108. nap: Saul hiúsága

2. SAUL URALMÁNAK KEZDETE

Fölkelés a filiszteusok ellen.

Saul… éves volt, amikor Izrael királya lett, és… évig uralkodott Izrael fölött. Saul kiválasztott magának háromezer embert Izraelből. Kétezren Saullal voltak Michmászban és Bétel hegyvidékén, ezren meg Jonatánnal Gebában, Benjamin (földjén). A nép többi részét hazaküldte, mindenkit a maga sátorába. Történt, hogy Jonatán leütötte a filiszteusok helytartóját, aki Gibeában székelt, s a filiszteusok hírét vették, hogy a héberek fellázadtak. Saul mindenütt megfúvatta a harsonákat az országban, így egész Izrael megtudta az újságot: „Saul leütötte a filiszteusok helytartóját, s Izrael magára vonta a filiszteusok haragját.” A nép Gilgalban Saul köré gyűlt. De a filiszteusok is egybegyűltek, hogy harcba szálljanak Izraellel: háromezer harci szekér, hatezer ló és annyi gyalogos, mint a tenger partján a föveny. Kivonultak, és Michmász közelében ütöttek tábort, Bet-Aventől keletre. Amikor Izrael fiai látták, hogy szorult helyzetbe kerültek, s a népet nagyon szorongatják, a nép barlangokba, üregekbe, sziklahasadékokba s a föld alá, ciszternákba rejtőzött.

Sámuel és Saul nézeteltérése.

Sőt a Jordán gázlóin át Gád és Gileád földjére menekültek. Saul még mindig Gilgalban volt, s az egész nép aggódott érte. Hét napig várt, addig az időpontig, amelyet Sámuel meghatározott. De Sámuel nem érkezett meg Gilgalba, s népe magára hagyta Sault, szétszéledt. Erre azt mondta: „Hozzatok ide égőáldozatot és közösségi áldozatot. Amikor épp készen lett az égőáldozat bemutatásával, lám, Sámuel megérkezett. Saul eléje ment, hogy üdvözölje. Sámuel azonban így szólt: „Mit tettél?” „Mivel láttam – felelte Saul –, hogy a nép cserbenhagyott és szétszéledt, te a megbeszélt időre nem érkeztél meg, a filiszteusok azonban összegyűltek Michmászban, gondoltam: a filiszteusok kivonulnak ellenem Gilgalba, mielőtt még az Urat kiengesztelném. Azért bátorságot vettem, s bemutattam az égőáldozatot. Erre Sámuel ezt mondta Saulnak: „Ostobaságot csináltál! Ha teljesítetted volna az Úrnak, Istenednek parancsát, amelyet adott neked, az Úr is fenntartotta volna uralmadat Izrael fölött örök időkre. De így még a te uralmadat sem tartja fenn. Az Úr keresett egy szíve szerinti embert, s ezt rendelte az Úr népe fölé fejedelemnek, mivel nem tartottad meg, amit az Úr parancsolt neked.” Erre Sámuel elindult, elhagyta Gilgalt, és ment a maga útján. A maradék nép azonban felvonult Saullal, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Amikor Gilgalból Benjamin földjére, Gebába értek, Saul szemügyre vette a népet, amelyik kitartott mellette – mintegy hatszáz férfi.

Készülődés a háborúra.

Saul és Jonatán, a fia, valamint a vele levő csapata Benjamin (földjén) Gebában állomásoztak, a filiszteusok meg Michmászban táboroztak. A filiszteusok táborából kivonult egy csapat – három részre osztva – fosztogatni. Az egyik csoport Saul vidékére tört be, Ofra irányában, a másik Bet-Horon felé tartott, a harmadik meg a felé a domb felé vette az irányt, amely a Hiénák völgye fölött emelkedik, s a puszta felé néz.
Akkoriban Izrael egész földjén nem volt kovács, mert a filiszteusok azt mondták: „Meg kell akadályozni, hogy a héberek kardot meg lándzsát csináljanak maguknak.” Ezért egész Izraelnek a filiszteusokhoz kellett fordulnia, ha az ekevasat vagy a baltát, a fejszét vagy az ösztökét meg akarták éleztetni. Kétharmad sékelbe került az ekevas és a balta, és egyharmad sékelbe a fejsze élesítése meg az ösztöke kiegyenesítése. Ezért a michmászi csata napján sem kard, sem lándzsa nem volt senkinek a kezében Saul és Jonatán egész seregében, csak Saulnak és fiának, Jonatánnak volt ilyen. A filiszteusok egy előőrse Michmász szorosáig előrehatolt.

Jonatán megtámadja az előőrsöt.

