63. nap: Izrael lázadása – Biblia egy év alatt podcast
Korszak: Pusztai vándorlás
Ima
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsérünk téged!
Köszönjük, hogy meghallgatod imáinkat és köszönjük, hogy amikor hűtlenek vagyunk, te emlékeztetsz minket a hűségre. Te vagy, akire szükségünk van, Urunk, mert ameddig a félelmeink és a hitünk hiánya irányít minket, gyakran megbénulunk. Urunk, mi tudjuk, ki vagy, szeretünk téged, s ezért nincs helye a félelemnek. A tökéletes szeretet minden eddig megtapasztalt félelmet kiűz. Ezért, ha a mai napunkban félelmet észlelünk, kérjük, töltsd el szívünket szereteteddel! Ha a mai napunkban bizonytalanság van, kérjük a te bátorságodat és erődet szívünkbe! Kérjük, helyezz minket a tenyeredbe és soha ne engedd, hogy megfutamodjunk!
Jézus Krisztus nevében, ámen!
Elmélkedés
Ez a sokadik emlékeztető, hogy amikor a Számok könyvéből olvasunk, különösen a 14. fejezetből, akkor közvetlenül az Egyiptomból való szabadulás utáni időket látjuk. Mikor a Második Törvénykönyvet olvassuk, ez az utána következő évek összefoglalása 38 évvel későbbről, mielőtt belépnek az ígéret földjére, hogy elfoglalják. Lássuk ezt tisztán, ahogy előrehaladunk.
A Második Törvénykönyv Mózes utolsó tanító beszéde Isten népe számára. A Számok könyve pedig jelen időben meséli el nekünk a történetet. Ahogy hallottuk, a tizenkét kém felment Kánaán földjére, s közülük tíz annyira megijedt és megbénult félelmében, hogy visszajöttek és azt mondták: nem tudjuk elfoglalni a területet. Az ő feladatuk az volt, hogy elmenjenek az ígéret földjére felderíteni az ottani városokat, felderíteni az erőviszonyokat, hogy majd készíteni lehessen egy tervet. Nem az volt a kérdés, hogy menjenek-e vagy sem, hanem hogy hová menjenek először? Melyik várost támadják meg, milyen ott a védelem? Mire készüljenek? De ahelyett, hogy a felderítő jelentés felkészítette volna őket a támadásra, félelembe taszította és kétségbe ejtette őket.
A ma olvasott 14. fejezetben a Számok könyvében hallhatjuk az emberek válaszát. Azt mondták: „Miért nem haltunk meg Egyiptomban?” Sőt, olyan vezetőt akartak választani, aki visszaviszi őket Egyiptomba. Látszik, hogy még a rabszolga szíve dobog bennük. Ami azt mondja, hogy menjenek vissza rabszolgaságuk helyszínére, vállalják a rájuk váró büntetést a szökés miatt – tudni illik, hogy elhagyták Istent és a földet, amit adni akar. Miért is? Mert a bevonulás nehéz lesz és veszélyes, sőt talán alulmaradnak.
Szaladjunk előre a Második Törvénykönyvhöz, ahol Mózes utolsó beszéde előzi meg az országba való bevonulást. A következő könyv már Józsue könyve lesz, ami elmondja, hogy valóban küzdeniük kellett. Bár az ígéret földje Izrael népének adatott, de nekik együtt kell működniük Istennel, hogy birtokba vegyék! A Számok könyvében ma ott tartunk, hogy nem akarnak együttműködni, mert a félelem vezérli őket, és a bizalmatlanság megbénította őket szívük mélyéig. Ezért Isten azt mondja nekik, hogy nem mehetnek be az ígéret földjére, majd csak a gyermekeik. Azok a gyerekek, akikről azt mondták a kémek, hogy elpusztulnak majd bent, Kánaán földjén. Hát nem pusztulnak el… Épp ezek a gyermekek mennek be az ígéret földjére, ők fognak harcolni, mert a szüleik nem akartak. Értitek? Nem csak elszalasztották az ígéret földjét, hanem a gyermekeikre hárították a harc terheit, akikért úgy aggódtak. Sok tanulság van itt a mi számunkra is.
Ha mi, felnőttek, akik felelősségteljes pozícióban vagyunk, akikre embereket és feladatokat bízott az Úr… ha mi nem akarjuk felvenni a harcot a szabadulásért, nem akarunk küzdeni az ellen, ami behálóz és eltemet minket, az életünkben jelenlévő rabszolgaság bármilyen formája ellen. Ha mi nem akarjuk használni Isten kegyelmi ajándékait, hogy legyőzzük az akár generációk óta jelenlévő megkötözöttségeket, akkor ki fogja megtenni? Lehet, hogy még rabszolgaságban élsz, benne maradtál, de tudd, hogy a gyermekeidnek kell majd megharcolniuk, amit te nem akartál.
Egészen konkrét függőségekről és rossz magatartási mintákról beszélek, amiket, ha nem győzünk le, akkor továbbadjuk őket. Tehát a mai nap egy emlékeztető mindannyiunk számára, hogy fogjunk fegyvert az ellen, ami rabszolgává tesz minket, hogy majd a gyermekeinknek és unokáinknak ne kelljen a mi megkötözöttségünk ellen harcolniuk. Ez nagyon fontos, hiszen ha kaptunk egy tekintéllyel és felelősséggel járó pozíciót – és ilyet minden szülő kapott –, akkor bizony a mi felelősségünk tekintélyünket jól használva harcolni, így a gyerekeinknek nem kell majd megtenniük helyettünk. Bizony, nekik is meg kell majd harcolniuk a saját harcaikat, de nem a mieinket.
Egy utolsó megjegyzés: a Második Törvénykönyv 12. fejezetéhez érve, amikor Isten Mózesen keresztül parancsot ad a pogány szentélyek pusztítására, ami persze érthető, azt is mondja, hogy készüljetek, mert lesz egy konkrét hely az ígéret földjén, ahol majd imádnotok kell engem. El kell mennetek arra a helyre, ahol majd a szent áldozatokat bemutatjátok. Ez egy nagyon fontos dolog lesz, mert ez nem egy akármilyen dicsőítés akárhol, hanem az Úr által kijelölt hely, ahol a szentek szentje lesz, ahol végül a templom áll majd. Ez nemcsak Izrael népének fontos, hanem nekünk is. Vannak korlátozások az istentisztelettel kapcsolatban, nemcsak a mikéntjével, hanem a helyszínével kapcsolatosan is. Bárhol imádkozhatunk, és Izrael népe is bárhol imádkozhat. A leviták a saját falvaikban fognak élni, de van egy hely, ahol a leviták (különösen Áron fiai) gyakorolják papi istentiszteleti elhívásukat. Ezt a helyet fogja kijelölni Isten.
Ahogy folytatjuk az egymásért való imádságot, kérjük Istent, hogy formálja gondolatainkat, szívünket és világnézetünket, hogy megláthassuk Őt, a világot, önmagunkat és egymást úgy, ahogy azt Isten akarja. Hogy egyre inkább beleálljunk a harcba a szabadságért, s közelebb kerüljünk a Lélekben és igazságban való imádáshoz.
Imádkozunk egymásért, együtt imádkozunk, és folytatjuk ezt az utat a saját pusztaságunkon át, egészen arra az ígéret földjére, amelyet az Úr készített számunkra.
