BIY HU cover 307. nap

307. nap: Bátorság a csatában

A templom megtisztítása.

A Makkabeus és emberei Isten segítségével elfoglalták a szentélyt és a várost. Szétrombolták a pogányok oltárait, amelyeket a piacon emeltek, és a berkeket is. Megtisztították a templomot, és az égőáldozatok bemutatására új oltárt építettek. Szikrát csiholtak a kőből, és úgy gyújtottak tüzet. Kétévi szünet után újra mutattak be áldozatot, égettek tömjént és mécsest, és kitették a kenyeret is. Amikor ezzel elkészültek, a földre borultak, és könyörögtek az Úrhoz, ne engedje, hogy még egyszer ilyen nagy nyomorúság szakadjon rájuk, s ha újra vétkeznek, csak mértékkel büntesse őket, ne szolgáltassa ki őket többé az istenkáromló, barbár pogányoknak. Ugyanazon a napon tisztították meg a templomot, amelyen a pogányok meggyalázták, vagyis ugyanúgy Kiszlév hónap huszonötödik napján. Nagy örömükben nyolc napig tartó ünnepet rendeztek, a sátoros ünnep mintájára. Visszaemlékeztek rá, hogy nemrégen még hogyan ünnepelték a sátoros ünnepet, amikor a hegyek közt és a barlangokban tengették életüket, akár a vadállatok. Most azonban borostyánnal díszített botokat, zöld ágakat és pálmát vittek, és dicsőítő éneket zengtek annak, aki megadta nekik a templom megtisztításának örömét. Aztán közös elhatározással és rendelettel az egész zsidóság számára kötelezővé tették ezeknek a napoknak évről évre való megünneplését.

6. JÚDÁS HARCAI A SZOMSZÉDOS NÉPEKKEL
Ptolemeusz Makron kegyvesztett lesz.

Így halt meg hát Antiochusz, melléknevén Epifanész. Most azokról az eseményekről adunk számot, amelyek az istentelen fiának, Antiochusz Eupatornak az idejében mentek végbe, de a háború okozta szenvedéseknél nem időzünk soká. Amikor átvette a hatalmat, egy bizonyos Liziászt, aki azelőtt Cöle-Szíria és Fönícia parancsnoka volt, megtette helytartójának. Ptolemeusz Makron volt az első, aki igazságosan bánt a zsidókkal, hisz addig úgyis annyi igazságtalanság történt velük. Megkísérelte békés úton rendezni ügyeiket. Ezért a király hívei bevádolták Eupatornál. Mindenféle árulónak tekintették, mivel elhagyta Ciprus szigetét, amelyet Filometor bízott rá, és átpártolt Antiochusz Epifanészhez. Mivel magas tisztségét nem tudta tisztességgel betölteni, méreggel véget vetett életének.

Idumea erődjei.

Ekkor Gorgiász lett azon a vidéken a parancsnok. Idegen zsoldosokat szerzett, és minden alkalmat megragadott, hogy háborút viseljen a zsidók ellen. Ugyanakkor Idumea lakói – kedvező fekvésű erődöknek a birtokában – kifosztották a zsidókat. Befogadták a Jeruzsálemből elmenekülteket, és azon voltak, hogy folytassák a háborúskodást. A Makkabeus és emberei imádkoztak, és arra kérték Istent, legyen segítségükre a harcban. Aztán megtámadták az idumeai erődöket. Egyetlen merész rohammal elfoglalták a helységeket. Akik a falakon harcoltak, azokat mind visszaverték, és megöltek mindenkit, aki csak a kezükbe került. Nem kevesebb, mint húszezer férfit kaszaboltak le. Mintegy kilencezer férfi két nagyon erős bástyába menekült, amely el volt látva mindennel, ami csak kell az ostromhoz. A Makkabeus otthagyta Simont és Józsefet, valamint Zachejoszt elegendő számú emberrel, hogy vegyék ostrom alá e helyeket, maga meg azokba a helységekbe vonult, ahol jelenlétére sürgős szükség volt. Simon katonái pénzéhségből belementek, hogy a bástyában levő emberek pénzzel megvesztegethessék őket. Elfogadtak 7000 drachmát, és hagyták, hogy egy részük elmeneküljön. Amikor a Makkabeusnak jelentették az esetet, hívatta a nép vezetőit, és vádat emelt, hogy pénzen eladták testvéreiket: futni hagyták – az ő rovásukra – ellenségeiket. Azokat, akik árulóvá lettek, kivégeztette. Aztán azon nyomban elfoglalta mindkét bástyát. Minden fegyveres vállalkozása sikerrel járt. A két bástyában több mint húszezer embert megölt.

