317. nap: Kitartás az imában
Korszak: Messiási beteljesedés
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Nagyon köszönjük ezt a napot. Köszönjük azt is, hogy hallhatjuk Jézust, a te Igédet, ahogy szól hozzánk. Köszönjük Jézus tanítását és példáját. Köszönjük az ő eljöttét is, hogy harcoljon értünk. De nemcsak azért jött, hogy harcoljon értünk, hanem hogy tanítson minket, és megadja nekünk a bölcsességet. Urunk, Istenünk, kérünk, légy velünk ezen a napon, és segíts minket úgy imádkozni, ahogyan Jézus tanította a tanítványait! Add nekünk Lelkedet, hogy úgy tudjunk beszélni veled és úgy tudjunk rád figyelni, ahogyan az méltó hozzád, ahogyan az megdicsőít téged, és ahogyan átformálja a szívünket, az életünket! Ezt az imát Jézus Krisztus, a mi Urunk hatalmas nevében mondjuk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Rengeteg mindenről lehetne beszélni, de van néhány dolog, amit szerintem érdemes kiemelni. Az egyik az állhatatosság az imádságban. Jézus megtanítja tanítványait imádkozni a Miatyánkkal, majd ezután az állhatatosságról beszél. Amikor Jézus a kitartás szót használja, az egy olyan kifejezésből ered, amelynek a jelentése nagyjából ez: „szégyent nem ismerő kitartás”, a feladás szégyen nélküli elutasítása. Mindjárt megértitek. Az állhatatos ima példája az az ember, aki újra és újra visszamegy a barátjához, hogy kérjen, ahogyan Jézus példázatában látjuk. Erről a fajta kitartásról, szégyent nem ismerő hozzáállásról van szó.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de bennem ez nagyon erősen visszhangzik. Az a gondolat, hogy: „Istenem, amire meghívtál minket, amit kértél tőlünk, amit megparancsoltál nekünk, az az, hogy így tartsunk ki. Hogy meglegyen bennünk ez a szégyent nem ismerő kitartás: hogy újra és újra visszajövök hozzád és mindvégig bízom benned”.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
Ehhez az állhatatossághoz kapcsolódik még valami. Nem tudom, említettem-e ezt a többi evangéliumnál, de amikor Jézus azt mondja: „…kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek” (Lk 11,9) – az eredeti görögben nem egyszeri cselekvésről van szó. Nem arról, hogy „kérj egyszer, keress egyszer, zörgess egyszer”, hanem arról, hogy: „kérjetek folyamatosan, és adatik; keressetek folyamatosan, és találtok; zörgessetek folyamatosan, és ajtót nyitnak nektek”. Ez megint csak ezt a szégyent nem ismerő kitartást hangsúlyozza. Azt, hogy Isten azt akarja, hogy újra és újra visszajöjjünk hozzá.
Fontos azt is látni, hogy az imának csak az egyik formája a kérő ima vagy a közbenjárás, amikor magunknak vagy másoknak kérünk valamit. Mégis, amikor ezt tesszük, Isten azt mondja: „Akarom, hogy ezt tedd. Akarom, hogy kérj engem.” Ez nagyon fontos. Miért? Mert Jézus azt mondja: „Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” (Lk 11,11-13). Tehát nemcsak jó dolgokat, hanem a legjobbat: a Szentlelket. Ez az egyik kulcsgondolat. Isten nem ígéri meg, hogy mindent megad, amit kérünk. Ez nagyon lényeges, mert ha azt hinnénk, hogy Isten csak úgy bármit megad, amit kérünk, akkor nem Mennyei Atyánk lenne, hanem egyfajta „mennyei automatánk”. De ő nem az. Ő Atya. Ő a javunkat akarja. Ezért mondja Jézus: „a mennyei Atya a Szentlelket adja azoknak, akik kérik tőle”.
Ez azt jelenti, hogy ha ma, most, ebben a pillanatban kéred a Szentlelket, az Atya meg fogja adni neked a Szentlelkét. Nagy szükségünk van a Szentlélekre. Nem akarom azt mondani, hogy jobban, mint valaha, de az biztos, hogy most igen. Tudom, hogy nekem nagyon nagy szükségem van a Szentlélekre, és azt hiszem, mindannyiunkkal így van ez.
Továbbhaladva: ebben a fejezetben van egy kissé bonyolult, talán zavarba ejtő tanítás is a tisztátalan lélek visszatéréséről. „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, s nyugalmat keres. Ha nem talál, azt mondja: Visszatérek elhagyott házamba. – Amikor megérkezik, kisöpörve, feldíszítve találja. Tüstént elsiet, és hív még hét más, nálánál gonoszabb lelket. Behatolnak, és ott élnek. Ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint előbb volt” (Lk 11,24-26).
Nem szégyen másoktól tanulni, sőt… Monsignor Charles Pope, mai amerikai pap – zseniális ember, egészen elképesztő – egy alkalommal írt erről a szakaszról, visszanyúlt az eredeti nyelvhez és elmagyarázta, mit is jelent ez a rész. A démon kiűzetik az emberből, akinek a lelke így üresen marad. Az önmagában jó dolog, hogy a gonosz eltávozik tőle. De az üresség azt jelenti, hogy bár a rossz eltűnt, semmi jó nem vette át a helyét. Egyszerűen csak üres maradt. Mindannyian tudjuk, hogy a természet irtózik az ürességtől. Ehhez hasonlóan a természetfeletti világ is irtózik az ürességtől. Megszabadulhatok rossz szokásoktól, bűnöktől az életemben, de ha nem váltom fel ezeket erényekkel, ha nem váltom fel a bűnöket a szeretet és a jóság cselekedeteivel, akkor más bűnök fognak bejönni a helyükre.
