49. nap: Isten jelenléte – Biblia egy év alatt podcast
Korszak: Egyiptom és a Kivonulás
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked szent igédért. Hálát adunk azért is, hogy olykor egy kicsit összezavarsz minket. Amikor a rabszolgaságról hallunk, amely egy fájó seb az emberiség történetében, add megértenünk, milyen helyet szántál ennek az intézménynek Izrael népe életében!
Segíts, hogy ne keményítsük meg szívünket, hanem inkább cinizmustól és kétkedéstől mentesen nyissuk meg elménket! Ne legyen bizalmatlan a szívünk, inkább bízzunk tebenned! Jézus nevében kérünk téged! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Ahogy ebben a rövid imában is említettem, némiképp furcsa rendelkezéseket olvasunk ma itt, a Leviták könyvében, amelyek azért jobban megnézve mégis érthetőek. Hogy világosabban lássunk, nézzük meg a Kivonulás könyvének 35. és 36. fejezetét is, ami ismerős lehet azoknak, akik az utóbbi pár napban velünk voltak. Nemcsak a két szakképzett munkásról, a Becaleelről és Oholiábról szóló rész köszön vissza már itt az elején, hanem más dolgok is. De miért olyan fontos ez, hogy meg kell ismételni? Mert Isten imádásáról van szó, és ami ehhez kapcsolódik: a szent sátor méreteiről, a kimunkált ékkövekről, a minőségi anyagokról, amelyeket a szentély elkészítéséhez és berendezéséhez fel kellett használni. Hasonlóképpen volt meghatározva a papok öltözete is. Átjön, hogy ezek mind rendkívül fontosak, még ha mai szemmel mi már nem is érezzük őket annak.
Amit a Szentírás feltár, az nem az, hogy az Úrnak feltétlen akácfát kell látnia, hogy megtisztelve érezze magát, hanem sokkal inkább az, hogy ha Istent megfelelően imádjuk, akkor az minket is átalakít. Ő nem csak azt a napot határozza meg, amikor összegyűlünk Isten imádására, hanem azokat is, amikor nem. Ezért ismétli el ezeket a rendeleteket az Úr annyiszor a Kivonulás során, a Második Törvénykönyvben, a Számok könyvében és a Levitáknál is.
Az imádás, az istentisztelet, a szertartás helyes módja rendkívül fontos. Ha ezt mi találjuk ki, az hiba. Ha nem az akarata szerint tesszük, akkor egyszerűen hátat fordítunk Istennek. Mégis, sok közösségben állnak hozzá így. Nem akarok túl kritikus lenni, de tényleg sokszor ötletszerűen választják meg például a mise énekeit, mondván, hogy „ez jó lesz ide, ezt legalább ismerjük…” Ezzel szemben a helyzet az, hogy Isten pontosan meghagyta nekünk, hogyan kell őt imádni. Van újszövetségi papság, ami az ószövetségi papság folytatása, van új és örök áldozat, ami a régi áldozat beteljesítése, nekünk pedig az a dolgunk, hogy az Úr testét együk és vérét igyuk mindnyájan az ő emlékezetére, mert Ő ezt rendelte el. Ezt nem lehet mással helyettesíteni. Ha tovább olvassuk a Leviták könyvét, jobban megértjük, hogy mindez nemcsak az imádás konkrét idejét határozza meg. Nem csak egyetlen napról vagy óráról beszélünk, hanem arról, hogy a helyes imádás valójában létünk alapját képezi. Az imádás a hitünk középpontja és egyben áldozat is. Szintén fel kell ismernünk, hogy ez az áldozat a bizalom és a szeretet megnyilvánulása.
A Leviták könyvében a szombat-évvel is találkozunk. Ennek logikája a hét beosztását követi, kimondva, hogy a termőföldnek is jár a pihenő, miután hat éven keresztül különféle terményeket hozott. Ilyenkor nem szabad rajta sem vetni, sem aratni. A mai világban megszoktuk, hogy a vevőknek szinte korlátlan jogaik vannak minden felett, amit megvásároltak. Itt viszont maga Isten erősíti meg a pihenéshez való jogot. Ez egy elég tömény rész, amire még visszatérünk párszor a következő hetekben, de most legyen elég annyi, hogy megerősítjük az Istenbe vetett bizalmat, újból felismerjük Isten igazságosságát, ezért mi is igazságossá akarunk válni hozzá hasonlóan.
