Mager Robert atya imadsag

#rorate: Imádság nélkül nincs életszentség! – Máger Róbert

Ferenc pápa Örüljetek és ujjongjatok kezdetű apostoli buzdítása adja az idei rorate szentmisék tematikáját a Pécsi Székesegyházban.

Idén tavasszal jelent meg a Szentatya Gaudete et exsultate kezdetű írása, amelyben az életszentségre hív minden Krisztus-hívőt. Ferenc pápa a szentté válás útját mindenekelőtt a nyolc boldogság lelkületében látja, hangsúlyozza azonban, hogy az nem a tilalmakkal megkötött, szomorú, keserű, búslakodó vagy erőtlen lelkületet jelenti. A korábbi évek hagyományaihoz híven a Pécsi Egyházmegye az idei adventben is hajnali szentmisére várja a híveket a Székesegyházban december 3. és 23. között. A 6.00 órakor kezdődő szentmisék követik az apostoli buzdítás gondolatmenetét, a tanítások olyan kérdéseket állítanak középpontba, mint a szent élet természete, a felebaráti szeretet, az öröm és humorérzék, vagy a küzdelem és éberség.

Pécsi Egyházmegye

Kövessenek minket! A Katolikus.ma lehetőségeihez mérten valamennyi prédikációt rögzití és közreadja.

Kapcsolódó tartalom

  • 3 csodálatos ima Loyolai Szent Ignáctól

    Július 31-én a Jezsuita Rend alapítójára, Loyolai Szent Ignácra emlékezünk.   A teljes önátadás imája Vedd el, Uram, egész szabadságomat. Vedd el emlékezetemet, vedd el értelmemet, vedd el egész akaratomat. Amim van és amit birtokolok, Te ajándékoztad nekem. Most teljesen és egészen visszaadom neked és átadom, hogy Te irányítsd akaratod szerint. Csak szereteteddel ajándékozz meg…

  • Olvassák el ennek az alázatos imádságnak a történetét

    Az Urat azok az imádságok érintik meg a leginkább, amelyek a legegyszerűbbek, amelyek a szív legmélyéről fakadnak. A most következő történet emlékeztet a szegény parasztember Vianney Szent Jánosnak adott válaszára, amelyben elmondta, hogyan imádkozik ő a tabernákulum előtt („Én szólok hozzá, és ő szól hozzám!”). A történet többet mond el a hittel és alázatban történő…

  • 3 csodálatos ima Loyolai Szent Ignáctól

    Július 31-én a Jezsuita Rend alapítójára, Loyolai Szent Ignácra emlékezünk.   A teljes önátadás imája Vedd el, Uram, egész szabadságomat. Vedd el emlékezetemet, vedd el értelmemet, vedd el egész akaratomat. Amim van és amit birtokolok, Te ajándékoztad nekem. Most teljesen és egészen visszaadom neked és átadom, hogy Te irányítsd akaratod szerint. Csak szereteteddel ajándékozz meg…

  • Ima betegekért

    Urunk, Te vagy az Út: add, hogy mindennap a nyomodban járjunk.Nemcsak a testet, hanem a teljes embert segítve támogassuk a betegeket, hogy bizalommal járják földi útjukat a veled való találkozásig.Te vagy az Igazság: adj nekünk bölcsességet és tudatosságot, hogy megértsük és elfogadjuk az ember sorsának titkát, a Te akaratod szerint közeledjünk hozzá, és így fedezzük fel a gyógyulás lehetőségét. Te vagy az Élet: add, hogy hivatásunkkal az…

  • Erdő Péter bíboros imája járvány idején

    Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek kifejezi együttérzését és közelségét a koronavírus-fertőzésben szenvedőkkel. Mindenkit arra buzdít, hogy legyen figyelmes és mindent tegyen meg a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében. Az alábbi fohászt pedig azoknak ajánlja, akik imádkoznánka a járvány elmúlásáért. Mindenható Urunk, atyáink Istene! Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.