Svéd Szent Katalin, aki önmagát feláldozva szolgálta a sebzett Egyházat – Szentek élete
Svéd Szent Katalin – apáca
* Svédország, 1331 körül + Vadstena, Svédország, 1381. március 24.
Katalin, Szent Brigitta leánya, 1331 körül született, negyedikként a nyolc gyermek között. Az életszentség útján mindkét szülőjétől különleges példát kapott. Édesapja, nagy birtokok és jövedelmező ércbányák tulajdonosa, a svéd uralkodóház rokona, s a király bizalmasa és tanácsadója – miután gyermekei felnőttek, feleségével, Brigittával megegyezve elhagyta otthonát és vagyonát, s hátralévő napjait az alvastrai cisztercitáknál élte le.
Katalint szülei Risberg kolostorában neveltették. Tizennégy évesen tért haza, s ekkor anélkül, hogy megkérdezték volna a szándékát, férjhez adták Kyreni Egárdhoz. Rövid házasságuk alatt Katalin férje hozzájárulásával továbbra is azt a szigorú vezeklő életet élte, amelyet Risbergben kezdett el. Ezekben az években halt meg az apja, s anyja hamarosan visszavonult egy Alvastra melletti remetelakba. Ott kapta nagy látomásaiban a megbízatást és a regulát rendalapítása számára, és azt a parancsot, hogy menjen Rómába. Ősi családi birtokát, Vadstenát átalakította kolostorrá, és elutazott az Örök Városba. Négy évvel később megparancsolta Katalinnak, hogy utazzék hozzá, s ezt a lánya kimondhatatlan örömmel fogadta. Nyilvánvaló lett Brigitta számára, hogy nehéz munkájában Katalinnak kell melléállnia segítőként.
Az a Róma, amelyben a két nő hosszú elválás után átölelte egymást, számukra borzasztó város volt. A pápák negyven év óta Avignonban éltek, és csúnya történeteket meséltek léha udvartartásukról, simóniájukról és nepotizmusukról. A Krisztus földi helytartója iránti keresztény tiszteletnek nyoma sem maradt. Itáliában és mindenekelőtt magában Rómában szétesett a rend, s pogány, habzsoló mohóság és zabolátlanság uralkodott. Az Orsinik, a Colonnák és más hatalmas római nemesi nemzetségek véres utcai csatározásaikkal a város nagy részét rommá tették.
Először Brigitta is megriadt a látottaktól, s megfordult a fejében, hogy hazatér Svédországba, ott legalább békében szolgálhat Istennek. Kis idő múlva azonban buzgóságuk fellángolt, s az egyházi élet rettenetes elhanyagoltsága nemhogy kedvüket nem vette el a munkától, hanem ellenkezőleg: saját magukon kezdték a reformot, vezekeltek és imádkoztak. Órákon át elmélkedtek Krisztus szenvedéséről, s a szenvedő Úr sebeiben és gyalázatában fölismerték a mindenkori Egyház szenvedéseit.
Szolgálatkészen dolgoztak hát, hogy az Úr misztikus testének roncsolt tagjait helyreállítsák. Zarándokházat rendeztek be, amelyben a hazájukból érkező számtalan zarándok jó szállást és olyan gyóntatóatyát talált, aki megértene nyelvüket. Bejárták a nyomornegyedeket, összeszedték az öregeket, betegeket és elárvult gyermekeket, hogy gondoskodjanak róluk. Több mint húsz éven át élt Katalin anyja szeretetszolgálatának, miközben járta a bíborosok és püspökök palotáit, hogy elérje rendi regulája megerősítését, és szenvedélyes leveleiben emésztő aggódással ostromolt pápákat és királyokat, hogy könyörüljenek az Egyházon.
1372-ben Brigitta elindult élete utolsó nagy zarándokújára Jeruzsálembe, és magától értetődően azt kívánta, hogy a lánya kísérje el. Katalin haldoklóként hozta vissza az anyját. Halála előtti látomásában Brigitta átélte élete vágyának beteljesülését: szerzetesrendje megindulását s lánya beöltözését hazájában, Vadstenában. Katalint rendelte lelki örökösévé, s a leány anyja relikviáival együtt 1373-ban V. Orbán bulláját is magával vitte hazájába. Ez a bulla engedélyezte a vadstenai jámbor nőknek a szerzetesruhát, a fogadalmat és az alapítónő regulája szerinti életet.
Katalin azonban csak rövid ideig élvezte Vadstena békéjét és állt apátnőként a növekvő közösség élén. 1375-ben már ismét Rómában volt, hogy a svéd királyi ház megbízásából előkészítse anyja szentté avatását.
Rómában találkozott a pestisbetegek ágyánál Sziénai Szent Katalinnal, aki még nem volt harmincéves sem, de bátorsága és izzó Krisztus- szeretete magával ragadta a világot. A svéd Katalin ismét megtalálta azt a nagyobb társnőjét, akinek szolgálva feláldozhatta önmagát. Mert Isten Katalinnak, úgy tűnik, az életszentségnek ezt az útját készítette.
Hogy a hallgatag, visszahúzódóan is szolgáló svéd nőnek mekkora része volt abban a csodálatos diadalmenetben, amelyben Sziénai Szent Katalin visszavezette 1377-ben Rómába XI. Gergelyt, csak Isten tudja. Úgy tűnik azonban, hogy a pápa is megsejtette ezt. Gergely utóda, VI. Orbán, aki alatt 1378-ban elkezdődött a nyugati egyházszakadás, a két szent nőt együtt akarta Nápolyba küldeni, hogy Johanna királynőnek, aki a szakadár pápát, VII. Kelement támogatta, lelkére beszéljenek. A tervből azonban nem lett semmi, Svéd Katalin pedig visszautazott Vadstenába, mert a római zűrzavarok lehetetlenné tették anyja, Brigitta boldoggá avatásának további munkáját.
Fizikai ereje az évek során végzett munkában megtört. Gyomorbaja még az Eucharisztia vételét is lehetetlenné tette számára, de annyira kínozta a vágy, hogy betegágyához vitette a szent ostyát, hogy legalább láthassa.
Katalin 1381. március 24-én Svédországban, Vadstenaban meghalt.
