Boldog Batthyány-Strattmann László és a katolikus orvosi lelkiismeret alkalmazás
Január 22-én ünnepli egyházunk Boldog Batthyány-Strattmann László emléknapját. Az odaadó és lelkiismeretes orvos ma is példaként áll a segítő hivatásúak előtt.
A „szegények orvosa” az apjától örökölt kastélyban magánkórházat alapított, letette a sebész- és szülészorvosi vizsgát, és megszerezte a szemészorvosi oklevelet is. Ingyen, emberszeretetből, ha kellett, még az útiköltséget is fizetve gyógyította a hozzá fordulókat, segítője és egyben asszisztense ifjú felesége volt. A kezelésért csak azt kérte: imádkozzanak el érte egy Miatyánkot
“Életem egyik fő feladatának tűztem ki, hogy orvosi működésemmel a szenvedő emberiségnek szolgálatot tegyek és ezáltal a jó Istennek tetsző dolgokat cselekedjem”
– foglalta össze küldetését végrendeletében Batthyány-Strattmann László.
Az egészségügy ma világszerte számtalan etika problémával néz szembe. Az orvostudomány testünk kezelésével párhuzamosan nem minden esetben tud válaszokat felkínálni az emberi személyt érintő problémákra. Az orvosok számára a tudomány gyors fejlődésével olyan döntések meghozása szükséges, amelyek valóban komoly emberi kérdéseket feszegetnek.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

Az orvosi etikai kérdések megválaszolásában kíván segítséget nyújtani egy új mobil alkalmazás, melyet az aleteia.org weboldal mutatott be. Az applikációt a Katolikus Orvosi Szövetség indította el.
Azok a katolikus orvosok, akik aggódnak az ápolási és kezelési döntések etikai vonatkozásaival kapcsolatban, most olyan új eszközt kapnak a kezükbe, amely segítséget nyújt nekik, és ráadásul a zsebükben is elfér.
A Katolikus Orvosi Szövetség által kifejlesztett katolikus orvosi lelkiismeret alkalmazás, az egészségügyi szakemberek számára, nyújt segítséget az egyház szellemi hagyományának megtanulásához és alkalmazásához az egészségügyi környezetben. Az alkalmazás megkapta a „nihil obstat” hivatalos egyházi jóváhagyást az Indianapolisi Érsekségtől.
Az applikáció a következő területeken kíván segítséget nyújtani az egészségügyi személyzet számára:
Fordítás – Az alkalmazás ígéri, hogy segít az orvosoknak az etikai dilemmák kommunikálásában a betegek számára, klinikai nyelvezetben.
Irányadó – Segít a szakembereknek eldönteni, hogy mit tart helyesnek az egyház a nyitott kérdések kapcsán.
Szervezés – Az egyes klinikai protokollokban az alkalmazás felteszi a legfontosabb kérdést, hogy a szakembert szisztematikusan vezesse át az etikai dilemmán.
Hivatkozva – Az App hivatkozásokat tartalmaz a konkrét dokumentumok egyes bekezdéseire a pontos elsődleges forrás azonnali olvasása céljából.
Kidolgozás – Az alkalmazás ad egy azonnali választ, illetve a „megjegyzések megtekintése” lehetőséget választva részletesen ki is fejti azt.
Coaching – Egy dolog az orvosnak döntést hozni; és egy másik, hogy elmagyarázza azt a betegnek és családjának. Az alkalmazás segíti a felhasználót, hogy a betegeket átvezesse nyitott kérdéseken.
Forrás: aleteia.org via Pécsi Egyházmegye









