan emberek számára, mint II. János Pál pápa, Ronald Reagan, Margaret Thatcher, Lech Walesa és mások, akik életükből sok időt szenteltek a kommunizmus legyőzésének. Nem is beszélve a katolikusok millióiról, akik évtizedeken át imádkozták a rózsafüzér tizedeit Oroszország megtéréséért.
A Sevcsuk család és a szovjet szférában élő több millió hívő ember számára pedig helyreállt a vallásszabadság, amely akkorra már lassan, de biztosan bontakozott.
A történészek elismerik, hogy a Szovjetunió bukásához több tényező is hozzájárult, többek között magának az Uniónak a rossz gazdasági körülményei. Reaganről és Thatcherről rendszeresen elismeréssel nyugtázzák, hogy elősegítették az elkerülhetetlennek vélt bukást.
De II. János Pál pápa is jelentős és nélkülözhetetlen szerepet játszott, amely elsősorban erkölcsi, nem pedig politikai jellegű volt. A szovjet kommunizmus bukásához való hozzájárulását jól dokumentálja George Weigel kétkötetes pápai életrajza, a Witness to Hope (A Remény Tanúja) és a The End and the Beginning (A Vég és a Kezdet).
Kilenc nap, amely megváltoztatta a világot
Ennek a történetnek központi eseménye volt a pápa történelmi jelentőségű látogatása hazájában 1979 júniusában. BELETENNI A KÉPET (A fenti fényképen János Pál a lengyel kommunista párt vezetőjével, Edward Gierekkel beszélgetve látható.) Hogy miért? Lengyelország ugyan nem volt a Szovjetunió része, de egy Moszkvának felelős kommunista rezsim irányította.
“A pápa jóval mindenki más előtt felismerte és kimondta, hogy ez első pillantásra egy spirituális konfliktus: a kommunizmus és a világ többi része közötti ellentét alapjaiban nem a politikáról és nem a katonai hatalomról szólt, hanem spirituális konfliktus volt” – mondta egy nemrégiben adott interjúban Barbara J. Elliott, a Houstoni Baptista Egyetem kutatója és a The Honors College adjunktusa. “Amikor 1979-ben így állt vele szemben, akkor meggyújtotta azt a hosszú gyújtózsinórt, amely 10 évvel később a berlini fal alatt robbant fel. De ezt a saját népe körében tette meg, Lengyelországban, emlékeztetve őket arra, hogy kik is ők, hogy ők Isten méltósággal és felelősséggel, az Istenben való szabadságra teremtett gyermekei. És amikor ellenállást tanúsítanak a kommunizmussal szemben, akkor ezt felelősségteljesen, békésen és a rosszat a jó segítségével legyőzve kell tenniük.”
A PBS egykori európai riportere, Andrea Elliott Németországban olyan menekültekkel dolgozott, akik a vasfüggönytől keletre eső területekről érkeztek. Később pedig a riporter Oroszországba, Kelet-Németországba, Lengyelországba és Magyarországra utazott, hogy interjúkat készítsen olyan emberekkel, akik hitük miatt álltak ellen a kommunizmusnak. Történeteiket a Candles Behind the Wall: Heroes of the Peaceful Revolution that Shattered Communism (Gyertyák a fal mögött: A kommunizmust szétzúzó békés forradalom hősei) c. könyvében mesélte el.
A kommunizmusban nőtt fel
A pápának a szovjet kommunizmus bukásában játszott szerepét vizsgálva nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, ami nyilvánvaló: Karol Wojtyla közelről ismerte ezt a rezsimet, hiszen a második világháborút követően ő maga is a hazáját uraló marxista-leninista rendszer alatt élt.
Lee Edwards, a Kommunizmus Áldozatainak Emlékalapítvány társalapítója összehasonlította Reagan érdeklődését a téma iránt Wojtyla érdeklődésével, és így írt: “Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején – amikor Ronald Reagan színész Hollywoodban harcolt a kommunisták ellen – Wojtyla atya kitartóan visszaverte Lengyelország sztálinista vezetőinek azon erőfeszítéseit, hogy újraírják az ország történelmét és kultúráját. … Az 1960-as években – amikor Reagan kormányzó a kaliforniai egyetemeken a radikálisok által inspirált erőszakot verte le – Wojtyla püspök arra emlékeztette a lengyeleket, hogy ezeréves történelmük során gyakran kellett “a föld alól kitörniük a szabadságba”. Az 1970-es években – amikor Reagan elnökjelölt kitartóan “a gonosz birodalmának” nevezte a Szovjetuniót – Wojtyla bíboros felvette a kapcsolatot a disszidens lengyel értelmiségiekkel annak érdekében, hogy a kommunista rendszerrel szemben összekovácsolja – George Weigel szavaival élve – “a kulturális ellenállás láncát”. Bárhová ment és bárhol is volt, a lengyel bíboros bátran szembeszállt azzal, amit Vaclav Havel “a hazugság kultúrájának” nevezett. Hatékonyan megfogalmazta a kommunizmus hamis humanizmusának keresztény alternatíváját.”
Weigel szerint a konklávé során, amely pápává választotta őt, a szavazatszámlálás közben Wojtyla bíboros egy marxista filozófiai folyóiratot olvasott.
A hazájában töltött kilenc nap azonban következményekben annyira gazdagnak bizonyult, hogy fordulópontként ismerte el még egy olyan világi történész is, mint John Lewis Gaddis a Yale-ről. A The Cold War: A New History (Hidegháború: egy Új Történelem) című könyvében Gaddis azt írja, hogy “amikor II. János Pál 1979. június 2-án megcsókolta a földet a varsói repülőtéren, elindította azt a folyamatot, amelynek köszönhetően a kommunizmus Lengyelországban – és végül mindenhol – véget ért“.
Gaddis úgy véli, hogy míg “a hatalom anyagi formái”, amelyeket az Egyesült Államok és a Szovjetunió a magáénak vallott (mint például a katonai erő) az 1980-as évek elejére „elkezdtek veszíteni erejükből”, a valódi hatalom „olyan vezetők kezében volt, mint II. János Pál. A pápa a nem kézzelfogható dolgok mestereként – bátorságával, ékesszólásával, képzelőerejével, elszántságával és hitével lehetővé tette, hogy láthatóvá váljanak az eltérések aközött, amit az emberek hittek, és a rendszer között, amelyben a hidegháború miatt élni kényszerültek. A szakadékok a marxista-leninista világban rendkívül szembetűnőek voltak; olyannyira, hogy amikor teljesen feltárultak, nem volt más mód a megszüntetésükre, mint magának a kommunizmusnak a lebontása, és ezáltal a hidegháború befejezése.”
A lengyelek, akik már büszkék voltak arra, hogy a sajátjaik közül ül valaki Péter trónján, készen álltak szeretett fiuk fogadására. Hatalmas tömegek jelentek meg, hogy meghallgassák őt, és további milliók hallgatták szavait a televízióban.
A pápa 1979. június 2-án, a varsói Győzelem téren tartott prédikációja alatt a tömeg végig ritmikusan ezt skandálta: “Istent akarjuk, Istent akarjuk, Istent akarjuk a családban, Istent akarjuk az iskolákban, Istent akarjuk a könyvekben, Istent akarjuk, Istent akarjuk. …”
“Hét órával a pápa megérkezése után az egymillió lengyelnek János Pál evangelizációjára adott válaszából máris kiderült egy döntő igazság – – jegyzi meg Weigel a Witness to Hope című könyvében. “Lengyelország nem volt kommunista ország; Lengyelország katolikus nemzet volt, amelynek egy kommunista államot ültettek a nyakára.”
A lelkiismeret forradalma
Az 1979-es zarándoklat forradalmat indított el, írja Weigel. Ennek nyomán született meg a lengyel szakszervezet, a Szolidaritás, amely kulcsszerepet játszott a varsói rezsim végső legyőzésében. Egy későbbi, 1983-as pápai lengyelországi zarándoklat segített életben tartani a forradalmat. Egy harmadik pedig, 1987 júniusában “azt a célt szolgálta, hogy előkészítse a forradalom győzelmét és tisztázza, hogy a jövő szabad Lengyelországának milyen alapvető kérdésekkel kell szembenéznie ” – állítja a szerző.
Az évtized vége felé a lendület meredeken fokozódott. Weigel azt mondja a Tanúban: “Mindaz, ami a második világháború óta megváltoztathatatlannak tűnt – a világ utolsó nagy politikai birodalma feletti szovjet hegemónia, és a kommunisták uralma e birodalom vazallus államaiban – 1988 áprilisában döbbenetes gyorsasággal változásnak indult”.
Ebben és a következő évben egész sor esemény történt. A szovjetek kivonultak Afganisztánból. Gorbacsov új törvényt ígért a lelkiismereti szabadságról. A balti köztársaságok lépéseket tettek a függetlenség felé. Gorbacsov jelentős csökkentéseket jelentett be a szovjet hadseregben. Magyarország engedélyezte az ellenzéki pártok működését. Csehszlovákiában lezajlott a “bársonyos forradalom”. A pápa hazájában a kormányzat törvényesen elismerte a Szolidaritást, amelynek pártja az első félig szabad lengyelországi választásokon nagy győzelmet aratott. Később, 1989-ben a Szolidaritás tagja, Tadeusz Mazowiecki lett 40 év után az első nem kommunista miniszterelnök egy kelet-közép-európai országban.