Itt van tehát egy ember, akit megszabadítottak a gonosztól, de nem tett semmit azért, hogy az életét jóval töltse meg. Üres volt, és „kisöpört”. Pope atya erről beszél, és azt mondja: „Ha egy jó ember – Isten kegyelméből – képes volt kisöpörni a bűnt az életéből, akkor ott van a kísértés, hogy azt mondja: »Én tisztítottam meg magamat. Én végeztem el a munkát. A sátán eltűnt, én tettem rendbe mindent«”. Így beléphet a kevélység, a gőg bűne, amely az egyik legveszélyesebb bűn – talán a leges-legveszélyesebb. Nemcsak arról van szó, hogy üres maradt, mert nem töltötte meg erénnyel, hanem körbenéz, látja a lelke tisztaságát, és büszkén azt mondja: „ezt én csináltam”.
Tehát: üres és kisöpört. A harmadik szót gyakran úgy fordítják, hogy „rendbe szedett”, de ő úgy gondolja, hogy jobb fordítás lenne az, hogy „díszes” (a magyar fordítás a „feldíszített” szót használja). Az „üres, kisöpört és díszes” kifejezés utalhat arra, amiről Jézus beszél, amikor az írástudókról, farizeusokról és törvénytudókról mondja, hogy képmutatók: olyannak akarnak látszani, amilyenek valójában nem akarnak lenni. Azt akarják, hogy mások erényesnek lássák őket, de nem akarják valóban megélni az erényt. Egy díszes homlokzat, egy szépen berendezett szoba – puszta látszat, amely többet mutat, mint ami valójában belül van.
Kevésbé zavaros nekünk Jézusnak ez a tanítása, ha így osztjuk részekre: „üres” – mert nincs megtöltve Istennel; „kisöpört” – ami a gőg kísértését hordozza; és „díszes” – vagyis minden csak felszínes, semmi sem hatolt le a szív mélyére. Remélem, így érthetőbbé válik ez a tanítás.
Végezetül még egy dolgot szeretnék kiemelni a 12. fejezetből: Jézus, mint a megosztottság oka. Jézus azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem – mondom nektek – meghasonlást. Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával…” (Lk 12,49.51-53).
Sokat gondolkodom mostanában azon, hogy az Egyház kezdetén, amikor az emberek megtértek, előfordult megosztottság a családokban – apa a fiú ellen, anya a lánya ellen. De most is, legalábbis a nyugati világban, ez teljesen valóságos. Jézus tanítása sok családban ellentéteket szít. Jézus tanítása sok családban megosztottságot okoz.
Érdemes figyelni Jézus szavaira és bátorságot meríteni abból, hogy Ő előre megmondta: ez meg fog történni. Vannak olyan egyetemisták, akik mélyen szenvednek attól, hogy a szüleik nem hívők. Szenvednek attól, hogy a szüleik nem ismerik Jézust, vagy ha ismerik is, nem tértek meg teljesen. Sok olyan fiatallal találkozni, akik egy egyetemi lelkészségen lépnek be a katolikus Egyházba, vagy bérmálkoznak meg. De fáj nekik, hogy anya és apa nem ismeri Jézust. Hazamennek, és szeretnének mindennap misére menni, a szüleik pedig értetlenül néznek: „Miért kell ez?” Ők meg nem akarnak különcködni, nem akarnak provokálni. Egyszerűen azt tapasztalják, hogy az, amiben ők hisznek Jézus követőiként, ellentmond annak, amit a szüleik vallanak – és ez mélységes fájdalmat okoz nekik.
Sok szülőt is ismerek, akiknek az fáj, hogy a gyermekeik eltávolodtak. Vagy egyszerűen ránézünk a társadalmunkra, és látjuk, mennyi megosztottság van a világban. Jézus azt mondja, hogy Ő lesz az egyik oka ennek a megosztottságnak a családjaitokban. Ez fájdalmas, ez megtöri a szívünket. De mégis vigaszt meríthetünk abból, hogy Ő ezt előre megmondta. Nem örülünk ennek, de legalább nem ér váratlanul.
Amit tehetünk, az az, hogy imádkozunk azokért, akik ellenünk fordulnak. Mindig arra kell bátorítani a diákokat, hogy legyenek szelídek, legyenek türelmesek a családjukkal, a szüleikkel, és imádkozzanak értük. Szülők, ugyanez igaz rátok is. „Legyetek türelmesek a gyermekeitekkel, és imádkozzatok értük!” Az ő történetük még nem ért véget. A ti történetetek és az én történetem sem ért még véget. Imádkozzunk azért, hogy hűségesek maradjunk, és kitartsunk a végsőkig – szégyent nem ismerő kitartással –, egészen az utolsó lélegzetünkig, amikor beléphetünk az örökkévalóságba, az Úrhoz.
A szüleitek története, a gyermekeitek története, a barátaitoké, a testvéreiteké – Isten kegyelméből – még nem ért véget. És ha véget is ért, mi nem ismerjük a végét. Nem ismerjük a szívüket, nem tudjuk, hogyan álltak meg végül az Úr előtt. Mi csak imádkozunk tovább. Újra és újra imádkozunk, és kérjük az Urat: találkozzon mindenkivel ott, ahol éppen van, az ő kegyelme által. Imádkozunk értük, mert tudjuk, hogy szükségük van rá.
Én imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem te is! Köszönöm.
