Napi evangéliumok

Napi evangélium – 2024. október 1., 26. évközi hét kedd

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézus elítéli a bosszúálló lelkületet. Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak:…

Napi evangélium – 2024. szeptember 30., 26. évközi hét hétfő

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézus szemében a szolgáló szeretet teszi naggyá az embert. Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki…

Napi evangélium – 2024. szeptember 29., Évközi 26. vasárnap – Elvándorlók és menekültek világnapja

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből Mózes az Úr parancsára kiválasztott hetven férfit, hogy a nép kormányzásában segítségére legyenek. Az Úr pedig alászállt a felhőben, szólt Mózeshez, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénnek adta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek. Ez azonban nem ismétlődött meg. Két ember viszont a táborban maradt; az…

Napi evangélium – 2024. szeptember 28., 25. évközi hét szombat

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézus újból megjövendöli szenvedését. Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: „Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják.” De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban…

Napi evangélium – 2024. szeptember 27., 25. évközi hét péntek

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Isten Fölkentjének, a Messiásnak sokat kell szenvednie. Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.” Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek…

Napi evangélium – 2024. szeptember 26., 25. évközi hét csütörtök

†EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Heródes Antipászt – aki megölette Keresztelő Jánost – nyugtalanítják a Jézusról kapott hírek. Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt…

Napi evangélium – 2024. szeptember 25., 25. évközi hét szerda

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézus önálló apostoli munkára küldi tizenkét tanítványát. Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se…

Napi evangélium – 2024. szeptember 24., Szent Gellért püspök és vértanú – Ü

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot. Így szól az örök Bölcsesség: Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. Ők azonban békességben vannak. Mert ha az emberek…

Napi evangélium – 2024. szeptember 23., 25. évközi hét hétfő

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből A keresztény ember hivatása az, hogy világítson másoknak. Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki…

Napi evangélium – 2024. szeptember 22., Évközi 25. vasárnap

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből A gonoszok így beszélnek az igaz emberről: „Lássuk hát, igazak e beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut! Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten az ő pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből. Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk őt, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos halálra, hiszen…