vizkereszt compressor

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

A IV. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312–325 között kezdett terjedni, mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.

Az ünnep görög neve – epifánia, megjelenés – kifejezi, hogy Isten megjelenik dicsőségében. Vízkereszt ünnepe emlékeztet tehát arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent emberként, eljött közénk és elhozta nekünk az üdvösséget. Vízkeresztkor Jézus három megjelenésére emlékezünk:

A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre. Máté evangéliuma (Mt 2,1-12) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az Embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint Jézus elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt és Jézus ettől kezdve tanítani kezdett. Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyónál a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a szeretett Fiút és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. A teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt.

Az Egyház nemcsak Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékezik meg január 6-án, hanem annak hatásairól is, amelyek között a víz megszentelése is fontos helyet kap. Vízkeresztkor hagyományosan vizet szentel a szentmise elején szertartást végző püspök vagy pap. Innen származik az ünnep közismert elnevezése. Ezt a szent hagyományt őrzi a bizánci egyház is, mégpedig kettős formában. Vízszentelés ugyanis nem csupán az általában január 5-én nagy alkonyati zsolozsmával végzett Szent Bazil Liturgiája végéhez kapcsolódik, hanem a január 6-ai Szent Liturgiához is. Az előesti vízszentelés a görögkatolikus egyházban a templomokban történik, január 6-án néhány pap és a püspök a folyókhoz is kimennek, hogy megszenteljék azok vizét, ezáltal még inkább bekapcsolódva a Jézus Krisztus megkeresztelkedésekor megvalósuló eseménybe. „Ma a vizek természete megszenteltetik, és a Jordán kettészakad, s hullámainak folyását visszatartóztatja, látván a vizében keresztelkedő Üdvözítőt.” (vízszentelési sztihira).

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1-12). Jézus ezzel a cselekedettel kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embernek segíteni akar, meg akarja menteni és végül meg akarja váltani.
A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során, és hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyó keddig (a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző nap) tartó farsang is

Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 18. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”).

„Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1,29–34). Vízkereszt ünnepe megmutatja nekünk, hogy Isten minden emberhez elküldte Fiát, hogy a megváltó Jézus születésével elhozza számunkra az üdvösséget, az örök élet reményét. Adja meg nekünk, hogy lássuk kezdeményezését, a jeleket, amelyek által vezetni akar minket.

Az ünnepen és azon túl is fordítsuk szívünket a megjelenő Isten felé, hogy megláthassuk életünkben kegyelmi ajándékait!

Forrás: katolikus.hu

Kapcsolódó tartalom

  • Hanna és a Szűzanya

    Itt állunk a megtestesülés éjszakájának a küszöbén, és Anyaszentegyházunk még ekkor sem szűnik meg táplálni, tanítani bennünket Isten igéje által. Ma éppen arról tanít, hogy azok, akik igazán Teremtőjüknek akarták szentelni magukat, Istennel való kapcsolatukat tették életük első helyére. Nem riadtak vissza attól, hogy áldozatokat is hozzanak ezért a kapcsolatért. Épp úgy, ahogy egy jó…

  • Az abortuszpártiak a szemünk előtt válnak abortuszellenessé

    Az Aleteia portálon megjelent híradás szerint a Center for Bioethical Reform (Egyesült Királyság) a közelmúltban újra közreadott egy, még 2019-ben készült videót, amelyen egy városi utcán véletlenszerűen embereket szólítanak meg, hogy megtudakolják véleményüket az abortuszról. A megkérdezettek mindegyike tipikusan abortuszpárti véleményének ad hangot. Ekkor azonban arra kérik őket, tekintsenek meg egy rövid videót, amelyik abortuszt…

  • Boldog születésnapot, Ferenc pápa!

    1936. december 17-én látta meg a napvilágot a kis Jorge Mario Bergoglio Buenos Airesben. Életéről és életrajzáról nem lehet sokat tudni. 85. születésnapja alkalmából az Olasz Püspöki Konferencia elnöke, Gualtiero Bassetti bíboros gratulált Ferenc pápának, Olaszország prímásának. A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad. (Iz…

  • Márton Áron: A boldog új évhez…

    “Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők” – ez az idők parancsa, és ez számunkra az újévi feladat. Elpogányodtunk, s pogány szenvedések szakadtak reánk. Hűtlenek lettünk az igazsághoz, s igazságtalanságokat kellett elszenvednünk minden nap. A szeretetet régen elfeledtük, s önző, könyörtelen emberekkel van nap nap után dolgunk. Komolyan kell tehát vennünk és szó…

  • „Uram Jézus, ezzel az imával Reád bízom magamat”

    Íme egy ima, hogy megtanuljunk megbocsátani és bocsánatot kérni. Uram Jézus, ezzel az imával Reád bízom magamat. Szent Igédben bízva kitárom előtted teljesen szívem.Bűneimet elismerve, mindegyikért bocsánatod kérem. Születésemtől kezdve látod életemet egészen mostanáig.Benne van minden hibám, kudarcom, szorongásom, szenvedésem és igéd iránti teljes tudatlanságom.Uram Jézus, élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!Jöjj segítségemre! Bocsásd meg…

  • Kell-e beszélni a bűnről?

    Ha elutasítjuk, hogy meglássuk bűneinket, azzal kitérünk az elől, hogy teljesen és szabadon legyünk képesek szeretni, Isten kegyelmének köszönhetően. A «bűn» szó népszerűségi indexe elég alacsony. Kénköves és vádló képzetet hordoz magával: őrült prédikátorok jelennek meg a szemünk előtt, akik nagy térítő körutakon mennydörgik, hogy „Bánjátok meg bűneiteket!»; öreg néniket látunk, akik a gyóntatószékben, amint…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.