csiksomlyo 2025 Custom

Miért megy el több százezer ember Csíksomlyóra minden évben?

A csíksomlyói búcsú mondáját és történetét foglalja össze legújabb tömör és érdekes animációjában az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány.

Jószerivel nincs olyan hírforrás, amely ne emlékezne meg minden évben a pünkösdvasárnap előtti szombati napon tartott legjelentősebb összmagyar keresztény rendezvényről, a több százezer résztvevő jelenlétében tartott búcsúról. Az idei eseményen a zarándokok között ott volt magánlátogatóként Sulyok Tamás köztársasági elnök a feleségével, illetve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Nacsa Lőrinc és Soltész Miklós államtitkár, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és a szövetség több országos, helyi politikusa is. A szombati hőség ellenére az idei nagymisére is több százezren érkeztek a világ minden tájáról a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe. A jubileumi szentévhez kapcsolódva az idei fogadalmi nagybúcsút „A remény zarándokai” mottóval szervezték meg.

Az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány 2020-ban kezdte meg munkáját. Sokszínű, értékes kisfilmjei, animációi nemcsak a történelem iskolai oktatását segítik, hanem az érdeklődő felnőttek számára is fontos, jól összefoglalt információkkal szolgálnak kiemelkedő történelmi személyiségeinkről, eseményeinkről. Foglalkoztak Szent István királlyal, Szent Lászlóval, Könyves Kálmánnal, középkori csatákkal, Nagy Lajossal, de a későbbi korokból (a mostani filmsorozatot megelőzve, már 2021-ben) Hunyadi Jánossal, illetve Bethlen István miniszterelnökkel is. Trianon századik évfordulóján jelent meg a Trianon 10 oka c. animációs sorozatuk, és az ugyanezzel a kérdéskörrel foglalkozó kvízapplikáció.

A csíksomlyói pünkösdi búcsút és kegyhelyet 2020-ban nyilvánította hungarikummá a Hungarikum Bizottság, elismerve annak egyedi, vallásos és közösségépítő jellegét. 2019-ben Ferenc pápa is látogatást tett a rendezvényen. Mint a pápa halálának napján megjelent hírekben olvasható volt, a csíkszeredai polgármester közölte: a városvezetés kezdeményezi, hogy a pápai útként ismert utat, amelyen az egyházfő látogatása alkalmával végighaladt a Hármashalom-oltárhoz, nevezzék át Ferenc pápa útjának.

Érdemes megtekintenünk e rendkívüli, kivételes hatású és kisugárzású eseményről szóló rövid összefoglalót:

Kapcsolódó tartalom

  • Zakeus, a bolond gyümölcsöt hozó fa és az élet értelme

    ”Jó kérdés. Még sohasem gondolkoztam erről igazán.” Ezt a rövid választ pár éve egy negyvenéves rokonunk adta, amikor megkérdezték tőle: „Mondd, szerinted mi az élet értelme? Miért vagyunk itt a Földön?” Őszinte válasza megdöbbentett. Megdöbbentett, mert intelligens és jól képzett ember volt; biztos voltam abban, hogy élete során valamikor elgondolkodott már létezésének rejtélyén! Sajnos egyesek…

  • 6 jó ok arra, hogy templomban kössünk házasságot

    Van különbség az összeköltözés és az egyházi házasság között? Megéri házasodni, mivel ez új lehetőségeket nyit meg arra, hogy szeressünk és szeretve legyünk. A szerelem terén semmiféle biztosíték nincsen, mégis a házasság olyan kedvező környezetet teremt, ami a boldogság esélyeit növeli. Amikor két fiatal egymásba szeret, nem arra vannak hivatva, hogy akármilyen közös formában éljenek…

  • A pletykálkodásról

    Vizsgáljuk meg Jézus szavait az evangéliumban. Ő nem fecseg. Az igazság meggyőző szavait mondja. Közvetlenül szembeszáll a farizeusokkal, és Keresztelő Szent János szavát visszhangozva bátran „viperák fajzatának” nevezi őket. Felelősséget vállal mindenért, amit mond. Óvja tanítványait Heródes cselvetéseitől, rókának nevezve a királyt. Amikor megkérdezi a tizenkettőt: „Kinek mondanak engem az emberek?”, őszinte véleményüket kéri. Ezzel…

  • Átkelés az Alpokon Szent Bernáttal

    Szent Bernát a mai Menthonban, Franciaországban született a 10. század végén. Az alpesi közösségeknek szentelte életét, és olyan hegyi menedékházakat hozott létre, amelyek számtalan utazónak segítettek biztonságosan átkelni az Alpok veszélyt rejtő hegyein. A tél sokunk számára az az idő, mikor végre gyönyörködhetünk a csodálatos hegyvonulatokban. Az itt kiránduló, síelő hívő katolikusok pedig talán örülnek…

  • Tények a keresztelésről: Te mit tudsz a tiedről?

    A napokban olvashatták kedves olvasóink Ferenc pápa január 12-i beszédét, amelyben arra kérte a híveket, tudják meg, mikor keresztelték őket, és ünnepeljék meg ezt a napot minden évben. Megkeresztelésünkre természetesen a legtöbben nem emlékezünk, hiszen még kicsik voltunk. Ferenc pápa figyelmeztetését, kérését azonban szívleljük meg, és gondolkodjunk el a következő kérdéseken. Hol lettünk megkeresztelve? Mikor…

  • A megtalált irgalom – Gondolatok évközi 24. vasárnapra

    Sebestyén Péter atya gondolatai évközi 24. vasárnapra. Az evangélium ide kattintva olvasható. 1. Mózes közbenjárása (Kiv 33, 7–14) Mózes is csodálkozik, hogy sikeresen közbenjárt a bálványimádásra tévedt népéért. Megmosolyogtató, ahogyan Istent „emlékezteti” nagy tetteire. Hiszen Istennél múlt-jelen-jövő: egy. Eltévelyedéseink, földi vészhelyzeteink szakadékában valójában magunkat kell emlékeztetnünk arra, hogy Isten jelen van, és jelenvalóvá változtatja múltunkból is azt, ami…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. Hála ,hogy van egy hely a történelemben—CSIKSOMLYO—,ahol a magyarság felekezettol mentesen összejön ,hogy utunk legyen MEGVÁLTONHOZ ÉDESANYA által,aki az,,…UT .IGAZSÁG és ÉLET.—–senki ,semi megnem tudja cáfolni.Most a REMÉNY ÉVÉBENigyekezzünk e uton járni