Az ördög 4 gyakori módszere

Bármely küzdelem egyik kulcsfontosságú eleme, hogy megértsük ellenfelünk módszereit, és felismerjük az általa alkalmazott stratégia vagy lépések apró részleteit. Az élet lelki harcában jártasságot kell szereznünk abban, hogy felismerjük, nevén nevezzük és megértsük az ördög gyakori módszereinek finomabb vonásait.

Ebben a kérdésben nagy segítséget nyújt Louis Cameli atya 2011-ben megjelent, The Devil You Don’t Know (Az ördög, akit nem ismersz) című könyve. Miután nemrégiben elolvastam a művet, hasznosnak tartom, hogy áttekintsük az ördög módszereinek azt a négy fő csoportját, amelyeket Cameli atya elemez.

Bár a négy kategória Cameli atyától származik, az itt olvasható gondolatok nagyrészt sajátjaim – ám mindenképpen az atya kiváló művére épülnek, amelyet nemrégiben olvastam. Melegen ajánlom figyelmükbe ezt a munkát, amely találóan és teljes körűen fejti ki ezeket a kategóriákat – sokkal alaposabban, mint ahogyan azt az én rövid elemzésem lehetővé teszi.

Vizsgáljuk meg hát az ördög négy gyakori módszerét.

I. Megtévesztés – Jézus azt mondja, az ördög kezdettől fogva gyilkos volt, és nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. (Jn 8,44)

Az ördög számos hamis és üres ígérettel vezet minket félre. Ezek többsége ahhoz a hazugsághoz kötődik, hogy boldogabbak és elégedettebbek leszünk, ha vétkezünk, vagy ha tagadjuk az igazság egyes elemeit. Bármilyen múló élvezettel is járjon a bűn, azok valójában mulandók; szinte minden bűnös cselekedetet végül nagy és egyre növekvő szenvedés követ. E tapasztalatok ellenére mi, emberek, továbbra is igen hiszékenyek maradunk: úgy tűnik, szeretjük az üres ígéreteket, és mindenféle hamis reményt fűzünk hozzájuk.

Az ördög azzal is becsap bennünket, hogy mindenféle bonyolult dolgokat sugall, különösen a gondolkodásunkban. Így próbálja meg összezavarni és eltitkolni a cselekedeteinkkel kapcsolatos alapvető igazságot. Az elménk nagyon ravasz, és szívesen enged a bonyolultságnak azért, hogy elkerülje az igazságot és kifogásokat keressen. Így az ördöggel szövetkezve, bonyolult játékokat űzünk magunkban azzal, hogy azt kérdezzük: „De mi van, ha így… és mi van, ha úgy…?!” Az ördöggel együtt mindenféle potenciális nehézségeket, kivételeket vagy lehetséges megríkató történeteket találunk ki azért, hogy nekünk vagy másoknak ne kelljen ragaszkodnunk a helyes viselkedéshez vagy ahhoz, hogy az igazság szerint éljünk.

Az ördög a szavak manipulálásával, kicsavarásával is igyekszik félrevezetni minket. Így válik egy gyermek abortuszban történő feldarabolása és meggyilkolása „reproduktív szabadsággá” vagy „választási szabadsággá”. A szodómiát magyarul „melegnek” nevezik (holott ez a szó tulajdonképpen egy hőfokra vonatkozik, míg az angol „gay” szó eredetileg „vidámat” jelentett). Ragyogó hitünket és ősi bölcsességünket „sötétségnek” és „tudatlanságnak” bélyegzik. A paráznaságot „együttélésnek” hívják. A házasság – mintegy ötezer éve ismert – fogalmának átértelmezését pedig „házassági szabadságnak” nevezik. Így vezet félre minket az ördög túlzások és hamis kifejezések révén; mi pedig túl könnyen asszisztálunk ehhez oly módon, hogy jónak vagy „jelentéktelen dolognak” mondjuk azt, amit Isten bűnnek nevez.

Az ördög az információk puszta mennyiségén keresztül is félrevezet bennünket. Az információ nem azonos az igazsággal, az adatok pedig rendkívül rafinált módon is összeállíthatók megtévesztő következtetések alátámasztására. Emellett bizonyos tények és adatok kiemelhetők más, azokat ellensúlyozó igazságok elhallgatása mellett. Így még az önmagában igaz információ vagy adat is a megtévesztés eszközévé válhat. A hírmédia és más információforrások olykor éppen azzal gyakorolják a legnagyobb hatalmat, amiről nemszámolnak be. Ez is egyike azoknak a módszereknek, amelyekkel az ördög megtéveszt bennünket.

