Szent Jeromos, érzelmek és lelkiismeretvizsgálat

Ismerek egy papot, aki, enyhén szólva, kolerikus temperamentumú, ami szentbeszédeinek heves stílusában is megnyilvánul. Az a fajta pap, akit mindnyájunknak meg kellene néha hallgatnunk: nyers, lényegre törő, és egyáltalán nem fél kiosztani a szent büntetést. Rendkívül kedves és jó pap. Ezt gyorsan ki is emelem, mert néha az emberek félreértik a prédikálási stílusát, és azt gondolják, hogy nemtörődöm és közönyös. Valójában az igazságot éppen azért mondja ki ilyen nyersen, mert együttérez a híveivel. Azt akarja, hogy tudják az igazságot.

Egyszer egy hívő megkérdezte tőle, miért lett „olyan dühös” a szentbeszéd alatt. Erre azt válaszolta: „Hát, én mindig dühös vagyok.” Nem vállrándítva mondta, és nem is magasztalta az elszabadult érzelmeket. Inkább elismerte a temperamentumának ezt a sajátos vonását, mondván: „Megpróbálom jóra fordítani a haragomat.”

Ezt pedig többek között úgy teheti meg, hogy észszerűen, de egyenesen kimondja az igazságot. Haragja, ha megfelelően uralja, jogos, és az evangélium hirdetéséhez világos szemléletet és motivációt ad neki.

Vannak, akik másoknál szabadabban és gyorsabban éreznek haragot. Ez nem jó vagy rossz dolog. Egyszerűen csak így reagálnak. Tény, hogy jogos haragot még Urunk is többször átélt, ahogy látjuk a Szentírásban. Ez nem bűn.

Ha figyelmesen olvassuk Szent Pál leveleit, láthatjuk, hogy ő egyértelműen kolerikus temperamentumú, és haragot mutat azok iránt, akik az Egyházat támadják. Saját bűnei miatt is gyakran haragszik és frusztrált.

Évekkel ezelőtt a plébániámon bérmálásra készítettem fel fiatalokat, és az egyik lány Szent Jeromos nevét választotta magának. Elmondta, hogy állandóan frusztrált a szülei, a barátai és az iskola miatt. Tudta, hogy Szent Jeromosnak hasonló problémája volt, ezért közelállónak érezte magához, és az ő imáira vágyott. Nagyszerű ötletnek tartottam.

Nekem is vannak problémáim a haraggal kapcsolatban. Már írtam korábban a melankolikus temperamentumról, amelyet nagyon is a magaménak érzek, de kolerikus hajlamokat is mutatok. Semmi sem okoz nekem nagyobb örömet, mint dühösen handabandázni arról, hogy valaki másnak mennyire nincs igaza, milyen nevetséges lett a világ, vagy hogy rajtam kívül senki sem tud semmit. Mindez persze nem így van. Ez a harag egyáltalán nem jogos, hanem inkább elnéző viselkedés önmagunkkal szemben. Amikor a harag elhatalmasodik rajtam, irracionális és könyörtelen leszek. Az eredmény soha nem jó, és számos más bűnt is táplál bennem, mint például a büszkeséget, az önámítást és a türelmetlenséget.

Szent Jeromos is jól tudta, hogy haragja fékezhetetlenné vált. Tudós volt, és gyakran robbant ki más tudósok ellen, sőt becsmérelte is őket. Érezte, hogy haragja felülkerekedik rajta, ezért drasztikus lépéseket tett, végül remete lett, hogy imádkozva és vezekelve egyedül éljen.

Így egyedül már képes volt megfékezni és egészséges irányba terelni a haragját. Átalakulásának kulcsa nem az volt, hogy olyan valakivé vált volna, aki valójában nem volt. A kolerikus ember mindig is kolerikus marad. A harag pedig minden ember által megtapasztalt univerzális érzelem. Nem, annak a kulcsa, hogy Szent Jeromos hogyan volt a kifejezés legjobb értelmében „mindig haragos”, és hogyan lehetett így szent, nem az, hogy valaki mássá vált volna. Hanem az, hogy egyre inkább önmaga lett. Állandó önvizsgálattal végül képes volt megérteni és jó célokra fordítani a haragját.

Megbékélni az érzelmekkel

Először is tisztán kell látnunk, hogy az érzelmek semlegesek. Ha megpróbáljuk az érzelmeket teljes mértékben kiküszöbölni, az nem jó stratégia. Nem válhatunk érzelemmentessé. Ez soha nem fog megtörténni. Azt viszont megtehetjük, hogy megértjük az érzelmet, azt, hogy honnan ered, miért érezzük, és hogyan fordíthatjuk jó eredményre.

Ezt teszi Urunk, ezt teszi Szent Pál, és végül ezt tanulta meg Szent Jeromos is. Ahhoz, hogy leásson az érzelmei mélyére és megértse azok eredetét, időt kellett szánnia az önvizsgálatra. Ezt a szokást mindnyájunknak követnünk kellene. Minden nap végén meg kellene vizsgálnunk cselekedeteinket, a jókat és a rosszakat egyaránt. Ha olyan cselekvésre bukkanunk, amelyet megbántunk, megkérdezhetjük magunktól, miért cselekedtünk így. Ez az információ segít elkerülni a jövőben a hasonló reakciókat, és helyette az érzelmet pozitív módon tudjuk felhasználni.

Amikor például dühösnek érezzük magunkat, az általában arra utal, hogy az adott helyzetről több információra van szükségünk, meg kell néznünk, eléggé alázatosak vagyunk-e, gyakorolnunk kell az empátiát, vagy ötletelnünk kell, hogy megoldást találjunk egy problémára. A harag valójában jóra fordítható, de időt kell szánnunk annak megértésére.

Tudatos átértelmezés

Ha már megbékéltünk az érzelmi reakciók elkerülhetetlenségével, és megértettük, hogy igenis lesznek olyan pillanatok, amikor mérgesek, szomorúak vagy feszültek vagyunk, éspedig nem azért, mert kudarcot vallottunk, hanem inkább azért, mert mélyebben el kellene gondolkodnunk, akkor elkezdhetjük átértelmezni az érzelmek jelentését. Az önvizsgálat és a reflexió révén visszanyerhetjük az irányítást, ha gondosan és racionálisan gondolkodunk.

Amikor megengedjük, hogy egy érzés, például a harag, fékevesztetten kirobbanjon, irracionálisak leszünk. A harag arra késztet minket, hogy rosszul bánjunk másokkal, vagdalkozzunk, és olyan dolgokat mondjunk és tegyünk, amelyekről tudjuk, hogy negatív következményekkel járnak. A haragot, mint bármely más érzelmet is, tudatos erőfeszítéssel át lehet alakítani. Nem szabad megengednünk, hogy az érzelmek vezessenek bennünket. Le kell lassítanunk és el kell gondolkodnunk. Még egy olyan érzelem is, mint a harag, erősséggé válhat, ha rendezett kapcsolatba kerül a racionalitással.

Fordítsuk a jó felé

A haraghoz hasonló érzelmek átalakítása tulajdonképpen az energia átirányítását jelenti. Éppen azok az emberek rendelkeznek erős vezetői képességekkel, akik hevesen reagálnak az igazságtalanságra, a hibákra és a nézeteltérésekre. Ők nem tartanak attól, hogy elmondják a véleményüket vagy közbelépjenek. Van bennük energia, és nem félnek a használatától. Hajlandóak változásokat sürgetni és kezelni a nagy kihívásokat.

Ahányszor csak dühös vagyok, megpróbálom megvizsgálni a lelkiismeretemet, és kitalálni, hogyan tudnám egy pozitív megoldás felé csatornázni az energiámat. A haragom elszántsággá és kitartássá enyhül a helyesnek tartott ügyért folytatott harcomban.

Alázat

Az utolsó ok, amiért a jó önvizsgálat nagyon fontos, amikor egy olyan megszokott, erős érzelemmel küzdünk, mint a harag, az az, hogy bár eleinte mindig azt hiszem, hogy igazam van, alapos elgondolkodás után kiderül, hogy gyakran még sincs igazam. Nagyon rossz lenne, ha öntelt módon harcolnék egy rossz ügyért. Úgy vélem, ha valaki könnyen bedühödik, az összefügg a büszkeséggel. Nem fordítok időt arra, hogy megismerjek más álláspontokat, automatikusan feltételezem, hogy én gondolkodom helyesen, és haragszom, ha mások nem értenek egyet velem.

Szent Jeromos tudatában volt ennek a kapcsolatnak, és pontosan ezért lett remete. Hogy legyőzze büszkeségét, aszkézisben akart élni és lelki szegénységet akart gyakorolni. A lelkiismeretvizsgálatok feltárhatják, hogy mikor vezet minket a büszkeség motivációja, és erősíthetik alázatosságunkat. Néha csupán csak alázatosságra van szükség a harag vagy más rendezetlen érzelmek eloszlatásához, és kiderül, hogy a harag teljesen alaptalan volt. Hiszen csak elnézőek voltunk önmagunkkal szemben, reagálásunk egocentrikus és meggondolatlan volt.

Alapos lelkiismeretvizsgálatra van szükség ahhoz, hogy rendezni tudjuk minden érzelmünket. Honnan erednek? Túl erősen érzem őket, talán a büszkeségem miatt? Hogyan tudom az érzelmet úgy terelni, hogy jó, egészséges viselkedést eredményezzen?

Akármilyen nehéz is lehet kibogozni az érzelmeinket, akármilyen erősen is küzdünk a rossz szokások ellen, amikor olyan érzelmekről van szó, mint a harag, Szent Jeromos példája azért bátorító, mert ő a rendszeres lelkiismeretvizsgálatokkal nemcsak személyes fejlődést tudott elérni e téren, hanem olyan drámai módon tudta megváltoztatni az életét, hogy ma már szent.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia