Napi Rahangolo 2026.01.13 kedd

Napi ráhangoló: „Adatott” – a gyermek felajánlása az Úristen gondviselő akaratára

Évközi 1. hét, kedd

1Sám 1,9-20; Mk 1,21-28

Anna fogadalmat is tett, és ezt mondta: »Seregeknek Ura, ha megemlékezel rólam, és fiúmagzatot adsz szolgálódnak, akkor az Úrnak adom őt élete valamennyi napján.«”

Hány édesanya és édesapa ajánlja fel ma gyermekét az Úrnak? Vagy úgy gondoljuk, ez a meg sem született, sőt még meg sem fogant gyermek személyiségi jogainak, szabad akaratának lábbal tiprása lenne? Nem vesszük észre, hogy itt nem olyasmiről van szó, mint amikor valaki elhatározza, hogy mindenáron orvost, mérnököt vagy bankárt fog faragni gyermekéből? Tudatosítottuk már magunkban, hogy minket sem kérdezték meg a szüleink, hogy óhajtunk‑e a világra születni?

Talán azok jobban megértik és átérzik ezt, akiknek hosszas próbálkozás, várakozás, hiábavaló orvostól orvosig rohangálás után, mikor már beletörődtek a változtathatatlanba, egyszer csak megfogant és megszületett az, akiről azt hitték, örökre le kell mondaniuk. Ők eljutottak arra a felismerésre, hogy nem a maguk erejéből és nem maguknak „csináltak” gyereket, hanem: adatott. És amikor egy édesanya még meg sem született vagy az Úrtól kikönyörgött, tőle ajándékba kapott gyermekét felajánlja Istennek, nem tesz egyebet, mint hogy elismeri, kié is ő valójában, és mindenestül az Úristen gondviselő akaratára bízza, mert tudja, hogy ezzel teszi neki a legjobbat.

Imádság

Úr Jézus Krisztus, aki még mielőtt fogantattunk volna, megszólítottál és hívtál bennünket és gyermekeinket is! Ne engedd, hogy apai és anyai hivatásunk kimerüljön a biológiai élet továbbadásában és táplálásában, hanem segíts, hogy ezen keresztül is azt az életet adjuk és tápláljuk gyermekeinkben, amely túlmutat a pusztán materiális létezésen, és minden létezés ősforrásához vezet. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy keresztségi fogadásunkat komolyan véve merjük felajánlani őket Általad az Atyának, az Élet Urának a Szentlélekben, hogy akit ajándékba kaptunk, ne feltétlenül úgy legyen ajándék nekünk és másoknak, ahogy mi elképzeltük, hanem úgy, ahogy – személyiségi jogait és szabad akaratát messzemenően tiszteletben tartva – Isten, az ő Atyja elképzelte öröktől fogva.

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.


A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.

Válasszon egy vagy több listát
Listák
Adatkezelési hozzájárulás

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.