Bölcsen tesszük, ha gondosan mérlegeljük, milyen sokféleképpen próbál a Sátán megtéveszteni minket. Ne higgyünk el mindent, amit gondolunk vagy hallunk. Nem kell cinikusnak lennünk, hanem józanoknak kell maradnunk, és törekednünk kell arra, hogy ellenőrizzük a látottakat és hallottakat, összevetve azokat Isten kinyilatkoztatott igazságával.

II. Megosztás – Jézus egyik utolsó, értünk mondott imája az volt, hogy legyünk egyek (vö. Jn 17,22). Ezt az imát az utolsó vacsorán mondta el, közvetlenül azelőtt, hogy elindult volna, hogy szenvedjen és meghaljon értünk. Ezzel arra mutat rá, hogy a kereszten végzett művének egyik legfőbb célja a Sátán által elmélyített megosztottság legyőzése. Egyesek szerint a „diabolikus” (ördögi) szó görög gyöke (*diabolein*) annyit jelent, mint vágni, széttépni vagy megosztani. Jézus azért imádkozik és azért munkálkodik, hogy újra egyesítse azt, amit az ördög szétszakít.

Az ördög megosztó munkája mindannyiunkban ott kezdődik, amikor számos, egymásnak ellentmondó késztetést tapasztalunk: némelyik nemes, alkotó és építő jellegű, mások viszont alantasak, bűnösek és rombolóak. Gyakran vívódunk önmagunkkal, és úgy érezzük, mintha szétszakadnánk – ahogyan azt Pál apostol a Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében leírja: „Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn.” (Róm 7, 19-20) Ez az ördög műve: megosztani minket legbelül. Ám ahogyan Pál apostol a Rómaiakhoz írt levél 8. fejezetében kifejti, az Úr legfőbb műve az, hogy – igazságának egységével összhangban – megteremtse bennünk a lélek és a test egységét.

És természetesen az ördög támadása a belső egységünk ellen külsőleg is közöttünk számos megosztottságot eredményez. Oly sok minden járul hozzá ehhez a megosztottsághoz, és az ördög biztosan mindegyikben ott lapul: harag, múltbeli sérelmek, neheztelés, félelmek, félreértések, kapzsiság, büszkeség és arrogancia. És ott van még az a türelmetlenség is, amelyet oly könnyen kialakítunk a szeretteinkkel szemben, vagyis az a téves elképzelés, hogy valahogyan más, tökéletesebb és kívánatosabb embereket kellene keresnünk. És így sokan elhagyják házasságukat, családjukat, gyülekezetüket és közösségeiket, mert mindig azt az elérhetetlen célt keresik, hogy jobb és tökéletesebb emberekre és helyzetekre találjanak.

Való igaz, az ördög előszeretettel aknázza ki a bennünk rejlő bűnös hajlamok sokaságát, ám igazi célja mindig az, hogy megosszon bennünket – mind önmagunkon belül, mind egymás között. Érdemes felismernünk: bármilyen konfliktusaink legyenek is másokkal, van egy közös ellenségünk, aki megosztásunkra és elpusztításunkra törekszik. Ahogyan Szent Pál írja: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12). A viszálykodó testvérek is kibékülnek, ha egy őrült jelenik meg az ajtóban. Ám az első lépés az, hogy észrevegyük az őrültet, és félretegyük kevésbé lényeges ellentéteinket.

III. Eltérítés – Eltérítésnek azt nevezzük, amikor elfordítanak attól, ami elsődleges célunk vagy feladatunk. És mindannyiunk számára a legfontosabb középpont Isten és a mennyben reánk váró jó dolgok. Utunk a menny felé vezet: a hit, az igazság iránti engedelmesség, valamint Isten és felebarátunk szeretete mentén. Az ördög pedig mindent megtesz azért, hogy eltérítsen minket – vagyis, hogy elfordítson bennünket ettől az egyetlen igaz céltól.

Talán úgy teszi ezt, hogy eléri, hogy teljesen lekössenek minket a világ mulandó dolgai. Oly sokan állítják, hogy annyira elfoglaltak, hogy nincs idejük imádkozni, elmenni a templomba vagy másfajta lelki táplálékot keresni. Elmerülnek a világ mulandó dolgaiban, és figyelmen kívül hagyják az előttük felderengő, maradandó valóságot.

