BIY HU cover 158. nap

158. nap: A bűn realitása

Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”

Jézus színeváltozása.

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból.
A parancsot megtartották, de maguk közt megvitatták, hogy mit jelenthet: A halálból feltámad. Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés, és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie, és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.”

Egy megszállott gyermek meggyógyítása.

Amikor visszatért a tanítványokhoz, látta, hogy nagy népsokaság tolong körülöttük. Írástudók vitatkoztak velük. Mihelyt az emberek észrevették, elcsodálkoztak, majd eléje siettek és üdvözölték. Megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” „Ó, te hitetlen nemzedék – válaszolta –, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!” Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant, s habzó szájjal fetrengett. „Mióta szenved a bajban?” – kérdezte apját. „Kicsi kora óta – válaszolta. – Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk.” Jézus így felelt: „Ha valamit tehetsz…? Minden lehetséges annak, aki hisz.” A fiú apja erre felkiáltott: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: „Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!” Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt. Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” – felelte.

Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését.

Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad. Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni.

A tanítványok oktatása.

Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük.
Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk.” Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, megkapja érte a jutalmat. Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe vetnék. Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre. Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülni. Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki. Mindenkit tűzzel sóznak majd meg. A só jó. De ha a só elveszti ízét, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és éljetek békében egymással.”

A házasság felbonthatatlansága.

Innét útra kelve Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét tömeg vette körül, ő pedig szokása szerint tanította őket. A farizeusok is odamentek és megkérdezték: „El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. De ő kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” „Mózes megengedte, hogy válólevelet írva elküldjük az asszonyt” – felelték. Jézus folytatta: „Szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot. De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették.
Ezt válaszolta: „Aki elküldi feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”

A gyermekek megáldása.

Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy érintse meg őket. De a tanítványok elutasították őket. Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. „Hagyjátok – mondta –, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.” Azután megölelte, és kezét rájuk téve megáldotta őket.

A gazdag ifjú.

Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” „Mester – válaszolta –, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.

A gazdagság veszedelme.

Jézus erre körülnézett, és tanítványaihoz fordult: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: „Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Ezek szerfölött csodálkoztak, és egymás közt kérdezgették: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges.”

A lemondás jutalma.

Ekkor Péter megszólalt: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.”

Jézus harmadszor jövendöli meg szenvedését.

Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, ők pedig csodálkoztak, követői meg féltek. Ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.”

Zebedeus fiainak kérése.

Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, s megszólították: „Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket.” „Mit tegyek nektek?” – kérdezte. „Add meg nekünk – felelték –, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” „Készen” – felelték. Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek. De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afelől nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.”
Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Jézus ezért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

A jerikói vak.

Közben Jerikóba értek. Amikor Jerikót tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen kéregetve. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen csitították, hogy hallgasson. Ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bízzál, kelj fel, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott, és odasietett Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit tegyek veled?” „Mester – kérte a vak –, hogy lássak.” Jézus így szólt hozzá: „Menj, a hited meggyógyított.” Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A TERMÉSZET URA

(Dávid zsoltára.)
Adjátok meg az Úrnak, Isten gyermekei,
adjátok meg az Úrnak a tiszteletet
és a hatalmat!

Adjátok meg az Úrnak
a nevét megillető dicsőséget,
és szent udvarában imádjátok az Urat!

Az Úr szava a vizek fölött,
az Úr a hatalmas vizek fölött.

Az Úr szava tele erővel,
az Úr szava tele fönséggel.

Az Úr szava cédrusokat tördel,
az Úr szilánkokra töri Libanon cédrusait.

Libanont ugráltatja, mint valami borjút,
Szirjont pedig, mint fiatal bikát.

Az Úr szava tüzes villámot szór,

az Úr szava megremegteti a pusztát,
az Úr megremegteti Kádes pusztáját.

Az Úr szava tölgyeket csavar ki,
és megritkítja az erdőket.
A dicsőség Istene mennydörög,
s templomában minden így kiált:
Dicsőség!

Az Úr trónolt a vízözön felett,
az Úr királyként trónol mindörökké.

Az Úr erőt ad népének,
az Úr békével áldja meg népét.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, imádunk téged és áldunk téged. Te is megáldasz minket és folyamatosan adsz nekünk. Ezért dicsőítünk téged. Urunk Istenünk, az evangéliumban megkérdezed: „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” És ha nem tudom, hogy mit akarok, ha nem tudom, hogy mire vágyom, mi a szívem mély vágya, akkor nem tudok válaszolni erre a kérdésre. Ezért Uram, még mielőtt kérhetnék valamit, mielőtt kérhetném, amire vágyom, add meg a tisztánlátás Lelkét. A Lelket, aki tudja, hogy mire vágyik a szívünk igazán, aki ismeri az igazi benső vágyunkat. Mert szívünkből hiányozhat a megkülönböztetés képessége, és sok ellentétes vágy zavarhatja össze. Szükségem van tőled tiszta szívre, ami nem csak másokat lát jól, hanem azt is látja, mi van a saját lelkem mélyén. Tisztán akarok mindig hozzád közeledni. Mindig bizalommal és bátran akarok hozzád jönni, ezért kérlek, küldd a szívembe és küldd mindazok szívébe, akik velem együtt imádkoznak a tisztaság Lelkét, a bizalom és a bátorság Lelkét. Jézus nevében kérem ezt. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Sok mindenről szeretnék ma szót ejteni. Ahogy már említettem, a Márk-evangélium akciódús. Hét versenként egy új történet, néha ennél kevesebb is, és máris valami mással folytatja. Amit ma elsőként kiemelek, az Jézus színeváltozása. Erről is beszélünk még Máté evangéliuma olvasásakor, mert szent Máté többet oszt meg abból, hogy miről folyt ott a beszélgetés. Szent Lukácsnál ugyanúgy megtudunk néhány részletet.

Itt van például Mózes és Illés. Mózes a törvényt, Illés a prófétákat képviseli az Ószövetségből. Jézus nem csak egyenrangú társként beszél velük, hanem amikor az Atya hangja hallatszik Jézus felett, teljesen világossá válik, hogy Jézus felettük áll. Ő nagyobb, mint Mózes és Illés, mert a felhőből jövő hang – és itt most visszaemlékezhetünk a Shekina-dicsőségre, az Úr felhőben megjelenő dicsőségére – azt mondja: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”(Mk 9,7). Ez egy erőteljes tanúságtétel, hiszen Jézus drámai jelentőségű dolgokat mond és állít önmagáról. Például a tegnapi fejezet végén azt mondja: „Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal” (Mk 8,38). Ezzel Jézus azt állítja magáról, hogy Ő nem csak egy újabb tanító, mint Mózes és Illés, bár ők is nagyszerű tanítók voltak. Jézus szavai fogják megítélni a világot. Ő az, aki szerint minden ember élete megítéltetik majd. Jézus tehát olyasmiket állít magáról, amik mindannyiunk számára nagyon fontosak.

Előbbre haladva azt olvastuk, hogy a tanítványok arról vitatkoztak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ez azért is figyelemre méltó, mert rögtön azután történik, hogy Jézus megjövendöli a szenvedését: „az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután, hogy megölik, harmadnapra feltámad” (Mk 9,31). Két verssel később Jézus megkérdezi őket, hogy miről vitatkoztak, és ők hallgatnak erről. Elképzelhetjük, ahogy Jézus ezt gondolja: „Ugye most vicceltek velem? Életem utolsó három évét veletek töltöttem, hogy oktassalak benneteket, hogy majd tanúságot tegyetek rólam a világnak. Ti pedig egymással versengtek?” De nem mondja ezt. Hanem megragadja a lehetőséget, hogy tanítsa őket: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája” (Mk 9,35); és folytatja a botrány szerepéről beszélve, ami szintén elengedhetetlenül fontos: „Ha valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe vetnék” (Mk 9,42).

Egy szemináriumban az egyik erkölcsteológia órán történt, amit egy civil professzor tartott és erről a szakaszról beszélt. A papok felelősségéről beszélgettek, hogy nem csak a tanításukkal tesznek tanúságot az Úrról, nem csak az igazság kimondásával, hanem az egész életük tanúságtétel. A professzor ezt mondta: „Uraim, ha bármelyikőjük Jézus vagy az Egyház tanításával szembenállót akar tanítani, annak egy szavam van: malomkő. Ha nem hajlandók olyan szent életet élni, amilyet csak tudnak és Jézus szentségéről a saját szent életükkel tanúskodni Isten kegyelmével, akkor erre egy szavam van: malomkő”. Nagyon drámaian hangzott; ez a nagyszerű férj, apa és Isten Igéjéről tanító professzor a megszokottnál magasabb mércét tett fel a papnövendékeknek, és ezt jó lehetett hallani ott a szemináriumban. Nem felejthetjük el sosem, mekkora a tanárok és a papok felelőssége. Nem csupán tanítanunk kell az igazságot, hanem megtörtségünk ellenére a legjobb képességünk szerint élni is kell azt Isten kegyelmével. De igazából ez minden megkeresztelt felelőssége is: úgy éljük az életünket, hogy vonzóvá tegyük a kereszténységet azok számára, akik nem tartoznak hozzánk!

Ezután Jézus azt mondja: Ha „kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre” (Mk 9,43). Két megjegyzésem van ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy Jézus többet beszél a pokol valóságáról, mint bárki más a Bibliában. Most megint emlékeztetni akarlak benneteket, hogy azért töltjük ezt a 365 napot a Biblia tanulmányozásával, hogy egy bibliai látásmódot szerezzünk. Jézus erőteljes szavakkal és világosan tanít annak a realitásáról, hogy lehetőségünk van a poklot választani. Lehetőségünk van azt mondani, hogy „én nem szeretnék a mennybe menni, az örökkévalóságban Isten nélkül akarok lenni”.

E tény mellett nem mehetünk el csak úgy. Nem dolgozhatjuk át Jézus szavait, nem húzhatjuk ki magunkat a szavak súlya és a döntésünk felelőssége alól! El kell fogadnunk a valóságot, hogy Jézus, az irgalom Istene, a Béke Fejedelme azt tanítja a valóságról, hogy választhatjuk a poklot. Ha a kezed vagy lábad visz bűnbe, vágd le, ha szemed, akkor szúrd ki! Természetesen Jézus itt túlzó nyelvezetet használ, úgynevezett parabolát, és nem azt mondja, hogy csonkítsuk meg magunkat, de azt igenis mondja, hogy ami bűnre visz, attól szabadulj meg. Bármi is az, ami bűnre csábít, szabadulj meg tőle – és tedd meg ezt most! Hallottam azt is, hogy „ha a laptopod bűnbe visz, szabadulj meg tőle”. – „De nekem ez a munkaeszközöm!” – „Rendben, találj rá megoldást!”

Gimnazisták és egyetemisták életük sok területén szuperül teljesítenek, de amikor a laptopjuk vagy okostelefonjuk kerül szóba, akkor kudarcokról számolnak be. Jézus szavai pedig egyértelműek: „ha az okostelefonod bűnbe visz, cseréld, egy régi típusúra, ha laptopod visz bűnbe, szabadulj meg tőle”! Gondolhatjuk ezt túl szélsőségesnek. Tudjátok, Jézus ilyen nyelvezetet használt. Vannak területei az életnek, ahol nincs helye az alkunak. Radikális változtatásra van szükség. Egy alkoholbetegnek nem tanácsolják a szakemberek, hogy igyon kevesebbet. Azt mondják, hogy egy cseppet se! Másképp rabja marad az italnak. El kell vetniük maguktól, hogy kísértés se jöhessen. Jézus a radikális tanításával azt akarja mondani, hogy sokkal jobb végigküzdeni az életet, mondjuk, okostelefon nélkül, számítógép nélkül, vagy bármi más nélkül, ami rosszra visz, mint nem a mennybe menni, mint bűneink miatt elveszíteni a mennyet. Ez kemény tanítás, de Jézusnak kemény tanításai vannak a kapcsolatokról és a gazdagságról is. Ezekről ejtenék még pár szót.

A 10. fejezetben a farizeusok megkérdezik Jézust, hogy „El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?” (Mk 10,2). Ez a kérdés csak úgy a semmiből jön elő Márk és Máté evangéliumában is. Nincs egy beszédhelyzet, amiből következne, ezért kérdezhetjük: hogyhogy erről kérdezik Jézust? Hiszen az Ószövetségben világos, Mózes engedélyezi, hogy a férjek válólevelet adhassanak a feleségüknek. Miért kérdeznek mégis erről a témáról? Valószínűleg Jézus a házasság felbonthatatlanságáról beszélhetett és még rá is erősített, azt kérdve: „Mit parancsolt nektek Mózes?” „Mózes megengedte, hogy válólevelet írva elküldjük az asszonyt” – felelték” (Mk 10,3-4). Jézus itt újra erős szavakat használ, amit majd Máténál is így hallunk: „Szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot. De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott” (Mk 10,5-6). Szent II. János Pál pápa ugyanezekkel a szavakkal kezdi tanítását – melynek címe: A test teológiája – amellyel Jézus a kezdetekre utal vissza. „Kezdetben nem így volt, Mózes a megtörtségetek miatt, szívetek keménysége miatt engedte meg a válást”. Mert igen, jók vagyunk, jónak teremtetünk a világba, de megtörtek vagyunk. II. János Pál pápa felteszi a kérdést, hogy milyen is volt a házasság kezdetben. Milyenek voltak a kapcsolatok kezdetben, a bukás, a bűnbeesés előtt? Be kell látnunk, hogy radikálisan más volt a férfi-nő kapcsolat, és Jézus eljött, hogy visszaállítsa eredeti helyére. Számunkra, keresztények számára Jézus teljesen egyértelművé teszi, hogy nincs helye a válásnak és az újraházasodásnak. Nem ad semmilyen felmentést: aki elválik és mást vesz feleségül, máshoz megy, házasságtörést követ el. Igen, ez megint egy kemény tanítás. Megkapjuk az összefoglalását is a következő részekben, miért mondhatja ezt Jézus.

