Magyar himnusz – egy imádság, ahogy még nem hallottad!
Közeleg az Új Év. Ilyenkor általában felcsendül nemzeti imánk. Mi a Leander Kills feldolgozását ajánljuk az Új Esztendő köszöntésére.

Közeleg az Új Év. Ilyenkor általában felcsendül nemzeti imánk. Mi a Leander Kills feldolgozását ajánljuk az Új Esztendő köszöntésére.

A nap kihívása: Gyakorold az imát a bemutatott módszer alapján. Ha szeretnéd, hogy e-mailben küldjük meg neked minden reggel az Adventi ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tudsz feliratkozni lelkigyakorlatos listánkra.

A napokban néztem meg a „Péter, a kőszikla” című filmet, amely Péter életét mutatja be Jézus halálától Péter haláláig. Bár a film néhány helyen elrugaszkodik a valóságtól, de a főszereplő lelki világa könnyen megfigyelhető belőle. A film elején a lelkiismeret-furdalásban szenvedő Péterrel találkozunk. Bántja, hogy a Mestert a legnehezebb pillanatban magára hagyta, sőt megtagadta. Úgy…

Márciusban lesz húsz éve annak, hogy Dr. Batthyány-Strattmann László herceget Szent II. János Pál pápa boldoggá avatta. Egy visszaemlékezés szerint a herceg gyakran mondta betegeinek: ő csak a szemműtétet végzi, a gyógyulást Isten adja. Búcsúzáskor betegeinek egy szentképet és egy vékony füzetet adott, amelynek címoldalán ez állt: „Nyisd fel szemeidet és láss!” A füzet 1926-ban…

Június 20-án a Szentatya a vihart lecsendesítő Jézusról elmélkedett a déli Angelus elimádkozásakor, és arra biztatta a hívőket, hogy ismerjék fel rászorultságukat Jézusra, és osszák meg vele nehézségeiket. Ferenc pápa vasárnap déli teljes beszédének fordítását közreadjuk. Kedves testvéreim, jó napot kívánok! A mai liturgiában a Jézus által lecsendesített viharról szóló elbeszélést halljuk (Mk 4,35–41). A…

A katolikus művészet legmegindítóbb szobrának nagyon érdekes története van. Michelangelo legszebb szobrai közül alighanem a Pietà a katolikusok szívének legkedvesebb alkotás. Az élettelen Jézust ábrázolja, a spirituális elhagyatottság testtartásában, egy angyalarcú Mária ölében. Az egész kompozícióból mélységes bánat árad, jelképezve a szobor címét adó erényt (a pietà szó fordítható szánalomnak vagy sajnálkozásnak is). De a…

Egy 2009-ben készült, Lourdes című filmet követően, alig egy hónappal ezelőtt, május 8-án egy hasonló címet viselő új dokumentumfilm került a francia mozikba. Az eredetileg tervezett száz terem helyett 300 helyen vetítik, és máris a 145.000-es nézőszámnál tart. Ez az amerikai bombasikerektől teljesen idegen alkotás, ez a törékenységről, sérült emberekről szóló film megtalálta a maga…
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.