175. nap: Isten megismerése

Az elveszett és megkerült fejsze.

A prófétatanítványok így szóltak Elizeushoz: „Nézd, túl kicsi nekünk ez a hely, ahol előtted ülünk. Elmegyünk hát a Jordánhoz, és mindegyikünk hoz onnan egy-egy szálfát, aztán építünk ott a közelben egy házat magunknak.” „Jól van, menjetek!” – felelte. Egyikük azonban így szólt hozzá: „Légy olyan jó, tarts te is szolgáiddal!” Azt válaszolta: „Veletek megyek.” S el is ment velük. Odaértek a Jordánhoz, és döntötték a fát. Történt, hogy amikor egyikük vágta a fát, a fejsze beleesett a vízbe. Siránkozva mondta: „Jaj, uram! Ráadásul kölcsönkértem.” Isten embere megkérdezte: „Hova esett?” Megmutatta neki a helyet. Erre kifaragott egy darab fát, utána dobta, és a fejsze feljött a víz színére. Akkor azt mondta: „Hozd ki magadnak!” Kinyújtotta hát a kezét, és kivette.

4. AZ ARÁM HÁBORÚK

Elizeus egy egész arám csapatot elfog.

Amikor Arám királya hadat indított Izrael ellen, megbeszélte embereivel: „Nyomuljatok előre az ellen a hely ellen.” Elizeus azonban elküldött Izrael királyához, és azt üzente: „Légy résen ezen a helyen, mert az arámok ott jönnek lefelé.” Erre Izrael királya elküldött arra a helyre, amelyet Elizeus megjelölt, s amelyre felhívta a figyelmét, és résen volt, nem is csak egyszer vagy kétszer.
Arám királyának emiatt nyugtalanná vált a szíve, hívatta szolgáit, s így szólt hozzájuk: „Meg tudjátok nekem mondani, ki árult el minket Izrael királyának?” Egyik szolgája így felelt: „Nem így történt, uram és királyom, hanem Elizeus, a próféta közölte Izrael királyával szavaidat, amelyeket hálószobádban ejtettél ki.” Erre megparancsolta: „Menjetek, és kutassátok ki, hol van! Aztán elküldök érte, és idehozatom.” Jelentették neki: „Dotánban van.” Lovakat, szekereket és egy erős csapatot küldött ezért oda. Éjszaka mentek, és körülvették a várost. Amikor Elizeus másnap kora reggel fölkelt és kiment, ott táborozott egy lovakkal, szekerekkel fölszerelt sereg a város körül. Szolgája így szólt hozzá: „Jaj, uram, most mit csináljunk?” De ő azt válaszolta: „Ne félj! Mert azok, akik velünk vannak, többek, mint azok, akik velük vannak.” Aztán Elizeus így imádkozott: „Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” És az Úr megnyitotta a szolga szemét, úgyhogy nyomban észre is vette: Elizeus körül a hegy tele volt tüzes lovakkal és szekerekkel.

Amikor kivonultak ellene, Elizeus az Úrhoz imádkozott: „Verd meg ezt a népet vaksággal!” S megverte őket vaksággal, Elizeus kérése szerint. Erre így szólt hozzájuk Elizeus: „Nem ez az út az, s nem ez az a város! Gyertek utánam, elvezetlek benneteket ahhoz az emberhez, akit kerestek.” S elvezette őket Szamáriába. Amikor Szamáriába értek, Elizeus így szólt: „Uram, nyisd meg ennek a népnek a szemét, hogy lásson!” S az Úr megnyitotta a szemüket, úgyhogy egyszeriben észrevették, hogy Szamáriában vannak.

Amikor Izrael királya megpillantotta őket, megkérdezte Elizeustól: „Halomra öljem őket, atyám?” De ő azt felelte: „Nem! Nem szabad lekaszabolnod őket. Vagy lemészárolod azokat, akiket kardoddal vagy íjaddal foglyul ejtesz? Tégy eléjük ételt és italt, hogy egyenek és igyanak, aztán térjenek vissza urukhoz!” Nagy lakomát rendezett nekik, s miután ettek és ittak, elengedte őket. Visszatértek urukhoz. De attól kezdve soha többé nem hatoltak be Izrael földjére Arám portyásai.

Éhínség az ostromlott Szamáriában.

Aztán történt, hogy Arám királya, Benhadad egész seregét összevonta, és kivonult, hogy ostrom alá fogja Szamáriát. Szamáriában nagy éhínség támadt. Igen, olyan sokáig ostromolták, hogy végül 80 (sékel) ezüstbe került egy szamárfej, egy negyed kab vadhagyma meg 5 (sékel) ezüstbe.
Amikor egy alkalommal Izrael királya körbejárta a várfalakat, egy asszony odakiáltott neki: „Segíts, uram és királyom!” „Az Úr ne segítsen! – felelte. – Hát honnan vegyek neked segítséget, talán a szérűről vagy a sajtóból?” Aztán így folytatta a király: „Hát mi hiányzik neked?” Azt válaszolta: „Itt ez az asszony azt mondta nekem: Add ide a fiadat, megesszük ma. Aztán holnap megesszük az én fiamat. Így hát megfőztük a fiamat, és megettük. Másnap szóltam neki: Add ide a fiadat, együk meg! De ő elrejtette a fiát.” Amikor a király meghallotta az asszony szavait, megszaggatta ruháját. S mivel a falon állt, a nép látta, hogy alul, a puszta testén vezeklőruhát viselt. S felkiáltott: „Ezt meg ezt tegye velem Isten, ha Safát fiának, Elizeusnak ma helyén marad még a feje!”

Elizeus megjövendöli a megpróbáltatás végét.

Elizeus házában ült, s a vének is itt ültek nála. A király előreküldött egy embert. Mielőtt azonban a hírhozó odaért volna, Elizeus így szólt a vénekhez: „Tudjátok-e, hogy ez a gyilkos megparancsolta, hogy a fejemet vegyék? Ügyeljetek, s ha a hírhozó ideér, csukjátok be az ajtót, és rekesszétek ki az ajtóval. Nemde már hallatszik ura lépteinek zaja mögötte?” Még beszélt hozzájuk, amikor lám, már oda is ért a király, és azt mondta: „Lásd, mekkora bajt hozott ránk az Úr! Hát hogy bizakodjunk tovább az Úrban?”
Elizeus így válaszolt: „Halld az Úr szavát! Ezt mondja az Úr: Holnap ebben az időben Szamária kapujánál egy szea lisztlángnak egy sékel lesz az ára, s két szea árpának szintén egy sékel.” A fegyverhordozó, akinek a karjára a király támaszkodott, azt felelte Elizeusnak: „Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhetne meg?” Elizeus azt felelte rá: „Meglátod saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!”

Az elhagyott arám tábor.

Négy leprás ember tanyázott kint a kapu előtt. Így szóltak egymáshoz: „Miért maradjunk itt addig, míg meg nem halunk? Ha azt határozzuk, hogy bemegyünk a városba, ahol éhínség dühöng, ott halunk meg. De ha itt maradunk, akkor is meghalunk. Nos, menjünk hát át Arám táborába. Ha életben hagynak, tovább élünk, ha megölnek, hát meghalunk.” Alkonyatkor elindultak, hogy átérjenek Arám táborába. Hanem amikor az arám tábor széléhez értek, lám, nem volt ott senki. Az Úr ugyanis szekerek zaját, lovak dobogását és egy hatalmas sereg dübörgését hallatta az arám táborban, úgyhogy így szóltak egymáshoz: „Izrael királya biztos fölbérelte a hettiták királyait meg Egyiptom királyait, hogy rajtaütésszerűen támadjanak meg bennünket.” Ezért alkonyatkor fogták magukat, és futásnak eredtek. Otthagyták sátraikat, lovaikat, szamaraikat, egyáltalán az egész tábort, úgy, ahogy volt, és menekültek, csak hogy mentsék az életüket. Amikor tehát ezek a leprások a tábor széléhez értek, bementek az egyik sátorba, ettek, ittak, elvitték onnan az ezüstöt, aranyat meg a ruhát, majd elmentek elásni. Aztán újra visszatértek, bementek egy másik sátorba, azt is kifosztották, és elmentek elásni.

Az ostrom és az éhínség vége.

Akkor azonban így szóltak egymáshoz: „Nem tesszük helyesen! A mai nap az örömhír napja. Ha hallgatunk és várunk, míg megvirrad, bűnt veszünk magunkra. Gyertek hát, menjünk, és jelentsük a dolgot a királyi palotában!” El is mentek, megszólították a város őreit, és hírül adták nekik: „Elmentünk az arám táborba, de nem láttunk és nem hallottunk embert. A lovak ott állnak megkötve, és a szamarak is megkötve. Sátraik szintén úgy vannak, ahogy voltak.” Erre a kapuk őrei felkiáltottak, és jelentették a királyi palotában. A király éjszaka fölkelt és így szólt szolgáihoz: „Megmondom én nektek, mit terveznek ellenünk az arámok. Tudják, hogy éhínségben szenvedünk. Ezért kivonultak a táborból, hogy a határban elrejtőzzenek. Közben így gondolkodnak: Ha kijönnek a városból, élve elfogjuk őket, és behatolunk a városba.” Az egyik szolga ezt válaszolta: „Válasszunk ki a megmaradt lovak közül, amelyek itt vannak még, ötöt, hisz úgy is az a sors vár rájuk, mint arra a rengetegre, amelyik elpusztult, aztán küldjük el őket, járjanak utána a dolognak.” Fogtak tehát két szekeret lovastul, aztán a király az arámok után küldte őket ezzel a paranccsal: „Menjetek, és nézzétek meg!” Lemerészkedtek egészen a Jordánig. S lám, az egész út tele volt ruhákkal és fegyverekkel, amit az arámok menekülés közben elhajigáltak. A hírszerzők visszafordultak, és jelentették a királynak. Erre a nép kivonult, és kifosztotta az arám tábort. És egy szea lisztláng egy sékelbe került és két szea árpa szintén egy sékelbe, amint az Úr mondta. A király azért megbízta a fegyverhordozóját, akinek a karjára támaszkodott, hogy őrizze a kaput. De a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt, amint az Isten embere mondta. [Akkor mondta, amikor a király lejött hozzá. Beteljesedett, amit Elizeus a királynak mondott: „Két szea árpa holnap ebben az időben egy sékelbe fog kerülni és egy szea lisztláng szintén egy sékelbe Szamária kapujánál.” Akkor a fegyverhordozó azt felelte Elizeusnak: „Ha ablakot vág is az Úr az égen, még akkor is, hogy történhet meg?” Ez így válaszolt: „Meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle semmit!” Így is történt, mert a nép eltaposta a kapunál, úgyhogy belehalt.]

Forrás: Biblia – Szent István Társulat