A gazdag ifjúval találkozunk, aki ezzel a kérdéssel fordul Jézushoz: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17). Jézus pedig ezzel a zavarba ejtő kérdéssel válaszol: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten” (Mk 10,18). Ezzel nem azt mondja, hogy „én nem vagyok Isten, az nem én vagyok, miért hívsz engem jónak?” Nem, hanem arra hívja ezt a férfit, hogy mélyebben reflektáljon arra, amit mondani akar. Emlékezzünk, hogy a 2. fejezet óta Jézus folyamatosan azt demonstrálja, hogy Ő a menny és föld Ura és Ő valóban Isten. Tehát a férfit arra invitálja, hogy mélyebben gondolkodjon el rajta, hiszen egy pillanat múlva így folytatja: „Valami hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” (Mk 10,21). Ezután kövess engem! Üdvösséged azon múlik, hogy követsz-e engem vagy nem. Ki kérhetne ilyet Istenen kívül? Úgy értem, nincs olyan tanító, rabbi, professzor vagy pap, aki azt állítaná, hogy az örök üdvösséged attól függ, hogy követsz-e engem. És ebben az esetben a követésnek az akadálya a gazdagság volt. Ez sok minden más is lehet. Ha nem tudod teljes szívvel követni Jézust, akkor nézd meg, mi a te „gazdagságod”! Lehet egy rossz szokás, egy rossz ragaszkodás nem megfelelő dolgokhoz, emberekhez… Szóval ezt érdemes átgondolni…

Amikor a nő és férfi közötti válásról és újraházasodásról tanít, amikor azt mondja, hogy „válassz engem és a mennyet vagy máskülönben a poklot választod”, és most, amikor a gazdagságról beszél, azt erősíti meg, hogy ki Ő. Tekintélyes szavaival azt igazolja, hogy Ő az, akinek mondja magát. Isten. Egyedül Ővele és Őáltala üdvözülhetünk. Ha neki igent mondunk, Istennek mondunk igent, és ha neki nemet mondunk, Istennek mondunk nemet.

Nagy mélység van ezekben a tanításokban. Tudom, hogy néhányuk – lehet, hogy mindegyik – próbára tesz bennünket. Ahogy hallgatjuk Isten igéjét, mindannyiunknak van egy története ezekkel kapcsolatban. Isten szavát hallgatva azt kérdezzük: „Uram, mit akarsz, mit tegyek?” Lehet, hogy a történetünk egy boldog házasságról szól vagy egy válásról és újraházasodásról. Istenem, hogyan hozhatnám veled összhangba az életem? Ezek nem könnyű kihívások lehetnek. Mégis tudnunk kell: Isten soha nem fog bennünket olyasmire hívni, nem kívánja, hogy olyat tegyünk, amihez ne adná meg a szükséges kegyelmet és erőt.

Ha most úgy érzed, vádol a lelkiismereted, vagy kétségbeesettnek érzed magad, ha azt mondod: „Még csak megpróbálni sem vagyok képes. Nem is folytathatom a bibliaolvasást, mert totál csőd vagyok, végem”, – ez nem igaz! Az Úr hozott el téged eddig a napig, mert mondani akar neked valamit. És ezek nem az elítélés szavai, hanem a remény szavai. Függetlenül attól, hogy mivel küzdesz, függetlenül attól, hogy meghalljuk ezeket a szavakat és fellelkesülünk vagy megrettenünk, felhúzzuk magunkat vagy mérgesek leszünk, ezek a szavak neked, nekünk szólnak. Isten egyre magasabbra és többre hív minket. Bármi is a te történeted, sose felejtsd el, hogy Isten nem zár ki a szeretetéből. Csak egyre magasabbra hív, bűnbánatra hív, a hozzá való visszafordulásra hív.

Ezért mondjuk ezt: „Rendben, Uram, mit kell kiiktatnom az életemből, mit kell megbánnom, merre induljak tovább a mostani helyzetemben?”

Mert ő nem mondott le rólad. Figyeljetek, kérlek, drága testvéreim: Ő nem mondott le rólatok. Kérlek, ti se mondjatok le róla.

Imádkozom értetek; kérlek, imádkozzatok egymásért, és kérlek, imádkozzatok értem is. Hálásan köszönöm.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.