Júdás legyőzi Timóteust.

Timóteus, akit a zsidók korábban már megvertek, idegenekből hatalmas sereget gyűjtött, és Ázsiából tekintélyes számú lovasságot szedett össze. Azt tervezte, hogy fegyverrel elfoglalja Júdeát. Közeledtekor Makkabeus hívei Istenhez imádkoztak, hamut szórtak a fejükre, csípőjükre meg vezeklőruhát öltöttek. Leborultak az oltár előtt, és könyörögtek, legyen hozzájuk irgalmas, és legyen ellenségüknek ellensége és ellenfelüknek ellenfele, ahogyan a törvény hirdeti.
Az ima befejeztével fegyvert ragadtak és kivonultak, meglehetősen messze a várostól. Az ellenség közelében megálltak. Amikor felvirradt a hajnal, mindkét oldalon megindították a támadást. Egyikük – a bátorságon kívül – Istenbe vetett bizalmát tekintette a szerencse és a győzelem zálogának. Másikuknak a szenvedélyük volt vezérük a harcban. Már javában tombolt a küzdelem, amikor az ellenség előtt megjelent az égből öt pompás lovas, aranyzablájú lovon, és a zsidók élére állt. Ketten közrevették a Makkabeust, védték fegyverükkel, oltalmazták a sebek ellen. Az ellenségre nyilakat és villámokat szórtak, úgyhogy megvakultak, elteltek rémülettel, és csatát vesztettek. Húszezer-ötszáz katonát, s hatszáz lovast megöltek. Maga Timóteus egy Gezer nevű erődbe menekült. Ez alaposan megerősített hely volt, s Chereász parancsnoksága alá tartozott. A Makkabeus és emberei négy napig ostromolták az erődöt, bizakodó hangulatban. Ezzel szemben az ostromlottak az erőd erősségében bíztak, határtalanul átkozódtak és istentelenül káromkodtak. Az ötödik nap felvirradtakor a Makkabeus katonái közül húsz fiatalember a káromlásokon haragra gerjedve bátran a falaknak rontott, és ádáz haragjukban mindenkit lekaszaboltak, aki csak eléjük került. Mások a háta mögé kerülve támadták meg az erődöt. Felgyújtották a bástyákat, máglyát raktak, és elevenen elégették az istenkáromlókat. Ismét mások betörték a kapukat, beengedték a maradék sereget, s így elfoglalták a várost. Timóteust, aki egy ciszternába rejtőzött, megölték, ugyanígy testvérét, Chereászt és Apollofáneszt is. Amikor ezeket végbevitték, dicsőítő és hálaénekekkel magasztalták az Urat, aki ilyen nagyot tett Izraellel, megadta nekik a győzelmet.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima a bölcsességért.

Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent, és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál,
és igazgassa a világot szentségben és igazságosságban, és egyenes lélekkel tegyen igazságot:
add meg nekem a bölcsességet, trónod osztályosát, és ne zárj ki engem gyermekeid közül.
Hiszen szolgád vagyok, szolgálód fia, gyönge és rövid életű ember, és édeskeveset értek a joghoz és törvényhez.

Ha mégoly tökéletes is valaki az emberek fiai között, de a tőled való bölcsességnek híjával van, semmibe kell venni.

Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává.
Te parancsoltad meg, hogy templomot építsek szent hegyeden és áldozati oltárt a városban, amelyet lakóhelyül választottál, szent sátrad hasonmásául, amelyet kezdettől készítettél. Nálad a bölcsesség, ismeri műveidet, jelen volt, amikor a világot teremtetted, és tudja, mi kedves a szemedben és mi helyes a parancsaid szerint.

Küldd le szent egedből, dicsőséged trónjától, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben.

Mert tud és ért mindent; tetteimben józanul vezet majd, és megoltalmaz hatalmával.
Így majd tetszenek neked műveim, népedet igazságosan kormányozom, és méltó leszek atyámnak trónjára. Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr?
Hisz a halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok.
Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére. Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni?
Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál (neki) bölcsességet, és nem küldted el a magasból szent lelkedet?
Csak így lettek simává a földön lakók útjai, s így tanulták meg az emberek, mi kedves a szemedben.
Csak a bölcsesség által menekültek meg.

