Kevesebb dísz, több lélek: vissza az ünnep lényegéhez – Zarándok Est Heiter Robert Gottfried atyával
A Zarándok Est vendége októberben Heiter Róbert Gottfried atya volt, a Szombathelyi Egyházmegye papja, Szepetnek plébánosa, szentszéki bíró és a Zarándok.ma-t működtető Szent Bertalan Harangjai Médiamissziós Alapítvány egyik kurátora. Előadásában az „ünnep” mélyebb értelmét járta körül — a Kis herceg rókáját idézve: a szív szertartásokra vágyik, mert „attól lesz az egyik nap más, mint a másik”.
Következő alkalom: 2025. november 20. (csütörtök), 19:00, Pécs, Szent Imre-templom
Előadó: Jeges Mirjam OCD (Magyarszék)
Téma: A belső ember megerősödése
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Itt tud regisztrálni: REGISZTRÁCIÓ
Az ünnep „szent idő”: kilépés a megszokásból, visszatérés a valódi természetünkhöz — ahhoz, hogy Isten örömre rendelt. Az ünnep egyszerre személyes és közösségi: a családi rítusok, a gyülekezeti és nemzeti megemlékezések mind azonosságot építenek, határokat jelölnek az időben, és közös memóriát teremtenek. Gottfried atya Mózes V. könyvének logikáját idézte: tudatosítás, továbbadás, látható jelek, határkijelölés, rögzítés — így válnak az emlékek élő hagyománnyá.
Atya szerint a „hitnek nincs hangulata” — a díszítés, a fények és a teríték lehetnek szépek, de nem fedhetik el a lényeget. Figyelmeztetett a teljesítménykényszerre (mindent „tökéletesre” csinálni), a státuszajándékozásra, az adósságokba hajszoló költekezésre és arra a „hanyag modellre”, amely kimenekül az ünnepből (például ünnepi istentisztelet helyett „hosszú hétvégére” hivatkozva).
Az érett ünneplés nem a végletekről szól, hanem az arányokról:
- ápolt, átadható családi szokások, amelyek identitást adnak;
- egyszerűség és figyelem a külsőségekben;
- minőségi együttlét: ott lenni a másik számára (a gyereknek nem a nagy ajándék, hanem a jelenlét a döntő);
- kiengesztelődés: a „köveket” elengedni, telefont felemelni, imádkozni és lépni is a békéért;
- az idősek és egyedül élők megkeresése, bevonása — „szívek közt jó a szívnek”.
A szertartások (mint a zsidó széder kezdő kérdése) segítik a gyerekeket az ünnep értelmének megtanulásában. A folytonos „miért?”-re angyali türelemmel kell válaszolni: így épül belső tartás és emlékezet. A vizuális jelek fontosak, de nem helyettesítik a tartalmat.
Az atya humorral vázolta a karácsonyhoz való szélsőséges hozzáállásokat (tradicionalista maximalizmus, racionális „szétmagyarázás”, hedonista dőzsölés, hanyag elmenekülés), majd a kiegyensúlyozott ünneplést javasolta: vannak tradíciók, de nem túlhajtva; van ajándék, de a kapcsolatra szabva; van terített asztal, de mértékkel; és nincs bizonyítási kényszer a közösségi médiában.
Az ünnep nem teljesítmény, hanem ajándék: alkalom, hogy „díszbe öltöztessük a szívünket”, s hogy az egyik óra különbözzék a másiktól.
„Szükség van bizonyos szertartásokra” — mert ezek adják az élet fogódzó pontjait és sarkpontjait.
