Vasárnapi ráhangoló: „Nem az égben és nem is a tengeren túl” – Isten törvénye a szívedben van
A mai ember számára idegenül csenghet az „engedelmeskedj” felszólítás, mégis éppen ez áll a szívében annak az isteni meghívásnak, amely nem elnyomni, hanem felemelni akar. A Deuteronomium tanúsága szerint Isten törvénye nem távoli és elérhetetlen, hanem bennünk él – a szánkban és a szívünkben. A megtérés nem egyszeri esemény, hanem életforma: mindennapi odafigyelés, újrakezdés és hűséges válasz Isten szeretetére.
A törvény szívedbe van írva
Heiter Róbert Gottfried atya gondolatai Mózes ötödik könyvére, a Deuteronomiumra épülnek, amely a mózesi törvények összegzéseként ma is érvényes üzenetet hordoz. Ez a könyv nemcsak a mózesi törvények összefoglalása, hanem a babiloni fogságból hazatérő nép számára is egyfajta új kezdetet, újrahangolást jelentett – ahogy azt Nehemiás és Ezdrás története is mutatja. A nép a múlt megtisztítása és a jövő újraalapozása érdekében esküvel vállalja Isten parancsainak megtartását.
Ez a radikális odafordulás ma is aktuális kérdés. Az atya szerint a mai, individualizmustól áthatott ember nehezen viseli a „engedelmeskedj” szót. Az önmegvalósítás és az egyéni szabadság korában gyanakvással tekintünk minden külső erkölcsi normára – különösen, ha azt Isten parancsaként halljuk.
A parancs nem teher, hanem élet
Isten azonban nem valami teljesíthetetlent kér. A Deuteronomium tanúsága szerint a törvény nem idegen, nem kívülálló, nem lehetetlen: az ember szívében és szájában van, vagyis a megtartása belülről fakadhat, ha őszintén akarja. Nem egy elérhetetlen mennyei ideálról van szó, hanem arról, hogy az ember képes megvalósítani a jót – nem önerejéből, hanem az isteni kegyelemre támaszkodva.
A megtérés nem egyszeri esemény
Atya hangsúlyozza: a megtérés nem egy pontszerű esemény, hanem egy folyamatos, ismétlődő, élethosszig tartó folyamat. Nem elég az elsőáldozás, a bérmálás, vagy az egyházi adó befizetése. A megtérés nem adminisztratív, hanem egzisztenciális valóság – minden nap, minden döntésben, minden emberi kapcsolatban meg kell történnie.
Megtérni annyi, mint újra és újra Isten felé fordítani az életünk iránytűjét – elismerve, hogy nem mi vagyunk saját életünk urai, hanem Isten az, aki értünk adta törvényét, hogy élhessünk.
Az Istenképűség sugárzása
A keresztény élet nem a szabályok görcsös követéséről szól, hanem az Isten-képűség megéléséről és kisugárzásáról. Ahogyan atya fogalmaz: minden másik emberhez való odafordulás egyfajta „érettségi vizsga” – annak vizsgája, hogy mennyire tudjuk megélni a bennünk lévő isteni képmást.
„Jól van, te derék és hűséges szolga!”
Az élet „vizsgájának” végső értékelése nem a miénk, hanem Istené. A cél nem az önigazolás, hanem az, hogy elhangozzék a vágyott isteni szó: „Jól van, te derék és hűséges szolga!” De ez nem történik meg magától. Csak akkor hallhatjuk ezt, ha vállaljuk a folyamatos önnevelést, az állandó belső munkát, a szüntelen megtérést.
