Napi evangélium – 2025. november 16., Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja

Napi evangelium facebook

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből

Az utolsó ítéletkor felkél az igazság napja:
Isten megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.

Íme, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély
és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely
elérkezik, lángra lobbantja őket – mondja a Seregek Ura –, úgy hogy
sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük.
Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, és
sugarai üdvösséget árasztanak.

Ez az Isten igéje.

Mal 3,19-20a

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második
leveléből

Krisztus követője azt vallja: Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!

Testvéreim!
Tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek.
Senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel
nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére.
Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk
nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk
nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.
Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, nem
dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket.
Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus
Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék.

Ez az Isten igéje.

2Tessz 3,7-12

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Semmi sem maradandó ezen a földön.
Aki mindvégig állhatatos, az üdvözül.

Abban az időben:
Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes
fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:
„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem
marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen
jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan
jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok.« És: »Elérkezett az idő.«
Ne kövessétek őket.
Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek.
Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!”
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen
támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész.
Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.
De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket.
Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és
helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot
tegyetek.
Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan
védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek,
hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s
némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket.
De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek
meg lelketeket.”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,5-19