Az egyik nap Saul fia, Jonatán így szólt a fegyverhordozójához: „Gyere, hatoljunk előre a filiszteusok előőrséig, amely a szorosban állomásozik.” Atyjának azonban nem jelentette a dolgot. Saul Geba szélén egy gránátalmafa alatt ült, a szérű mellett. Azoknak az embereknek a száma, akik vele voltak, mintegy hatszázra rúgott. Achija viselte az efodot, Achitubnak a fia, Ikabod testvéréé, (aki) Pinchásznak volt a fia, Élinek, az Úr silói papjának a fiáé. Az emberek mit sem tudtak róla, hogy Jonatán elment.
A szorosnak, amelyen Jonatánnak át kellett kelnie, hogy a filiszteusok előőrséig eljusson, az egyik végénél is volt egy sziklacsúcs s a másik végénél is volt egy sziklacsúcs; az egyiket Bocecnak hívták, a másikat Szennének.
Az egyik szikla az északi oldalon állt, Michmásszal átellenben, a másik a déli oldalon, Gebával szemben. Jonatán így szólt fegyverhordozójához: „Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséig. Hátha tesz valamit értünk az Úr, hiszen nincs semmi akadálya annak, hogy az Úr győzelmet adjon, akár sokan vagyunk, akár kevesen.” Fegyverhordozója ezt felelte: „Tégy úgy, amint a kedved tartja; ami engem illet, az én szívem olyan, mint a te szíved.” Jonatán így folytatta: „Menjünk hát oda azokhoz az emberekhez, és mutatkozzunk előttük. Ha aztán odaszólnak: Várjatok míg odamegyünk, akkor megállunk a helyünkön, és nem megyünk át hozzájuk. Ha azonban azt mondják: Gyertek le hozzánk, akkor lemegyünk, mert az Úr kezünkbe adja őket. Ez lesz nekünk a jel.” Amikor mind a ketten megjelentek a filiszteusok előőrsei előtt, a filiszteusok azt mondták: „Nézzétek, ott jönnek a héberek az üregekből, ahová elrejtőztek.” Aztán odaszóltak az előőrs tagjai Jonatánnak és fegyverhordozójának: „Gyertek le hozzánk! Mondanivalónk volna számotokra.” Erre Jonatán meghagyta fegyverhordozójának: „Gyere utánam, mert az Úr Izrael kezébe adta őket!” Jonatán négykézláb felkapaszkodott, s utána a fegyverhordozója is. A filiszteusok elestek Jonatán előtt, s fegyverhordozója utána végzett velük. Ez volt az első vérfürdő, amelyet Jonatán és fegyverhordozója rendezett, mintegy húsz embert…

A nagy csata.

Erre nagy félelem kerítette hatalmába a tábort a nyílt mezőn; az előőrsöt is, a portyázó csapatot is rettegés fogta el. Még a föld is megindult, úgyhogy nagyon megijedtek az Istentől. Amikor Saul őrszemei, akik Benjamin (földjén), Gebában tartózkodtak, körülnéztek, azt látták, hogy a tábor ide-oda mozog. Akkor Saul megparancsolta az embereknek, akik körülötte voltak: „Tartsatok számbavételt, s nézzétek meg, ki tűnt el közülünk.” Megejtették a számbavételt, s lám, Jonatán és fegyverhordozója hiányzott.
Ekkor Saul azt mondta Achijának: „Hozd ide az efodot!” Abban az időben ugyanis ő viselte az efodot Izrael fiai előtt. Míg Saul beszélt a pappal, a filiszteusok táborában egyre nagyobb lett a lárma. Ezért Saul így szólt a paphoz: „Húzd vissza a kezed!” Aztán Saul és vele levő csapata kivonultak, s amikor a csata színhelyére értek, lám, egymásnak szegezték a kardjukat, s óriási zűrzavar uralkodott. De azok a héberek, akik már régóta a filiszteusokkal tartottak és velük együtt kivonultak harcolni, azok elpártoltak, és Izrael azon fiaihoz csatlakoztak, akik Saullal és Jonatánnal tartottak. Amikor Izraelnek azok a fiai, akik Efraim hegyén rejtőzködtek, meghallották, hogy a filiszteusok megfutamodtak, utánuk eredtek és harcoltak ellenük. Így segítette az Úr azon a napon győzelemre Izraelt. Egész Bet-Horonon túlig csatáztak.

Jonatán szembeszegül Saul parancsával

Saul azon a napon nagy megtartóztatást rendelt el, s ezt az átkot mondta a népre: „Átkozott mindenki, aki este előtt ételt vesz magához, mindaddig, amíg bosszút nem állok ellenségeimen.” Ezért az egész nép nem vett magához ételt. Volt ott a föld felszínén egy mézzel tele lép. Az emberek odamentek a léphez, s bár kicsordult belőle a méz, senki sem emelte a szájához, mert féltek az átoktól. Csak Jonatán nem hallotta, hogy atyja milyen esküre kötelezte a népet. Kinyújtotta hát botja végét, amelyet a kezében tartott, és belemártotta a lépesmézbe, és a szájához emelte. A szeme nyomban felragyogott. Az egyik ember azonban megszólalt, és így beszélt: „Atyád átkot mondott a népre e szavakkal: Mindenki legyen átkozott, aki ma valamit magához vesz.” „Atyám romlásba dönti az országot – válaszolta Jonatán. Nézzétek, hogy felragyogott a szemem, mivel egy kis mézet ettem. Hátha még bőségesen ehettek volna az emberek a zsákmányból, amit ellenségeiktől szereztek! Hát nem sokkal nagyobb volna akkor a filiszteusok veresége?”

