Tíz latin kifejezés, amelyet minden kereszténynek ismernie kellene

Ezek a nagyon rövid, de az egyháztörténelemben nagy jelentőséggel bíró latin kifejezések néhány szóban összefoglalják a teljes teológiát.

A hit nyugaton a Római Birodalom idején növekedett és erősödött meg, ezért áthatotta a latin nyelv és kultúra. Ezt a hitet eleink nemzedékről nemzedékre továbbörökítették az általuk alkotott fogalmakon, himnuszokon és imákon keresztül. Ha ma már nem is kötődünk a római rítus rendkívüli formájához, e latin kifejezések ismerete lehetőséget nyújt arra, hogy felfedezzük elődeink hitét, megértsük a liturgia eredetét és értelmét, és mi is részt vegyünk a hit továbbadásának hosszú láncolatában. További érdemük, hogy sűrítve foglalják össze a keresztény élet egész filozófiáját. Szép példa erre Szent II. János Pál pápa jelmondata, a „Totus tuus”, amit Grignon Szent Lajostól kölcsönzött.

AD MAIOREM DEI GLORIAM
„Mindent Isten nagyobb dicsőségére”

A jezsuiták történelmi jelmondatának tartott „Ad maiorem Dei gloriam” (rövidítése: AMDG, magyar változata: MIND) kifejezést – hosszabb formájában „Ad maiorem Dei gloriam inque hominum salutem” („Mindent Isten nagyobb dicsőségére és az emberiség üdvösségére”) Loyolai Szent Ignácnak tulajdonítják. Összefoglalja a Jézus Társasága (jezsuiták) teljes szellemiségét, amely szerint minden gondolatnak, szónak és cselekedetnek egyetlen célra kell irányulnia: Isten dicsőségére.

CRUX AVE, SPES UNICA
„Üdvözlégy, Kereszt, egyetlen reményünk”

A Krisztus Keresztjéhez szóló áhítatos ima, a „Crux ave, spes unica” himnusz mind a katolikus, mind az anglikán hagyomány része. A kifejezés a kora középkori latin „Vexilla regis prodeunt” („Király zászlói lengenek”) himnuszból származik, amelyet Szent Venantius Fortunatus poitiers-i püspök írt a 6. században, és amelyet hagyományosan nagypénteken énekel az Anyaszentegyház. Szent Radegund thüringiai királyleány kolostort alapított Krisztus keresztje tiszteletére, és II. Justinus bizánci császártól kért egy darabot Krisztus keresztjéből. A Galliába megérkezett ereklyét előbb rövid ideig a tours-i püspök őrizte, majd ünnepélyes zarándokmenet vitte Poitiers-be. Ekkor, 569 novemberében énekelték első ízben a „Vexilla regis proudeunt” kezdetű himnuszt. A Keresztes Kongregáció, amelyet 1837-ben Boldog Basil Moreau atya alapított Le Mans városában, e latin kifejezést (Crux ave, spes unica) választotta a rend jelmondatául.

DEO GRATIAS
„Istennek legyen hála”

„Deo Gratias” – a hála kifejezése Istennek a tőle kapott kegyelmekért. Ezt a kifejezést először a Szentírásban, Szent Pálnál találjuk:

„De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.”
1Kor 15,57

és

„Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig győzelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk.”.

2 Kor 2,14

Fontos helye van a liturgiában, mind az imaórák liturgiájában, mind a szentmisében. Többször ismétlődik, a hívek az olvasmányok végén mondják és a befejező szertartásban az elbocsátáskor, a pap pedig az eucharisztikus imát megelőző párbeszéd során.

Pap: „Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek!”

Hívek: „Méltó és igazságos.”

Ám a „Deo gratias” – a „hála Istennek” a hétköznapi nyelvben is fellelhető, így adunk hálát az Istentől kapott jótéteményekért. Szent Benedek regulája azt is előírta, hogy a kolostor ajtónállója minden alkalommal „Deo gratias”-t mondjon, ha egy idegen kopogtat az ajtón.

GLORIA PATRI ET FILIO ET SPIRITUI SANCTO
„Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek”

A „Dicsőség”, a kis doxológia, egy dicsőítő ima, amely a Szentháromság egy Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök dicsőségét hirdeti. Az Imaórák Liturgiájában a „Dicsőség” van a zsoltárok, a kantikumok és a Te Deum végén. A rózsafüzér imádkozása során, az egyes tizedek lezárásaképpen imádkozzák, vagy énekelik, de szorgalmazzák önálló mondását is, mint úgynevezett röpimát.  Gyönyörű módja a Szentháromság dicsőítésének.

MAGNIFICAT ANIMA MEA DOMINUM
„Magasztalja lelkem az Urat”

A „Magnificat” egy valódi dicsőítő ima, címét az ima első mondata adja, a „Magnificat anima mea Dominum” amellyel a Boldogságos Szűz Mária válaszol rokona, Erzsébet köszöntésére, a nála tett látogatása során. E dicsőítő énekben, melyet a katolikus egyház zsolozsmájában a vecsernye alkalmával énekelnek, Szűz Mária magasztalja Istent megváltó művéért, tetteiért, amelyeket benne és a nemzetekben végbevitt. Íme az ima teljes terjedelmében:

„Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára.
Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.
Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad.
Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.
Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el.
Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.”

