45 éve hunyt el Márton Áron

1980. szeptember 29-én hunyt el Márton Áron. Halála előtt öt évvel elhangzott egyik beszédének néhány mondatával emlékezünk Erdély néhai nagy püspökére, aki egész életével püspöki jelmondatát hitelesítette: „Non recuso laborem” (Nem vonakodom a munkától). Imádkozzunk azért, hogy mielőbb a boldogok sorában tisztelhessük.

Az Úr Jézus, az Egyház alapítója, világosan megmondta és így mondta: „Az én országom nem e világból való” (Jn 18,36). Másik alkalommal pedig azt mondta: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” (Mt 22,21). Jézus ilyen kijelentései és az apostolok magatartása jelzi azt a különbséget, ami a világ és az Egyház között van. Más az Egyház és más a világ. Ami azt jelenti, hogy a filozófia nem teológia, a kultúra nem jámborság, a gazdasági élet nem karitatív tevékenység. A valláson kívül létezik technika, gazdaság, tudomány, művészet, ipar, kereskedelem, sport stb., létezik társadalom és abban léteznek a családok, férfiak, nők, gyermekek, ifjak, felnőttek. És a földi dolgoknak és azok rendjének van saját fejlődési formájuk, vannak saját törvényeik.

Ennek a saját törvényű világnak felelős kezelői a világi hívek, Isten országának ebben a világban kell fejlődnie, s Krisztus számára nem közömbös, hogy a világban rend van-e vagy zűrzavar, az értelem fénye hatja-e át vagy ráfekszik a sötétség hatalma? A világi hívek feladata, hogy a világot Krisztus szándékának megfelelően rendezzék, megszenteljék, megváltsák.

A keresztény ember tehát két világ polgára. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön át vezet. Ezért a világban nem turista, nem is műkedvelő – feladatot kell teljesítenie. Feladatot és szolgálatot – szeretetből. Útközben építeni kell Isten országát, az igazság és az élet, a szentség és a kegyelem, az igazságosság, a szeretet és a béke országát. /…./

A keresztény élet nem kényelmes megalkuvás a mindenkori körülményekkel, hanem kemény feladat, melyet napról-napra kell vállalni és megvalósítani. Az ehhez szükséges lelki erőt a keresztény imádsággal, szentmise-hallgatással és a szentségek vételével szerzi meg.

A papok szemében a világi dolgok könnyen elveszítik eredetei értéküket. Ők a világot és dolgait elsősorban az „egy szükséges” szemszögéből nézik, ezért a dolgokat is csak a jámborság gyakorlására felhasználható alkalomnak és eszközöknek tekintik. Ez pedig veszélyt jelenthet, főképp, ha a társadalom létfontosságú rendjéről vagy állapotáról van szó. Mi, papok, bizony sokszor kellemetlen emberek vagyunk. Nekünk küldetésünket teljesítenünk kell, akár alkalmas az idő és a hely, akár nem. Beszélünk olyankor is, amikor nem hallgatnak szívesen, megjelenünk ott is, ahol nem fogadnak kitörő örömmel. Viszont a világi hívek apostoli munkája mindig az adott helyzethez és alkalomhoz van kötve. A feladatuk az, hogy a világot foglalkozásuk és életmódjuk által konszekrálják az „új ég és új föld” számára. A keresztség és a bérmálás csak erre kötelezi őket, de ha ezt komolyan, felelősségtudattal teljesítik, akkor – úgy mondják – a világ egy félszázad alatt keresztény lehet.

Márton Áron hagyatéka – 2. Marosvásárhely, 2006, 127-128, 131.