41. nap: Az engesztelés napja – Biblia egy év alatt podcast

Korszak: Egyiptom és a Kivonulás

Ima

Atyánk, te jó vagy és vezetsz minket. Köszönjük igédet, köszönjük, hogy a tulajdonodnak nevezel bennünket. Köszönjük, hogy a sajátoddá teszel minket. Köszönjük, hogy magadat adod nekünk, hogy ne csak azt tudjuk, hogy végtelen a hatalmad, végtelen a jóságod és a szereteted, hanem magunkat is megismerhessük. Hogy ne csak törvényeidet ismerjük meg, hanem mély kapcsolatban lehessünk veled. Így hívjuk ma segítségül Fiad, Jézus Krisztus nevét, Isten egyszülött Fiának nevét, és az Ő nevében mondunk köszönetet neked, Mennyei Atyánk! Jézus Krisztus nevében dicsőítünk téged, Jézus Krisztus nevében kérjük, hogy légy velünk most és mindörökké! Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ma is olyan sok szépség van Isten Igéjében számunkra! A Kivonulás könyvének 23. fejezetében nem csak az igazsággal kapcsolatos törvényekről hallunk, hanem egy kiterjesztését látjuk a tegnap olvasottaknak a jóvátétel törvényeiről, a társadalmi és vallási törvényekről. Ezek a harmonikus együttélést biztosítják, nem elvontan szólnak az igazságról. Egy dolog, amit érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban, és amit az Ószövetségben és annak beteljesülésében, az Újszövetségben ismételten látni fogunk, az az, hogy Izrael népének nemcsak azt parancsolják, hogy legyen igazságos, hanem azt is, hogy legyen méltányos a szegényekkel. Itt két rossz választás lehetséges: az egyik, hogy igazságtalanul bánunk a szegényekkel, mert ők szegények, gyámoltalanok, gyengék, mert nem tudnak védekezni. A másik pedig, hogy részrehajlók legyünk a javukra, éppen mert gyengék, gyámoltalanok és nem tudnak védekezni. Itt arról az esetről van szó, amikor peres ügyben az igazság ellenében nekik adunk igazat. Az Írás azt hangsúlyozza, hogy mindkét magatartás helytelen. Akkor is bűnösök vagyunk, ha eltekintünk az igazságtól a szegények kedvéért, és akkor is, ha igazságtalanságot követünk el ellenük. Ez egy hihetetlenül szép egyensúly. Mert itt van Izrael népe. Először kapnak törvényt az életükben. Ez egy új törvény; még soha életükben nem tapasztaltak ilyet. Elképzelhető, hogy azok, akik látják, hogy itt van az Úristen, aki az igazságosság Istene, ebben az esetben biztosan előnyben részesíti a szegényeket. Valójában létezik a katolikus Egyház társadalmi tanításában egy dolog, amit úgy nevezünk, hogy előnyben részesíteni a szegényeket, de ez sosem lehet olyan mértékű, hogy a szegények érdekében igazságtalanságot kövessünk el.

Figyelemre méltó, hogy itt vagyunk abban az időszakban, amikor Izrael népe éppen felszabadult a nyomorúságából, a kötelékeiből, a rabszolgaságából. Ekkor Isten felfedi előttük: ismerem szívetek keménységét és ismerem szívetek lágyságát is… Ismerem szívetek keménységét, tudom, hogy szeretnétek megúszni, bármit is tesztek a szegények ellen. De ismerem szívetek lágyságát is, az együttérzéseteket, amely arra visz benneteket, hogy akár bűnt is elkövessetek az elnyomottak érdekében.

Ezért ez az egyensúly hihetetlenül bölcs, olyan, mintha Isten ismerné az emberi természetet. – Hű, ezt ki gondolta volna?!

Ha tovább haladunk ebben a fejezetben, látjuk az első utalást a három fő ünnepre, az Istent dicsőítő ünnepekre, amelyek Izrael életében megjelennek: a Kiv 23,14 a pászkáról beszél, a kovásztalan kenyerek ünnepéről. A Kiv 23,16-ban az aratás ünnepéről van szó, amit pünkösdként is ismerünk és a kovásztalan kenyerek ünnepe után van 50 nappal. Ahogy mi, katolikus keresztények ismerjük: ez a pünkösd, 50 nappal a húsvét, a feltámadás ünnepe után. A harmadik ünnep pedig a szüret ünnepe, amiről azt mondja az Írás: „Tarts továbbá ünnepet… az év végén a szüret ünnepét, amikor a termést betakarítod a mezőről. Évenként háromszor jelenjen meg minden férfi az Úrnak, az Istennek színe előtt” (Kiv 23,16-17).

Tehát itt az első ünnep, a pászka, ami nekünk nagyon ismerős, mert szoros kapcsolatban áll a szent három nappal és a húsvéttal. A következő a hetek ünnepe vagy az aratás ünnepe, ez is ismerős számunkra, mert ekkor ünnepeljük a pünkösdöt. A harmadik pedig a szüret ünnepe vagy a sátoros ünnep – ez a legkevésbé ismerős számunkra. Tehát ez az a három alkalom, amikor a férfiaknak fel kellett menni Jeruzsálembe, és olyan módon kellet imádni Istent, ahogyan a Leviták könyvében le van írva.

Ezekről az ünnepekről a Leviták könyve későbbi fejezetében még olvasunk részleteket, de most a 16. fejezetben egy negyedik ünnepről is hallunk: a jom kippurról, az engesztelés napjáról, mely nem a három fő ünnep egyike, de mindenképpen egy emelkedett ünnep szeptember végén. Láthatjuk, hogyan zajlik le. Egy olyan alkalom, amikor nem csupán a múlt bűneire emlékeznek, hanem engesztelnek is az Úr elé járulva, bocsánatát kérve. Ez az egyetlen böjti nap, mely el van rendelve a Bibliában. És az imént olvastuk, hogyan ment végbe. A főpap, jelen esetben Áron, több állat közül kiválaszt egy kecskebakot, a bűnbakot, s kezét az állat fejére helyezve ráolvassa Izrael népének bűneit. Majd kijelöl valakit, aki a kecskét kivezeti a pusztába, ahol az elpusztul, magával cipelve a nép bűneit. Ez az egyik módja annak, hogy Izrael megszabaduljon a bűneitől. Elviszi a bűnöket és elpusztul a pusztában. A pusztát úgy képzelték el, mint a halál helyét, ahonnan Isten visszavonult. Isten nem vállal közösséget a bűnnel. Ezt mondja a szöveg bűnbakról: „Áron állítsa elevenen az Úr elé, majd végezze el rajta az engesztelés szertartását és tegye ki Azazelnek a pusztába” (Lev 16,10). De mi ez, ki ez az Azazel? A válasz igazából rejtély. Vannak Biblián kívüli források, különböző teóriák, melyek egy démonnak írják le. De azt kell, mondjam, hogy sajnos nem tudom, ki ez az Azazel. A szöveg minden esetre talán arra utalhat, hogy az állat, amely a bűnöket hordozza, a pusztulás erőinek áldozata lesz, mert a bűn következménye a halál (vö. Róm 6,23). De ahogy haladunk előre a Biblia tanulmányozásában, talán majd tisztul a kép, és többet fogunk megtudni ebben a témában is.

A főpap ezen kívül kiválaszt egy másik állatot is, egy bárányt. Ezt engesztelő áldozatként mutatja be Istennek a nép bűneiért. Vérét a szentek szentjében a bizonyság ládájára hinti, „a kiengesztelés táblájára és eléje” (Lev 17,15). Így elvégzi „a kiengesztelés szertartását Izrael fiainak tisztátalanságáért, engedetlenségéért és minden bűnéért” (Lev 17,16). A két állat tehát magára veszi a nép bűneit és kiengeszteli értük Istent. Ezt olvassuk a Leviták könyvében. Ez fontos, mert ahogy ezekben a könyvekben, majd a Számok könyvében és a Második törvénykönyvben haladunk tovább az olvasásban, egy nagy szakadékot érzékelünk Izrael népe és magunk között. Így éltek ők akkor régen, így imádták Istent, ilyen volt Istennel akkor a kapcsolatuk, de most már minden egészen másként van… De az igazság az, hogy egyáltalán nincs másként. Ez az egész előrevetíti, amit ma napi rendszerességgel teszünk. Heti rendszerességgel biztosan, amikor szentmisére megyünk. Mert kicsoda Jézus? Ő az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. Mit tesz a pap, amikor felajánlja az Eucharisztiát? Felajánlja Isten bárányának nagy áldozatát az Atya dicsőségére, az Atyának az emberek nevében.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy ahogyan tovább olvasunk a Kivonulás könyvét, a Levitákat, a Számok könyvét és a Második törvénykönyvet – ezek alapvető fontosságú könyvek –, törekedjetek rá, hogy összehasonlítsátok, mit kellett akkor Izrael népének megtennie, és mi az, amit nekünk katolikusként most meg kell tennünk. Ez Isten népének felkészítése arra, hogy úgy imádja Istent, ahogyan Ő kéri. Előrevetíti azt, amit most mi teszünk. Az volt az előkészület. Amit mi teszünk, az a beteljesedés. Valóságos a Bárány áldozata az Atyaistennek az emberekért. Mekkora ajándék ez!

Ha bármelyik rész az elkövetkezőkben furcsának tűnik, úgy nézzétek, hogy ez egy előkészület arra, amit te és én teszünk, legyen az gyónás, ahol bűneinket az Úristenre helyezzük, az egyetlen áldozat, amelyet egyszer s mindenkorra hozott a bűnök bocsánatáért, vagy amikor misén vagyunk, és felajánljuk Isten bárányát, aki elveszi a világ bűneit.

Ebben a négy könyvben a szívünk előkészítése történik, tehát ezek nem csak régi könyvek, hanem olyanok, ahol Isten felfedte a szívét és felkészítette a népét arra a napra, amikor Isten Fia, aki egy lett közülünk, felajánlotta magát az egész világért az Atya dicsőségére.

Hangsúlyozom: gondolj így a Kivonulás, a Leviták, a Számok és a Második törvénykönyv könyveire: ezek nem csupán ősi szövegek. Ezek azok a könyvek, amelyekben az Úristen feltárta a szívét, és felkészítette népét arra a napra, amikor maga az Isten lett eggyé közülünk, hogy önmagát adja az egész világért és az Atya dicsőségére.

Folytassuk az egymásért való imádkozást, felismerve azt, hogy bibliaolvasásunk csak egy dimenziós marad, ha távol maradunk a szentségektől, ha nem imádjuk Istent, ha nem imádkozunk. A Bibliával kapcsolatos tapasztalatunk sekélyes marad, fekete-fehér a teljes ragyogó színskálához és a teljes mélységéhez képest. Tehát imádkozzunk egymásért a személyes imaidőnkben és amikor szentmisére megyünk, vagy a többi szentségben részesülünk és találkozunk az igaz és élő Istennel! Hordozzuk egymást imában!