Jó fa akarok lenni
1858. október tizedikén született Székesfehérvár néhai püspöke, Prohászka Ottokár – halálának száz éves évfordulójára közel fél év múlva emlékezünk. Az alábbiakban egyetlen, ma is tanulságos gondolatát idézzük fel.
Köztudott, hogy Prohászka Ottokár 1920 tavaszán politikai szerepet vállalt, püspöki székhelyén nemzetgyűlési képviselőnek választották. Az is többnyire közismert, hogy az ún. „keresztény kurzus”-ból elég hamar kiábrándult. Idézni szokták naplójából az alábbi sorokat:
„Keresztény kurzus kereszténység s keresztények nélkül! Ez a baj: hogy e hordónak nincs feneke; e pártnak nincs alap, szirt a lába alatt. Azok az emberek nem keresztények. Igaz, hogy elvben, theóriában elfogadják a kereszténységet, de tettekben nem vallják.”
1920. június 30-án írta le ezeket a sorokat Prohászka Ottokár, aki 1920 és 1922 között a kormányzó Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja képviselője, s egy ideig elnöke is volt. Azt azonban talán nem sokan tudják, hogy nemcsak a naplójában adott hangot csalódottságának, hanem nyilvánosan is. A Fejérmegyei Napló című napilap az idézett naplójegyzet keletkezése előtt közel három héttel beszámolt egy Székesfehérvárott elhangzott Prohászka-beszédről, amelyet kongreganistáknak mondott a püspök. Prohászka beszédének alapgondolata az volt, hogy „a keresztény kurzusban a keresztények között igazán kevés az igazán keresztény, kinek gondolkodása, érzése, cselekvése igazán evangéliumi, igazán keresztény”. (Fejérmegyei Napló, 1920. június 5. 1.)
Prohászka püspök 1919-ben, még a kommün napjaiban így fogalmazott a naplójában:
A cikk a hirdetés után folytatódik…
„Némely ember vallásossága olyan, mint a kiskacsa szárnya, csökevény – s bendője nagy, az dolgozik s telik; a szárnya pihen. Ha néha felágaskodik s verdesi szárnyait, annál mutatósabb a tehetetlensége. /…/ Kacsaszárnyaik s vergődésük az elmaradottság, az elfejlődés szomorú következménye.”
Miről beszél ezekben az idézetekben a püspök? Ismerjük a jézusi példázatot a jó és a rossz fáról; arról, hogy gyümölcseiről ismerszik meg a fa (Mt 7, 16-20). A hivatkozott jézusi szavakról írta a püspök az Elmélkedések az evangéliumról c. művében:
„Magamban is ki akarom vágni a rossz gyökeret: az érzékies, racionalista, kemény, önző, sötét, blazirt irányzatot. Jó fa akarok lenni; Krisztus ültetett; szerinte akarok fejlődni s virágozni s gyümölcsöt hozni; azért nem kímélem magamban a rossz, túltengő természetet.”
Prohászka püspök üzenete nagyon egyszerű. Amikor például akár a köz-, akár a magánéletben azt tapasztaljuk, hogy az ember szóval és tettel újra s újra bántja felebarátját, szinte „véglényként” kezeli az Isten képére és hasonlatosságára teremtett másikat – akkor hiába jár templomba, hiába járul áldozáshoz, hiába imádkozik buzgón a bántó ember: a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt (ld. Mt 7,18). Nem a külsőségek teszik kereszténnyé az embert, hanem – ahogy Prohászka írta – az evangéliumi gondolkodás, érzés, cselekvés. Szeretethiányban szenvedő korunkban nem árt megfogadni a püspök szavait: ne „elvekben” legyünk csak keresztények, hanem „tettekben” is. Valljuk mi is a püspökkel: jó fa akarok lenni – még akkor is, ha történetesen rossz fák vesznek körül. Mert Krisztus ültetett.