Lk 1,46-55

PAX VOBISCUM
„Békesség nektek”

Ezek a feltámadt Krisztus szavai, melyeket két evangélista: Lukács és János is megemlít evangéliumában, amikor feltámadása után Jézus visszatér tanítványaihoz.

„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”.
Jn 20,21

A béke motívuma többször is visszatér a liturgiában. Az eucharisztikus ima után a pap felszólítja a híveket, hogy krisztusi módon köszöntsék egymást a béke jelével. Minden szentmise végén a pap Isten áldását kéri életünkre, majd elbocsát bennünket, hogy osszuk meg a világgal Krisztus békéjét: „A szentmise véget ért, menjetek békével!”

REQUIESCAT IN PACE
„Nyugodjék békében”

A „Requiescat in pace”, rövidebben „RIP” a halotti zsolozsmában, a temetési szertartásokban és az elhunytakért mondott katolikus imákban használatos. Először a 8. században használták e latin kifejezést. Ezzel az imával kérjük, hogy az elhunyt lelke a mennybe, az örök nyugalomba jusson.

A katolikus temetési szertartás imája:

Requiem æternam dona ei, Domine
Et lux perpetua luceat ei:
Requiescat in pace.
Amen.

Adj neki, Uram, örök nyugodalmat
És az örök világosság fényeskedjék neki.
Nyugodjék békében.
Ámen.

SALVE REGINA
„Üdvözlégy királynő”

A „Salve Regina” ima kétségtelenül a legközismertebb Mária-antifónák közé sorolható. Pontos eredetét nem sikerült azonosítani, vannak, akik úgy tartják, hogy Adhémar de Monteil, Puy-en-Velay püspöke szerezte a 11. században. Az ima utolsó sora pedig („O Clemens, O Pia, O Dulcis Virgo Maria”), amelyet három térdhajtás követett, valószínűleg későbbi, 12. századi kiegészítés, melyet Clairvaux-i Szent Bernát toldhatott hozzá.

Szűz Máriát királynőként, de az irgalmasság anyjaként is ábrázolják, akinek tekintete és szíve az emberiség felé fordul.

A Salve Reginát a Szentháromság vasárnapjától Krisztus Király vasárnapjáig tartó különleges liturgikus időszakban énekeljük (a karácsonyi időben, nagyböjtben és húsvéti időben – a másik három antifóna: a Regina Caeli, az Ave Regina Caelorum és az Alma Redemptoris Mater közül éneklünk egyet-egyet). A zsolozsmában hagyományosan éjszaka éneklik a kompletórium (befejező imaóra) végén, de előfordul, hogy bizonyos ünnepségek végén is ezt az éneket éneklik.

SURSUM CORDA
„Emeljük fel szívünket”

A köznyelvben a „sursum corda” azt jelenti, hogy „emeljük fel szívünket”, de a kifejezés a liturgiából ered. A „sursum” – „felfelé”, a „corda” pedig a „cor” – „szív” szóból ered, amelyet a pap a gyülekezettel folytatott párbeszéd során közvetlenül az eucharisztikus ima előtt mond a híveknek:

Pap: Emeljük fel szívünket!

Hívek: Fölemeltük az Úrhoz.

A „Sursum corda”-ról Szent Ciprián és Szent Ágoston is elmélkedett. Mindketten úgy látták, hogy ez a kifejezés a keresztény hívő alapvető magatartására utal, aki arra hivatott, hogy elköteleződjön Krisztus mellett, és menny felé igazítsa életvitelét Szent Pál felhívásának megfelelően:

„Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.”.
Kol 3,1

A szíveknek ezt a felemelkedését szemléltetve, a pap a magasba emeli kezeit.

TOTUS TUUS
„Egészen a Tiéd”

A „Totus tuus” kifejezést, melyet leginkább II. Szent János Pál népszerűsített, püspöki, majd később pápai jelmondatává is tett, egy Szűz Máriához intézett imából származik, amelyet Montforti Grignon Szent Lajos áldozópap írt a Traité de la vraie dévotion à la Sainte Vierge-ben (Értekezés a Boldogságos Szűz Iránti Igaz Odaadásról): „Totus tuus ego sum, et omnia mea tua sunt”. Accipio te in mea omnia. Praebe mihi cor tuum, Maria.” („Egészen a tied vagyok, és minden, ami az enyém, az a tied is. Téged fogadlak minden javamul, add nekem a te szívedet, ó, Mária!”).

Montforti Grignon Szent Lajos atya szerint Szűz Márián keresztül juthatunk el Krisztushoz. A „Totus tuus” fejezi ki a legegyszerűbben, hogy úgy szentelhetjük magunkat leginkább Krisztusnak, ha Szűz Máriának szenteljük magunkat. E két szó központi helyet foglalt el a lengyel pápa életében: ezzel jegyezte kéziratait, és utolsó leheletéig folyamatosan ismételgette őket.

Fordította és bővítette: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia