Lázcsillapító gyógyulás

A farsangi bálok idején szinte kontrasztként hat a szenvedő ószövetségi szent, Jób példája, aki egy szempillantás alatt veszíti el nyáját, gyermekeit, és bélpoklos lesz. Még a születése napját is megátkozza. Jób az emberi életet a legszerencsétlenebb sorsokhoz hasonlítja: katonáskodás, napszámosság, rabszolgaság. Azóta még lenne néhány ötletünk: hajléktalanság, menekült státusz, politikai meghurcoltatások, kisebbségi lét, stb. Mi, keresztények, már a megváltásban, a megváltásból élünk. Semmilyen földi baj, trauma, betegség, katasztrófa miatt nem engedhetjük meg magunknak a kétségbeesés kilátástalanságát. Ha nincsenek is válaszaink a szenvedés alatt lelkünkből feltörő miértekre, Krisztus keresztjében minden szenvedés értelmet nyer.

Jézus, miután meggyógyította Péter anyósát, aki magas lázban feküdt, meggyógyítja azokat a betegeket is, akiket odahoztak, és akikben hitet tapasztal. Nem kampányszerűen és nem is a kedvezményezetteket részesíti előnyben, hanem ezzel Isten országának örömhírét szemlélteti. Keresetlen egyszerűséggel állítja helyre az élet rendjét. Kiigazítja, ami elromlott, természetes gesztussal fordul a szenvedő emberekhez, kiűzi az ördögöket, aztán továbbhalad. Bár sokszor szembesül az emberi nyomorúsággal, nem alapít azonnal kórházat, nem ragad le „háziorvosi rendelőjében”, mert neki sokkal nagyobb, több a küldetése…A beteggyógyítások mindig a belé vetett hit, illetve a vele való sorsközösség jelei.

Milyen érdekes, hogy egész este gyógyított, és amikor a tanítványok hajnalban keresték, már egy elhagyott helyen imádkozott. Fontosabb neki az Atyához fűződő személyes kapcsolat ápolása, mint a tömeg lelkesedése vagy a tanítványok otthonos vendégszeretete. Mintha azt akarná sugallni, hogy ő nem szolgáltatást nyújt, nem a tüneteket akarja megszüntetni, hanem az egész embert gyógyítja. Üdvözítő munkája közben sem feledkezik meg a lényegről, nem adja oda a nagyobb jót a kisebb jóért. Nem esik a végletekbe. Meg tudja őrizni az egészséges egyensúlyt az igehirdetés, a szeretetszolgálat és az imádság között. Jézus Krisztust sokan ma is csodadoktorként kezelik. Jól jönne egy kis gyógyulás, lázcsillapítás. Ha csodát tenne: megszűnne betegségünk, kigyógyulnánk a rákból, visszanyernénk egészségünket, mindenki boldog lenne. Az egyházat is szolgáltató intézménynek tekintjük. Azért fizetünk adót, hogy annak fejében a pap minket kereszteljen, eltemessen, eskessen és imádkozzék értünk, netán helyettünk. Különvált a test és a lélek. Sőt az utóbbi valami megfoghatatlan, kiüresített mentálhigiénés, pszichés ködösítésbe torkollik. Szakosodtunk. Szétválasztottuk a betegséget a bűntől. Pedig mennyi bajnak valójában bűneink az okozói! Jézus a testet és a lelket egyaránt gyógyította: csak azt engedte el meggyógyultan, aki teljes emberségében egészséges lett.

Ki kellene gyógyulnunk abból a – sátán okozta – kábulatból, hogy nincs bűn. Semmilyen fitoterápia, gyógyszer és patika nem képes elvenni bűnünket. A betegség nem annyira vegyi és fizikai folyamatok tünetegyüttese, mint inkább a rend megbomlása bennünk. Jézus terápiája nem alternatív gyógymód, hanem testi-lelki egészségünk, üdvösségünk megmentésére, visszaadására szolgál.

Ne csodákat, rendkívüli isteni beavatkozásokat várjunk tőle – amelyekkel egyszersmind letesztelnénk szeretetének hatékonyságát –, hanem a szenvedés, a betegség keresztény elviselésében, a vele együtt szenvedésben keressük életünk jobbulását.