szinodalis tanacs Custom

Négy német püspök szembeszegül az állandó “Szinodális Tanács” felállítására irányuló törekvéssel

Április 24-én, szerdán négy német püspök elhatárolódott a német Szinódusi Út azon vitatott tervétől, amely szerint egy állandó testületet kellene létrehozni az egyház felügyeletére Németországban. Ehelyett az egyetemes egyházzal való egységre szólítottak fel – adja hírül a CNA.

A szóban forgó négy püspök ugyanaz, mint akik korábban már megakadályozták e testület finanszírozását: Rainer Maria Woelki kölni bíboros és három bajorországi püspök: Gregor Maria Hanke OSB Eichstättből, Stefan Oster SDB Passauból és Rudolf Voderholzer Regensburgból.

A prelátusok április 24-én közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben megerősítették, hogy nem lesznek részesei a német

“Szinodális Tanács felállításával megbízott bizottságnak, mivel ez ellentétes lenne az Egyház szentségi konstitúciójával”.

Azt a nézetet is elutasították, amely szerint a Német Püspöki Konferencia akkor is jogszerűen létrehozhat egy “szinodális bizottságot”, ha négy tagja ezt nem támogatja. A Crux írása folyamatos „adok-kapok”-ként írja le a Vatikán és a Német Püspöki Konferencia között zajló vitát. Ebben a huzavonában most az említett négy püspök szerdán megtagadta, hogy részt vegyen a tervezési folyamatban, és inkább megvárja a Rómából érkező utasításokat. Úgy fogalmaztak, hogy „a szinodálisabb egyház felé vezető úton úgy kívánnak tovább haladni, hogy az összhangban legyen az egyetemes egyházzal”, ehhez pedig megvárják a püspöki világszinódus végét.

A német Szinódusi Út reformfolyamat részeként 2022-ben merült fel a Szinodális Tanács ötlete, amely egy új, 70 tagból – püspökökből és laikusokból – álló nemzeti irányító testület lenne. Az elképzeléssel több világit szeretnének bevonni az Egyház életébe és irányításába. A Tanács létrehozásának és 2026-os indulásának előkészítése lenne a feladata az ún. szinodális bizottságnak.

A német egyházat irányító Szinodális Tanács a javaslatok szerint egyszerű többséggel hozhatna döntéseket. A részvételt megtagadó négy püspök után összesen 23 püspök tag lenne, így a 70 fős Tanács jóval több, mint fele világi személy lenne, és akár az ország püspökeinek jóváhagyása nélkül is el lehetne fogadni bármilyen határozatot.

2023 januárjában Róma kijelentette, hogy

“sem a Szinódusi Út, sem az általa létrehozott bármiféle testület, sem bármilyen püspöki konferencia nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy nemzeti, egyházmegyei vagy plébániai szinten szinodális tanácsot hozzon létre”.

Ez az egyházi hatalom új, kánonjogilag el nem ismert formáját jelentené, és lényegében bitorolná a nemzeti püspöki konferencia hatáskörét.

A Német Püspöki Konferencia elnöke, Georg Bätzing püspök azonnal félresöpörte a figyelmeztetést.

A Szinódusi Út folytatta a bizottság megszervezését, és idén április 22-én, hétfőn pedig már alapszabályát is jóváhagyták. A németországi egyház hivatalos portáljának, a katholisch.de-nek egy korábbi jelentése szerint a szinodális bizottság már júniusban megtartja újabb, második ülését Mainzban, hogy megvitassa a terveket.

Mindez azért jelentős fejlemény, mert az alapszabály elfogadásáról szóló, eredetileg februárra tervezett szavazást a Vatikán közbelépése miatt akkor még felfüggesztették. (Lásd írásunkat itt.)

Jelenleg még nem tudni, hogy a Vatikán hogyan reagál, vagy reagál-e a mostani lépésekre.