Szintén megjelenik az ötvenedik év is, mint fogalom, ami a hétszer hetedik, vagyis a negyvenkilencedik év után jön. Ez a hét évhetet követő esztendő a jubileum éve. Ekkor, ha volt olyan földed, ingatlanod, amitől balszerencse vagy rossz döntések folytán meg kellett válnod, most visszakapod. Ha ehhez hasonlóan adósságaid miatt önmagadat kellett áruba bocsátanod, visszanyerhetted a szabadságodat. Ha bármilyen adósságod van, az alól mentesülsz.
Itt pedig rátérhetünk a rabszolgaságra a korai világban. Ez éppúgy az üzleti élet része volt akkor, mint most a munkaszerződések. Ahogy ma leszerződünk egy munkahelyre, úgy adták el az emberek akkor magukat rabszolgának. De volt egy kikötés: ez a szolgaság nem tarthat örökké. Ez nem az a fajta rabszolgaság volt, amit Amerikából ismerhetünk évszázadokkal ezelőttről, ami faji alapokon nyugodott és a bőrszín határozta meg. Itt a rabszolga sosem volt vagyontárgy, a gazdának sosem volt joga korlátlanul uralni a szolgáját. Nem használhatta rossz célra. Éppen ezért, amikor Isten szavait olvassuk ezeken a helyeken, vegyük figyelembe, hogy nem a XXI. század nyugati világának polgáraihoz beszél, hanem olyanokhoz, akik maguk is rabszolgák voltak több száz évig. Tudták, milyen egy könyörtelen munkafelügyelő alatt lenni.
Isten azt mondja nekik, hogy rendben, elfogadja a rabszolgaságot, ha ez kell a gazdaság működtetéséhez. De közben ez a szegények támogatásának egy sajátos módja is volt. Ha kutyaszorítóba kerülsz, nem tudsz ennivalóhoz jutni, nincs ruhád, nincs tető a fejed felett, legyen lehetőséged eladni magad valakinek munkaerőként, aki mindezeket megoldja neked. De aki megvásárolt, nem lehet a te korlátlan urad. Ráadásul itt van még a jubileum éve is, amikor visszanyerheted a szabadságodat. Lehet, hogy ez tőlünk idegen logika, de megszokhattuk már, hogy a Bibliát mindig összefüggéseiben kell olvasni. Itt pedig a kulcs az, hogy az embereknek személyes tapasztalatuk volt a rabszolgaságról. Isten ezt mondja nekik: A ti felügyelőitek kegyetlenek voltak Egyiptomban, ti viszont nem lehettek már ilyenek!
Isten pedagógiája ezzel segíti hozzá a népét, hogy fejlődjön, szintet lépjen. Ez óriási ajándék volt akkor. Mi a XXI. századból könnyen tekintjük ezt őrültségnek, hiszen ennél jóval tovább jutottunk már. Persze, hisz volt rá időnk. Már értjük az itt ismertetett megoldás problémáit. Azoknak az embereknek, akik viszont csak azt tudták, milyen a rabszolgaság, hisz most jöttek ki onnan, előbb meg kellett tanulniuk, hogy milyen az, amikor valaki nem rabszolga többé. Ebben segít a hetedik nap, amikor azért pihenhetsz, mert nem vagy rabszolga. A hét évhét utáni ötvenedik év pedig arról szól, hogy Istennek nem is terve, hogy te rabszolga legyél.
A Biblia nem mindig egyszerű. A Biblia sokszor a valóságot mutatja be — és ez a valóság nem mindig a legjobb, nem mindig a legkönnyebb, nem mindig a legátláthatóbb. De igaz, és jó, még akkor is, ha néha a sorok között kell olvasnunk ahhoz, hogy megértsük: mit enged meg Isten, mit mond, és mit akar tanítani nekünk ma.
Imádkozzunk továbbra is egymásért, mert lesznek olyan szakaszok a Bibliában, amelyeket nem értünk elsőre. Ilyenkor csak mondjuk ezt: „Uram, alázattal állok előtted, segíts, hogy megértsem.” És ha valamit nem teljesen világosan magyarázok, vagy nem is magyarázok meg az idő szűke miatt, akkor nézzetek utána a Biblia lábjegyzeteiben, vagy kommentárokban, mert sajnos nem tudok mindenre kitérni, és amúgy én sem tudok mindenre magyarázatot adni. Továbbra is igyekszem ezt a podcastet epizódonként nagyjából harminc perc alatt tartani, ami eddig sikerült is. Talán ma már nem annyira… Imádkozzunk egymásért! Kornél atya vagyok, és alig várom, hogy holnap újra találkozzunk.