A szorongások és a félelmek is sokszor elterelik a figyelmünket. Az ördög ezzel azt akarja elérni, hogy a mulandó dolgok miatti félelmekre összpontosítsunk, és így ne féljünk kellőképpen a ránk váró ítélettől. Jézus azt mondja: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10,28). Más szóval: szent tisztelettel és félelemmel kell viseltetnünk az Úr iránt; így számos egyéb félelmünk is helyesebb megvilágításba kerül, vagy akár teljesen meg is szűnik. A félelem kérdésében azonban az ördög épp az ellenkezőjét sugallja: azt akarja, hogy tízezer olyan dologtól féljünk, amelyek ezen a mulandó földön érhetnek bennünket, és egyáltalán ne gondoljunk az egyetlen és legfontosabb dologra, amely ránk vár: az ítéletre.

Minden figyelemelterelés lényege, hogy az ördög azt akarja: kevésbé fontos dolgokra összpontosítsunk, nehogy a lényegesebb kérdésekre – például az erkölcsi döntésekre és életünk általános irányára – figyeljünk.

Tehát újra meg kell tanulnunk arra összpontosítani, ami a legfontosabb, és határozottan el kell utasítanunk, hogy jelentéktelenebb dolgok eltereljék a figyelmünket.

IV. Csüggedés – Emberként, és keresztényként mindenképpen egyre magasabbra kell törekednünk. Ez jó. De mint minden jó dolog esetében, a Sátán gyakran megpróbálja megmérgezni azt, ami jó. Amellett, hogy magasra törekszünk, néha hiányzik belőlünk az az alázat, amely felismeri, hogy a jóhoz, a legjobbhoz be kell járnunk egy utat. A Sátán tehát túl könnyen türelmetlenségre csábít önmagunkkal vagy másokkal szemben. És a törekvéseinkből, amelyek elérésére észszerűtlenül gyorsan számítunk, hiányzik a megértés önmagunk vagy mások iránt. Vannak, akik elcsüggednek, elveszítik hitüket önmagukban vagy másokban, és feladják az életszentség keresését. Mások az egyházat hagyják ott a benne tapasztalt tökéletlenségek miatt.

Az ördög azzal is elbátortalanít minket, hogy a törekvéseinknek általában nincs felső határa. Tény, hogy mindig van hová fejlődni, és mindig tehetünk többet. Ám itt lép közbe az ördög: mivel mindig tehetnénk többet, könnyen azt hihetjük, hogy sosem tettünk eleget. Így aztán az ördög elbátortalanít bennünket, és észszerűtlen elvárásokat ébreszt bennünk azzal kapcsolatban, hogy mit kellene, vagy mit lehetne megtennünk nap mint nap.

Az ördög olyan egyszerű dolgokon keresztül is elbátortalanít bennünket, mint a fáradtság, a mindannyiunkat érő személyes kudarcok, visszaesések és egyéb akadályok, amelyek természetes velejárói emberi létünknek és annak, hogy korlátozott erőforrásokkal élünk egy bűnbe esett világban.

Az ördög mindezekkel a módszerekkel igyekszik elcsüggeszteni minket, és elérni, hogy – legalábbis bizonyos szinten – fel akarjuk adni. Egyedül a helyesen kialakított alázat segíthet megóvni bennünket a Sátán e csüggesztő mesterkedéseitől. Az alázat ugyanis – ami nem más, mint a saját magunkról szóló igazság tisztelete – arra tanít, hogy lassan és fokozatosan növekszünk és fejlődünk; hogy bizony néha vannak visszaeséseink; és hogy egy kemény, korántsem tökéletes világban élünk. E tények felismerése és az alázat segít abban, hogy jobban az Úrra támaszkodjunk, és bízzunk gondviselő segítségében, amely fokozatosan erősödik bennünk.

Ez tehát az ördög négy gyakori módszere. Tanuld meg felismerni és nevükön nevezni őket! Így kezdünk majd hatalmat nyerni felettük.

A szerző saját megjegyzése a cikkhez csatoltan: „Nyelvtani kérdések iránt érzékeny olvasóimnak: Szándékosan nem írom az ördög szót nagybetűvel. Az ördög szó nem tulajdonnév, hanem köznév, és nem fogom megtisztelni azzal, hogy nagybetűvel jelölöm.”

Írta: Charles Pope atya
Fordította: Tüskés Tünde
Forrás: blog.adw.org