Kapcsolódó tartalom

  • Szivárványosított költő

    A Budapest Pride szombati vonulásáról készült felvételek között találtam az alábbi képet. Szivárványos zászlócskák között egy tábla, rajta egy mondat: „Csak jóság van és nincsenek nemek”; alatta zárójelben: Pilinszky János. Kérdés, mit keresett egy Pilinszky-idézet ezen a rendezvényen? Mi ennek a mondatnak az üzenete? Pilinszky János a huszadik század egyik kiemelkedő lírikusa. Költő vagyok és…

  • Útravaló évközi 3. hétre

    „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15) Négy, egymással összefüggő, egymásra épülő kijelentés hangzik el. Minden kijelentés külön kinyilatkoztatás, amelyek együtt alkotják az egészet. E kijelentések tartalmazzák az egész evangéliumot, mint ahogy minden egyes részben benne van az egész. Nézzük sorra: Az idő beteljesedett:…

  • Keresni és rátalálni – gondolatok Húsvétvasárnapra

    1. Mi tanúi vagyunk… (Ap Csel 10, 34a. 37–43) A Szentlélekkel eltelt apostolokat mintha kicserélték volna. Nevükben Péter intéz tüzes beszédet, amelyben érződik a személyes tapasztalat, az érintettség. Ezért hiteles apostola Krisztusnak. 2. Krisztussal ti is feltámadtatok… (Kol 3, 1–4) Az égiek keresése nem menekülés, nem a földiek lebecsülése, pusztán más értékrend. Ma úgy mondanánk:…

  • William Peckman atya gondolatai papságának 25 évéről

    Peckman atya az alábbiakat 2022. június 7-én, pappá szentelésének 25. évfordulóján írta. Ő a maconi Szeplőtelen Fogantatás plébánia, a shelbinai Szűz Mária plébánia, a clarence-i Szent Patrick plébánia és a bevier-i Szent Szív misszió lelkésze. Amikor egy pap az évfordulóját ünnepli, nem azt ünnepli, hogy hány éve van a munkahelyén. A papság nem munkakör. Lelkipásztornak,…

  • Az a bizonyos védelmi rendszer…

    Pápalátogatás után és püspökújulás előtt hívő nemzeti közösségünk egyfajta akédiában, életuntságban rostokol. Arra sem vesszük a fáradságot, hogy kapkodjuk a fejünket a körülöttünk zajló történések irányába. Már nemcsak mérgez, hanem megfojt a sok nyomasztó hír, esemény, fejlemény, ami kis és nagyobb világunkban zajlik. A kormányválságok és -váltások, a különféle  tüntetések és merényletek, lövöldözések és balesetek,…

  • Gloria et honor Deo

    Prohászka Ottokár írja: „A mi egész életünk Advent. Ennek az Adventnek Karácsonya a halál után Krisztus kegyes és irgalmas arcára vetett tekintetünk; az az első tekintet, melyet a kegyelem állapotában kimúlt lélek az Úrra vet, befejezi az élet Adventjét.” Advent második vasárnapja után egy nappal, életének 79. évében eltávozott egy legendás zenész. Az Omega együttes…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

2 hozzászólás

  1. INRI,
    Lásd János evangeliuma 6. Fejezet 66. Verstöl: Péter hitvallása.
    “66Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. 67Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” 68Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. 69Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”…
    Ezért mondta ezt Péter, mert Jézus az áldozásra buzdította hallgatóit: 56Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. 57Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. .. 59Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított. 60Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?… és sokan el is hagyták….de Ö így fojtatta… 63A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet”

    Erre válaszolt Jézusnak az analafabéta zsidó halász barátja , Kéfás=Péter a köszikla: Lásd János evangeliuma 6. Fejezet 66. Verstöl: Péter (a késöbbi pápák az Ö utóadi) hitvallása.
    66Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. 67Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” 68Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. 69Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje..a messiás az élö Jóteremtö fia.”

    Aki menni akar annak segíteni kell csomagolni…
    mert nem kell a pánz, ha az biblia és mózesi 10 parancsaolat meghamítsításával, a német államtól jár-na a “szindoális tanácsnak…aki a püspököket és a tanításaikat is irányítaná”- ahogyan a kommunisták is tették anno Szépmagyaroszágon…1948-1989 között

    1. Josefayerbrider, egyetértek veled. A Német Katolikus Egyház darabjaira hullott, sajnos. Akik még életben szeretnék tartani, azokat eltiporják.