Eközben a Magyarországon menedéket kereső keletnémetek nyugatra menekülhettek, amikor az ország megnyitotta Ausztriával közös határát. Mások Prágából és Varsóból özönlöttek Nyugat-Németországba. Végül 1989. november 9-én megnyitották a hírhedt berlini falat, hogy az emberek szabadon mozoghassanak a régi német főváros keleti és nyugati szektora között.
E lázas változások közepette 1989. december 1-jén Gorbacsov meglátogatta II. János Pált a Vatikánban. Weigel így jellemezte az eseményt: “A világ legnagyobb ateista humanizmus-kísérletének [egy olyan társadalmi kísérletnek, amelynek célja annak bizonyítása volt, hogy az ember Isten nélkül is képes megszervezni magát, és hogy valójában az Istenbe vetett hit útjában áll a teljes emberi kiteljesedésnek], a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének a képviselője jött el a Vatikánba, hogy találkozzon a keresztény humanizmus legjelentősebb képviselőjével”.
A pápa többek között felvetette az ukrajnai görögkatolikusok vallásszabadságának kérdését, akiknek egyháza 1946 óta törvényen kívüli volt.
Weigel úgy véli, hogy a látogatás egyenlő volt a “megadással”. A látogatás végén “Gorbi”, ahogy őt Nyugaton gyakran nevezték, bemutatta feleségét a pápának: “Raisza Maximovna, van szerencsém bemutatni a világ legnagyobb erkölcsi tekintélyét”. Majd hozzátette: “… és ő is szláv, mint mi”!
A zászló lekerül
A Szovjetunió több köztársasága, köztük Észtország és Litvánia, kinyilvánította függetlenségét az Uniótól. 1991 augusztusában a sikertelen gorbacsovi reformintézkedések miatt csalódott kommunista keményvonalasok és a katonai elit megpróbálta megbuktatni Gorbacsovot. Gorbacsov túlélte a puccsot, János Pál pedig írt neki, és kifejezte reményét, hogy képes lesz folytatni “a hatalmas feladatot, amit a Szovjetunió anyagi és szellemi megújítása jelent”. Másnap azonban Gorbacsov lemondott a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkári tisztségéről.
A következő napokban és hónapokban számos köztársaság, köztük Ukrajna is, kikiáltotta függetlenségét. A balti államok elszakadását 1991 szeptemberében ismerték el.
1991 végén az Uniót alapító köztársaságok közül háromnak – Oroszországnak, Ukrajnának és Fehéroroszországnak – a vezetői megalakították a Független Államok Közösségét, amelyhez röviddel ezután 11 további köztársaság csatlakozott. Kazahsztán volt az utolsó nemzet, amely elhagyta a Szovjetuniót.
December 25-én Gorbacsov lemondott, és átadta elnöki jogköreit Borisz Jelcinnek. Aznap este 19:32-kor a Kremlről utoljára vonták le a szovjet vörös zászlót, és helyére az orosz trikolór került. Másnap a Legfelsőbb Tanács felsőházának, a Köztársaságok Tanácsának 142-Н számú nyilatkozata elismerte a volt szovjet tagköztársaságok önkormányzását és függetlenségét, és ezzel hivatalosan is feloszlatta az Uniót.
A Szovjetunió 1922 óta létezett, öt évvel a bolsevik forradalom után jött létre, két évvel azt követően, hogy Karol Wojtyla megszületett a lengyelországi Wadowicében.
“Csábító lehet, hogy II. János Pál pápát a kommunizmust legyőző politikai ellenfélként jellemezzük. De ez nem lenne igaz – írta Barbara Elliott. – Az ő álláspontja a kommunizmus számára metafizikai téren jelentett kihívást, nem pedig politikai téren. Az ő üzenete soha nem a politikai állásfoglalást szorgalmazta. Sokkal inkább azt értette meg, hogy a kommunizmus hibája az ember alapvető felfogásában rejlik. Az ember nem pusztán egy örökös osztályharcban részt vevő munkaerő-egység, ahogyan Marx állította, hanem Isten képére alkotott teremtmény, lélekkel és örök végzettel. II. János Pál soha nem vette le szemét Istenről, szíve és elméje olyan volt, mint egy iránytű, amely mindig a valódi északi irányba mutat. Arra bátorította az embereket, hogy jobban szeressék Istent, ápolják és becsüljék kapcsolataikat azokkal, akiket szeretnek, és teljes odaadással engedelmeskedjenek Istennek. Ő térden állva szállt szembe a kommunizmussal, és Istenhez imádkozott: “Legyen meg a Te akaratod”.
Fordította: Medgyessy László
Forrás: Aleteia