III. A BÖLCSESSÉG ÉS ISTEN A TÖRTÉNELEMBEN
Ádámtól Mózesig.

Ez (a bölcsesség) óvta, akit az Isten elsőként formált, a földkerekség atyját, amikor még ő volt az egyetlen teremtmény, s ez vezette ki bukásából; és ez adta neki az erőt is, hogy mindeneken uralkodjék. De amikor egy istentelen haragjában elpártolt tőle, belepusztult testvérgyilkos dühébe. Miatta vízözön árasztotta el a földet, s megint a bölcsesség mentette meg hitvány fán vezérelve az igazat. Amikor egymással egyetértésben gonoszságot követtek el a népek, s emiatt összezavarodtak, ez (a bölcsesség) fölismerte az igazságot, és megőrizte feddhetetlennek Isten előtt, és megoltalmazta fia iránti elfogultsága ellenére is. Az istentelen emberek pusztulásakor megmentette az igazat, amikor menekült a tűz elől, amely az „Ötvárosra” zúdult. Gonoszságuk bizonyságaként folyton füstölgő, sivár vidék meg zölden maradó gyümölcsöt termő növények maradtak ránk, és egy hitetlen lélek emlékéül egy égnek meredő sóoszlop.

Mert akik letértek a bölcsesség útjáról, nemcsak azzal bűnhődtek, hogy nem ismerték meg a jót, hanem balgaságuk emlékét is hátrahagyták az élőknek, hogy ne maradjon titokban, mit vétettek.
A bölcsesség ugyanakkor kiszabadította szolgáit a bajokból.

Vezette az igazat egyenes utakon, amikor bátyja haragja elől menekült; megmutatta neki Isten országát, és szent dolgokkal ismertette meg, nehéz munkájában jóléthez segítette, és fáradozásait bőséggel jutalmazta. Segítségére volt zsarnokai kapzsiságával szemben, és gazdaggá tette.
Ellenségeivel szemben védelmezte, üldözőitől oltalmazta, és nehéz küzdelemben győzelemre segítette, hogy belássa: a jámborság mindennél erősebb. Nem hagyta cserben az igazat, akit eladtak, hanem megóvta a bűntől. Lement vele a börtönbe, és nem hagyta el a bilincsekben sem, míg nem hozta neki az ország jogarát és a hatalmat elnyomói fölött, míg meg nem hazudtolta rágalmazóit, és örök hírnevet nem szerzett neki.

Kivonulás Egyiptomból.

A bölcsesség szent népet és feddhetetlen ivadékot szabadított ki az elnyomó nép hatalmából.
Behatolt az Isten szolgájának lelkébe, és csodákkal és jelekkel lépett föl félelmetes királyokkal szemben. Az igazaknak megadta a jutalmat fáradozásaikért, vezette őket csodás utakon, és nappal hajlékul szolgált nekik, éjjel meg csillagfényül. Átvitte őket a Vörös-tengeren, átvezette őket a hatalmas vízen.
Ellenségeiket a hullámokba temette, és a tenger mélyéből újra partra vetette.
Így kifosztották az igazak az istenteleneket, és magasztalták, Uram, a te szent nevedet, és egy szívvel-lélekkel áldották oltalmazó kezedet.
Mert a bölcsesség megnyitotta a némák száját, és ékesszólóvá tette a gyermekek nyelvét.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ha az ezüstből kiveszed a salakot,
akkor egészen tiszta lesz.

Ha a király közeléből elűzöd a gonoszt,
trónja megszilárdul az igazságosságban.

Ne tolakodjál a király színe elé,
ne akard a nagyok helyét elfoglalni!

Jobban jársz, ha hívnak:
„Gyere ide följebb!”,
mint ha elküldenek az előkelőbb elől.
Hogyha meg is látott valamit a szemed,

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük, Istenünk a jóságodat, köszönjük ezt az új napot. Tudjuk, hogy minden új nappal megújul a te irgalmad is, és szereteted irántunk állandó. Te ugyanaz vagy tegnap, ma és mindörökké, és ezért magasztalunk téged. Segíts, hogy úgy éljük ezt a napot, mint fiaid és lányaid, akik hozzád tartoznak, és a te akaratodat cselekszik! Te folyamatosan alakítod azt, ahogyan téged látunk, és ahogyan önmagunkat látjuk, mint teremtményeidet… És közben arra hívsz, hogy testvéreink felé forduljunk. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy mindennél jobban szeressünk téged, és hogy felebarátainkat úgy szeressük, mint önmagunkat! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Itt vagyunk a Makkabeusok második könyve 10. fejezeténél és újra halljuk Júdás Makkabeus történetét, amint belép a jeruzsálemi templomba. Az egyik legnagyobb sértés a zsidó nép számára – és nem csupán az életmódjuk ellen, ami túl felszínes megfogalmazás lenne, hanem az Úristennel való szövetségi kapcsolatuk ellen – a „vészthozó undokság felállítása” volt a templomban (vö. Dán 11,31). Ne kérdezzétek, mi volt ez, de azt gyanítom, hogy a pogány kultuszhoz kapcsolódó szobor, vagy bálványimádásra alkalmas tárgy lehetett. Antiochusz Epifanész borzalmas tette által a szentek szentjét érte a gyalázat a templomban, ezen az imádásra szentelt helyen, amely kizárólag az Úristenhez tartozott.

Már korábban olvastuk, hogy a babiloniak templomdúlása idején Jeremiás elvitte onnan a szövetség ládáját. Ez most sincs meg, de azt látjuk, hogy helyreáll a szentek szentje, helyreáll Isten Lelkének jelenléte, helyreáll maga a templom. Halljuk újra a hanuka ünnepének eredetét is. Ezután természetesen újabb csaták következnek. Ezekben a csatákban – Júdás Makkabeus idumeai hadjáratában, Timóteus elleni harcában – ismét nagyon fontos számunkra a történések mellett a két hadsereg hozzáállása. Az izraelita „a bátorságon kívül Istenbe vetett bizalmát tekintette a szerencse és a győzelem zálogának. Másikuknak a szenvedélyük volt vezérük a harcban” (2Mak 10,28). Vagyis volt az izraelitákban bátorság, vitézség, de volt bennük bizalom, hit és az Úrra való ráhagyatkozás is. A másik oldalt viszont a harag vezérelte.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

Ez elvezet egy felismeréshez: igen, bátorságra és hitre vagyunk meghívva. De honnan merítjük a bátorságot? A bátorságunk valójában a hitből fakad. A bátorság, amelyre meghívást kaptunk, abból fakad, hogy tudjuk: a mi Urunk valóságos, velünk van, és értünk harcol. Erről szólt a Makkabeusok második könyvének története végig az elmúlt tíz napban: arra emlékeztet minket, hogy Isten közel van hozzánk, s ezért bátrak és elszántak lehetünk. Ezt kell felismernünk és tudnunk szüntelen, miközben fejedelemségek és hatalmasságok ellen küzdünk, és szellemi harcba bocsátkozunk a társadalomban. 

Ezen a ponton mindig felmerül a nagy kérdés: „Amikor megteszem ezt vagy azt a lépést, Istenem, érted teszem-e, vagy csak magamért? A harc, amelybe beleállok, érted van, Uram, vagy csak magamért?” Mert sokszor azt mondjuk: „Megteszem ezt vagy azt, és Isten nevében teszem” – miközben nem vagyunk biztosak abban, hogy valóban Ő kérte tőlünk ezt a dolgot. Ez a keresztények nagy problémája, de bizonyos szempontból ebben minden emberrel osztozunk. Erről tanulhatunk a Makkabeusok második könyvének olvasása közben is. Látjuk Júdást és a többieket, és felismerjük, hogy – hasonlóan a többi emberhez – nekik sem volt minden tettük tökéletesen az Úr dicsőségére. Ezért imádkozunk így: „Istenünk, segíts, hogy csak azt tegyük, ami megdicsőít téged!”.

Most pedig térjünk át a Bölcsesség könyvének mai fejezeteire. Tegnap láttuk, hogy Salamon imára készül, ma magát az imát hallottuk a 9. fejezetben, és utána a bölcsesség tettei is egészen lenyűgözőek a 10.-ben. Szinte olyan, mint egy rejtvény. Talán észrevetted, hogy a 10. fejezetben olyan ószövetségi alakokat ír le, akiket jól ismerünk, de nem név szerint említi őket. Például: „Ez (a bölcsesség) óvta, akit az Isten elsőként formált, a földkerekség atyját, amikor még ő volt az egyetlen teremtmény, s ez vezette ki bukásából; és ez adta neki az erőt is, hogy mindeneken uralkodjék” (Bölcs 10,1-2). Nos, ki ez az ember? Bingó! Természetesen Ádám. 

Pár sorral lejjebb: „…ez (a bölcsesség) fölismerte az igazságot, és megőrizte feddhetetlennek Isten előtt, és megoltalmazta fia iránti elfogultsága ellenére is. Az istentelen emberek pusztulásakor megmentette az igazat, amikor menekült a tűz elől, amely az »Ötvárosra« zúdult” (Bölcs 10,5-6). Tisztára olyan ez, mint egy ószövetségi kvíz… Na, ki lehet ez? Nyilván Ábrahám, Szodoma és Gomorra pusztulásakor – még a sóbálványként álló oszlop is megjelenik, mint „a hitetlen lélek emlékműve”. De ha visszalépünk egy kicsit, a 3. versben ott van Káin és Ábel története is.

