Napi evangélium – 2025. október 25., 29. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A mennyei Atya, aki Jézust is feltámasztotta a halálból, bennünket is életre kelt a Szentlélek erejével.
Testvéreim!
Nincs semmi ítéletre méltó azokban, akik Jézus Krisztusban élnek. Hiszen a lélek törvénye, amelyet a Jézus Krisztusban való élet ad, felszabadít minket a bűnnek és a halálnak törvényétől.
Amire ugyanis az ószövetségben adott törvény képtelen volt, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten végrehajtotta. A bűn miatt tulajdon Fiát küldte, a bűnös testhez hasonló alakban. Ő azért jött, hogy elítélje a testben lévő bűnt, hogy beteljesedjék a törvény rajtunk, akik már nem test, hanem a Lélek szerint élünk.
Aki a test szerint él, testiekre vágyik; aki viszont a Lélek szerint él, lelkiekre törekszik. A test kívánsága a halálra vezet, a lélek törekvése az életre és a békére. A test vágyódása ugyanis Isten ellen van, mert nem veti alá magát Isten törvényének, hiszen nem is képes rá. Aki test szerint él, nem lehet kedves Isten előtt.
Ti azonban nem a test, hanem a lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem Krisztusé.
Ha Krisztus bennetek lakik, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, a ti halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által.
Ez az Isten igéje.
Róm 8,1-11
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tartsunk mindnyájan bűnbánatot, mert így mentjük meg lelkünket!
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: »Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?« De az így válaszolt: »Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,1-9


