Napi evangélium – 2025. március 9., Nagyböjt 1. vasárnap
OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
A választott nép hitvallása és imádsága az Úr előtt.
Mózes így tanította a népet:
Amikor termésed legjavából ajándékot hozol, a pap vegye ki kezedből a
kosarat, s állítsa az Úr, a te Istened oltára elé. Te pedig mondd az
Úr, a te Istened előtt:
„Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként
kevesed magával, mégis nagy, erős és hatalmas néppé lett.
Amikor aztán az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak és
kemény szolgaságba vetettek minket, akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez
kiáltottunk. S az Úr meghallgatta könyörgésünket, meglátta
nyomorúságunkat, elnyomatásunkat és sanyarú sorsunkat. Az Úr erős
kézzel és kinyújtott karral kivezetett minket Egyiptomból, nagy
rémületet támasztva, jelek és csodák kíséretében. Erre a földre hozott,
és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot.
Íme, most hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr,
nekem adtál.”
Ezzel hagyd ott a kosarat az Úr, a te Istened színe előtt, majd
borulj le az Úr, a te Istened előtt.
Ez az Isten igéje.
MTörv 26,4-10
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A hit örök életet szerez.
Aki Krisztusban hisz, megvallja hitét.
Testvéreim!
Hogyan mondja az Írás? Közel van hozzád a tanítás,
ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amelyet hirdetünk. Ha
tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten
feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis
megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az
Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki őbenne hisz.
Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az
Ura. Ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki
segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
Ez az Isten igéje.
Róm 10,8-13
EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézust a Szentlélek a pusztába vitte, és ott megkísértette a sátán.
Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a
sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett.
Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek,
hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak
kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és
egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden
országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert
hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz
előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat,
Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe
vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia
vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy
oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.”
De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat,
Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre
elhagyta Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,1-13