A nép visszaélései.

Így azon a napon Michmásztól Ajalonig megverték a filiszteusokat. Az emberek nagyon kimerültek voltak. Ezért az emberek nekiestek a zsákmánynak, fogták a kecskét, juhot, a marhát és a borjút, s levágták a puszta földön. Sőt, az emberek a vért is elfogyasztották. Jelentették hát Saulnak: „A nép vétkezik az Úr ellen: a vérrel együtt eszi a húst.” Erre azt mondta a hírhozóknak: „Gurítsatok ide egy nagy követ!” Aztán megparancsolta Saul: „Vegyüljetek az emberek közé, és mondjátok meg nekik: Mindenki hozza ide elém a marháját és a juhát, s itt vágja le. Aztán megehetitek, de ne vétkezzetek az Úr ellen, hogy a vérrel együtt eszitek a húst.” Az emberek ezért – ami épp kinek-kinek a kezében volt –, azt még azon éjszaka odavitték, és ott vágták le. Saul akkor oltárt emelt az Úrnak. Ez volt az első oltár, amit Saul az Úrnak emelt.

Jonatánt bűnösnek találják, de a nép megmenti.

Saul azt mondta: „Menjünk, s az éjszaka folyamán vegyük üldözőbe a filiszteusokat, szerezzünk tőlük zsákmányt, míg meg nem virrad; ne hagyjunk egyetlen embert sem élve.” „Tégy úgy – válaszolták neki –, amint jónak látod.” De a pap így szólt: „Először járuljunk az Úr elé!” Saul tehát megkérdezte az Urat: „Üldözőbe vegyem a filiszteusokat? Izrael kezére adod őket?” Ám ezen a napon nem adott feleletet. Erre Saul megparancsolta: „Ide, elém mind, akik a nép főemberei vagytok! Járjatok utána, és derítsétek ki, ki követett el ma bűnt. Mert amint igaz, hogy az Úr él, még ha a fiam, Jonatán bizonyul is vétkesnek, meg kell halnia.” De senki sem adott neki feleletet az egész népből. Erre így szólt egész Izraelhez: „Álljatok az egyik oldalra, én és fiam, Jonatán meg a másik oldalra.” A nép ezt válaszolta Saulnak: „Tégy úgy, amint jónak látod.” Akkor Saul imádkozott: „Uram, Izraelnek Istene, miért nem feleltél ma szolgádnak? Ha bűn nehezedik rám vagy fiamra, Jonatánra, akkor, Uram, Izraelnek Istene, adj urimot, ha azonban népedet, Izraelt terheli vétek, adj tummimot.” A sorsvetés Jonatánra és Saulra esett, a nép pedig bűntelennek bizonyult. Saul erre folytatta: „Döntsön a sorsvetés köztem és fiam, Jonatán közt!” S Jonatánra esett (a sorsvetés).
Most Saul így szólt Jonatánhoz: „Valld meg, mit tettél!” Jonatán megvallotta, s azt mondta: „Csak épp megkóstoltam a mézet a botom hegyével, amely a kezemben volt. Itt vagyok, halálra készen!” Saul így válaszolt: „Isten ezt meg azt tegye velem, igen, Jonatán, meg kell halnod!” De a sereg így szólt Saulhoz: „Jonatán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet kivívta Izraelben? Nem, azt nem lehet. Amint igaz, hogy az Úr él: egyetlen haja szála sem hullhat a földre! Hisz Istennel vívta ki ezen a napon a győzelmet!” Így a nép fölmentette Jonatánt, s nem kellett meghalnia.
Saul meg lemondott a filiszteusok üldözéséről, és a filiszteusok hazatértek…

Visszatekintés Saul uralmára.

Amikor Saul megszilárdította Izrael fölötti uralmát, körös-körül minden ellenségével harcba szállt, Moábbal, az ammonitákkal, Edommal, Coba királyával és a filiszteusokkal. Amerre csak járt, mindenütt győzött. Hősies tetteket vitt végbe, megverte az amalekitákat, és kiszabadította Izraelt azok kezéből, akik fosztogatták. Saulnak Jonatán, Isjo és Malkisua volt a fia. Az idősebbik lányát Merabnak hívták, a fiatalabbat Michalnak. Saul feleségének Achinoam volt a neve, s Achimaac lánya volt. Seregének vezérét Abnernek hívták, és Saul nagybátyjának, Nernek volt a fia. Saul apja, Kis, és Abner apja, Ner, Abiel fiai voltak.
A filiszteusok elleni háború mindaddig tombolt, ameddig csak Saul élt. Amikor Saul meglátott egy bátor, harcra termett férfit, mindig szolgálatába fogadta.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat