Legyen még több játékosság a házasságunkban! – TESZT
A játékosság nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek számára is nélkülözhetetlen. Ha jelen van a házasságunkban, olyan fontos „vitaminokkal” látja el a párkapcsolatunkat, mint a kíváncsiság, a humor, a türelem és az alkalmazkodóképesség.
„Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.”
– talán ez a világ egyik legismertebb első mondata, amellyel egy regényt elindítottak. Joseph Heller, a „22-es csapdája” című nagy sikerű szatirikus történelmi regény írója talán nem is sejtette, hogy híres mondata lesz az egyik leggyakrabban idézett meghatározás a hirtelen lecsapó, mindent elsöprő szerelemre. Arról azonban már jóval kevesebbet beszélnek, írnak és értekeznek, hogy hogyan lehetne ezt a csodás pillanatot a lehető leghosszabb ideig fenntartani, esetleg újra meg újra átélni – a házasságban is.
A kíváncsiság a köztünk vibráló szerelem ébren tartásának, az új dolgokra való nyitottságunknak egyik fontos kelléke. Ha a házasfelek már nem érdeklődnek egymás iránt, és azt hiszik, hogy már mindent tudnak a másikról, lassan elveszítik egymást. Kapcsolatuk megszokottá és unalmassá válik és egy idő után már egy másikkal, máshol kezdik keresni a frissességet, a felpörgető élményeket.
A humorérzék a mindennapi összezörrenések, csüggedések és csalódások leküzdésében segít a pároknak, máskülönben ezek a lassan ható „mérgek” kiszívják a kapcsolat erejét. Ha tudunk nevetni a saját hibáinkon, könnyebben túltesszük magunkat társunk hibáin, tökéletlenségein is, sokkal megbocsátóbbak, irgalmasabbak leszünk. Egy kis humor a házasságunk nagy összezördüléseit, a kötelékeinket megerősítő élményekké alakíthatja.
Párkapcsolataink játékos, vidám pillanatai emlékezetünkben a pozitív élmények „tartályába” kerülnek, és könnyen előidézhetőkké válnak a nehéz, megterhelő időszakok idején. Ma is szívesen olvassunk bele azokba a szerelmeslevelekbe, amelyek közös életünk kezdetén születtek, és ugyancsak bizsergető érzésekkel jár házasságunk első, „fészekrakó” hónapjainak felidézése. Ezek a „mi” életérzést erősítő visszatérések az „első szeretethez”… Ma is azok a legszebb pillanataink, amikor tudunk felszabadultan nevetni a hétköznapjaink egy-egy fonákságán, vagy amikor egymás torkának ugorhatnánk, de nem tesszük, hanem inkább kifigurázzuk a helyzetet.

A nyitott szemmel való álmodozás, a pajkos képzelődés lehet a játékosságnak az a formája, amelynek leginkább a gyermekek a mesterei. Sajnos ez a színfolt is már alig-alig azonosítható a „nagyon komoly” és „földhözragadt” házasságokban. Mi lenne, ha időnként azon is törnénk a fejünket, hogy milyen új és főként romantikus randevú-ötletekkel tudnánk felfrissíteni házasságunk levegőjét?
A játékosság a szerelmi életünkre is hatással lehet, és ez esetben nem a szexuális játékokra gondoltam. A jól megszervezett, vagy időnként véletlenszerűen alakuló közös szórakozás, együtt lazítás úgy fűz össze bennünket, hogy fogékonyabbá vállunk a szeretetre, és ennek a hangulata átterjed a hálószobánkra is.
Ha ideje volt az elgondolkodásnak, akkor itt az ideje a felmérésnek, de főként a döntéseknek: akarunk-e még több játékosságot engedni a házasságunkba?
Mennyire játékos a párkapcsolatotok?
Válaszlehetőségek:
1 napja (5 pont), 2-5 napja (4 pont), 6-12 napja (3 pont), több mint két hete (2 pont), több hónapja (1), már nem is emlékszem rá (0)
- Mikor nevettetek együtt utoljára?
- Mikor volt az utolsó randevútok, közös sétátok, amikor csak egymásra figyeltetek?
- Mennyi idő telt el azóta, hogy valami újjal próbálkoztatok a szerelmi életetekben?
- Mikor lepted meg utoljára a párodat valami szokatlan ajándékkal, figyelmességgel?
- Mikor voltál igazán kíváncsi arra, hogy a társad mit gondol egy téma kapcsán?
- Mikor sikerült legutoljára olyan – páros életetekkel, házasságotokkal kapcsolatos – kellemes emléket, szép pillanatot elraktározni, amelyre később is szeretnél visszaemlékezni?
- Mikor volt utoljára, amikor felszabadultan hancúroztatok és szeretgettétek egymást?
- Mennyi ideje annak, hogy napközben a társadról álmodoztál, és alig vártad már, hogy találkozhassatok?
- Mikor daloltatok vagy táncoltatok együtt utoljára?
- Mikor volt az utolsó alkalom, amikor egy szabadidős tevékenységben együtt voltatok?
Minden 15 pont alatti eredmény, jelentős „játékosság-deficitet” jelent. Ideje tenni azért, hogy még több vidámságnak, játékosságnak, hancúrozásnak adjatok helyet a párkapcsolatotokban, házasságotokban!









