nagybojt Egyedi

Útravaló Nagyböjt 1. hetére

A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába. Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki. (Mk 1,12)

Ha a nagyböjti időszakot olyan embereknek kell meghatároznom, akik alatta csupán a böjtölést, az önmegtagadást értik, vagy olyanoknak, akik még nem találkoztak Istennel, de „modern embereknek” érzik és tartják magukat, azoknak azt mondanám: a nagyböjt „Önismereti Képzés Istennel”.

Isten ugyanis azt akarja, hogy jobban megismerjük Őt, és Őáltala magunkat!

A nagyböjti út tehát olyan út, amelyen csak emberi tudás eszközeivel nem érünk célba. Az emberi tudás eszközei kétségtelenül fontosak, de a nagyböjtnek az a többlete, hogy a Szentlélekkel járunk, Aki segít nekünk feltárni belső mélységeinket. Önmagunk megismerésének útján nem járhatunk egyedül, mert akkor nem bírjuk meg a pusztát. A puszta nemcsak hely, hanem állapot, és azt csak a Szentlélekkel lehet megbírni és kibírni.

Persze, ha Istennel akarunk járni és az Ő fényében akarjuk megismerni jobban önmagunkat, akkor nem kerülhetjük ki a kísértést.

A kísértést úgy ismerjük fel magunkban, ha beengedjük és elhisszük a Kísértő három félrevezető és megtévesztő szavát: HA-AKKOR-KELLENE. „HA a te Istened egyáltalán Isten, AKKOR neked több kenyered KELLENE hogy legyen, és magasabban KELLENE lenned. HA Isten a te Istened, AKKOR istenesebben KELLENE mennie a dolgaidnak. stb.”

HA-AKKOR-KELLENE. Ha ezt a három szót egymáshoz kapcsolva elhitetjük magunkkal, akkor letértünk önmagunk helyes megismerésének útjáról.

A Szentlélekkel járjuk ezt az utat – Istenért, jókedvvel! Hogy NE LÁSSÁK BÖJTÖLÉSÜNKET!

Áldott Hetet!

Kapcsolódó tartalom

  • Mi a predesztináció?

    A Katolikus Egyház bizonyos korlátokkal elfogadja, hogy a témában különféle nézetek léteznek. Az Újszövetség azt tanítja, hogy a predesztináció valós. Szent Pál ezt mondja: „Akiket ugyanis [Isten] eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket…

  • Megvakult csend

    Díszes parafa dobozba csomagolva kapott ajándékba egy könyvet Merkel kancellár, – olvasom a hétvégi hírekben. A portugál elnök lepte meg a német nagyasszonyt a 66. születésnapjára. A bolgár elnök pedig egy üveg rózsaolajat nyújtott át ajándékul a német „försztlédinek”. A dobozban lévő könyv címe: Vakság. Szerzője, a tíz évvel ezelőtt elhunyt Nobel-díjas író, José Saramago,…

  • Edith Stein: Egy mai szent

    Keresztes Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) a németországi Breslauban született 1891-ben, 11 gyermek közül a legfiatalabbként. Bár szülei vallásos zsidók voltak, Stein tizenéves korában elvesztette a hitét Istenben. Miután megismerte a neves filozófus, Edmund Husserl munkásságát, a Göttingeni Egyetemre ment, hogy nála tanuljon. Diplomás asszisztenseként bevezető kurzusokat tartott Husserl szemináriumi diákjainak, és a kéziratait szerkesztette….

  • Népegyház nép nélkül

    A kereszténység mindjobban próbál a mai szekuláris világhoz igazodni. Viszont ha az egyház nyit, nemhogy új hívők akadnának, de még a régieket is elveszíti. Norbert Bolz[1] írása a tagespost.de portálon Elértük a teológiai nullpontot. A németországi keresztény egyházaknak nyilvánvalóan nincs már olyan mondanivalójuk az emberek számára, amit más, éspedig zöld vagy szocialista forrásokból ne tudhatnának…

  • Még 5 hónap: Hogyan készül Róma a 2025-ös jubileumi évre?

    A katolikus egyház 2025-ös jubileumát májusban hirdette meg Ferenc pápa a jubileumi évfordulóról szóló pápai összehívó bulla hivatalos felolvasásán. A “Spes non confudit”, azaz “A remény nem okoz csalódást ” címet viselő pápai bulla kimondja, hogy a jubileumi év hivatalosan a Szent Péter bazilika Szent Kapujának megnyitásával kezdődik 2024 karácsony estéjén. A Szentatya azt is…

  • Forradalom parancsra

    Macron elnök bioetikai reformja a gyermekekre jelent fenyegetést, akik így az őket nemző szülők korlátokat nem ismerő kívánságlistájának beteljesítőivé válhatnak. A francia bioetikai tárgyú törvényhozási folyamatról már itt, ,  itt és itt tájékoztattuk Olvasóinkat. Az alábbi írás a 2020. augusztusi fejleményeket foglalja össze. A forradalomnak Franciaországban hagyománya van. Nyaktiló ugyan már nincs, de az 1798-ból…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.