Vagy Noé története a 4.-ben: amikor az özönvíz elárasztotta a földet, „megint a bölcsesség mentette meg hitvány fán vezérelve az igazat” (Bölcs 10,4). A „hitvány fa” egy gyönyörű leírása Noé bárkájának. Beszél az igaz emberről, aki testvére haragja elől menekült. Ki lehet ő? Valószínűleg Jákobról van szó, aki Ézsau haragja elől menekült. A Bölcsesség „nehéz munkájában jóléthez segítette, és fáradozásait bőséggel jutalmazta” (Bölcs 10,10). Igen, sikeressé tette munkájában. Mit jelent ez? Emlékezzünk csak: Jákob kétszer hét évig dolgozott nagybátyjánál, Lábánnál, vagyis összesen tizennégy évig szolgált nála. 

Továbbá: „Nem hagyta cserben az igazat, akit eladtak, hanem megóvta a bűntől. Lement vele a börtönbe, és nem hagyta el a bilincsekben sem” (Bölcs 10,13-14). Adok pár másodpercet, hogy kitaláld, kiről van szó… Igen, ez József, akinek volt az a színes álomkabátja. Majd olvasunk Mózesről, aki a bölcsesség által vezette át a népet a Vörös-tengeren.

Az elmúlt több mint háromszáz nap során mélyen átformálódott a látásmódunk. Nemcsak azért, mert ismerjük a történeteket, ismerjük a szereplőket, felismerjük a bibliai utalásokat, hanem azért is, mert megismertük a főszereplőt: magát Istent. Megtanultuk felismerni az Ő „ujjlenyomatait” a körülöttünk lévő világban.

Záró gondolatként ezt idézném: „Az igazaknak megadta a jutalmat fáradozásaikért, vezette őket csodás utakon, és nappal hajlékul szolgált nekik, éjjel meg csillagfényül” (Bölcs 10,17). Gyönyörű kép, nem? Emlékezzünk: nappal a felhőoszlop, éjjel a tűzoszlop vezette őket – ez a bölcsesség. Ezt keressük mi is. És meg is kaphatjuk, hiszen az Úr megígérte: mindazoknak, akik a bölcsességet keresik, megadatik a bölcsesség. Mi a bölcsességet kérjük, és azt a képességet, hogy felismerjük, hogyan érhető tetten Isten munkája, Isten cselekvése a körülöttünk zajló eseményekben.

Természetesen arra is törekszünk, hogy soha ne szakadjunk el tőle; hogy soha ne mondjuk valamire, hogy „ez Isten akarata”, amikor nem tudjuk, mi Isten akarata. Arra is törekszünk, hogy ne vívjunk olyan harcot, amelyre Ő nem hív; hogy soha, de soha ne tegyünk semmit az Ő nevében, amire Ő nem adott meghívást. Hanem mindig hagyatkozzunk rá, és ismerjük fel: vele az útjaink egyenesek lesznek, még akkor is, ha nehezek. Ahogyan Jézus emlékeztette az apostolait: „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,33).

Imádkozzunk egymásért, mert bár Isten velünk van, ez az élet mégis küzdelem, és az út sokszor rendkívül nehéz.

És ahogyan azt talán éppen tegnap is mondtam, ebben a hatalmas közösségben különösen fontos, hogy imádkozzunk egymásért. Mert lehet, hogy most éppen valamelyik testvérünk élete egyik legnehezebb időszakát éli.

Lehet, hogy vannak köztünk olyanok, akik most rendkívül súlyos megpróbáltatásokkal küzdenek. És ha te is közéjük tartozol, ha most éppen életed egyik legnehezebb időszakában vagy, akkor szeretném, ha tudnád: imádkozunk érted.

Igen, most, ebben a pillanatban is imádkozunk érted. Forduljunk hát együtt az Úrhoz!

Urunk, Istenünk! Kérünk, légy azokkal a testvéreinkkel, akik most megpróbáltatások közepette élnek, akik életük nehéz, szenvedéssel teli időszakát járják!

Légy velük, Urunk! Emeld fel őket! Segíts nekik, hogy soha ne engedjenek a csüggedésnek, hogy ne veszítsék el a reményt!

Ajándékozd meg őket bátorsággal és erővel, hiszen te már legyőzted a világot!

Ámen.

Kedves bibliaolvasók, imádkozom értetek. Kérlek benneteket, imádkozzatok értem is! Köszönöm.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.