Keresztény útmutató az életvégi döntésekhez

Sokkal békésebben fogunk szembenézni az életünk végével, ha előtte néhány dolgot mérlegelünk. Következzen egy gyakorlati útmutató.

Krízis idején a keresztények és a családjaik az élet végét érintő nehéz döntésekkel találhatják szembe magukat.

Ez az írás azzal a céllal született, hogy olyan gyakorlati útmutatást adjon haldoklóknak, vagy haldoklókat gondozóknak, amely a katolikus erkölcsi tanításból ered és azzal összhangban van.

Szokásos és rendkívüli ellátás

Az élet végét érintő leggyakoribb kérdések arra vonatkoznak, hogy mely beavatkozásokat kell elfogadni – beleértve az életfenntartó és életmentő beavatkozásokat is –, és melyeket lehet visszautasítani.

Először az általános etikai irányelveket fektetem le, amelyek lefednek minden betegágy mellett lehetséges szituációt, és aztán ezeket alkalmazom néhány általános kérdésre. Az útmutatót a belső erkölcsi érzékünk formálására, a családtagokkal folytatott beszélgetésekben és az orvosokkal történő konzultációk folyamán kell alkalmazni. Ezek nem a katolikus egyház által felállított tetszőleges szabályok. Erkölcsi igazságokat tartalmaznak, hogy ezek segítsenek jó döntéseket hozni.

Általános etikai irányelvek

Ha bizonyos beavatkozásoktól reálisan további előny remélhető (vagyis nem hiábavalóak) és nem túlságosan megterhelőek, akkor azokat el kell fogadnom. A katolikus erkölcsi tanítás ezt „szokásos” (más szóval arányos) ellátásnak nevezi. Általában kötelességem elfogadni  a szokásos ellátást.

Ha bizonyos beavatkozástól nem remélhető reálisan további előny, vagyis hiábavaló, vagy aránytalanul megterhelő a számomra, akkor visszautasíthatom azt. Ezt nevezik rendkívüli vagy aránytalan ellátásnak. Általában ezt nem kötelességem elfogadni.

Kérdések és válaszok ezekhez az irányelvekhez

– Ki dönti el, hogy egy beavatkozástól reálisan remélhető-e előny?

– A beteg. De ahhoz, hogy a beteg jó döntést hozzon arról, hogy egy beavatkozás előnyös-e, minél szélesebb körben kell kikérnie hozzáértő  egészségügyi szakemberek tájékozott véleményét.

– A túlságos megterhelést is a beteg dönti el?

– Igen. A betegnek különböző szubjektív mértéke lehet arról, hogy neki mi jelent túlságos terhet. Ha egy adott beavatkozástól reálisan remélhető előny,  de a beteg azt visszataszítónak találja (például egy gyerekkorában szexuálisan bántalmazott nő az intubálás gondolatát elviselhetetlennek érzi), lehet őt bátorítani, hogy fogadja el a beavatkozást, de a végső döntés az övé.

Fontos megérteni, hogy az itt feltett kérdés a kezelés túlságos teherként való megélésére vonatkozott. Nem arra, hogy a beteg az életét érzi túlságosan nagy tehernek. Ha úgy érzi, hogy az élete túlságosan terhes, segítségre van szüksége, talán pszichológiai vagy lelki gondozásra. De nem azt kérdezzük tőle, hogy ettől a tehertől akar-e megszabadulni, mert ez támogatott öngyilkosságot vagy eutanáziát jelentene.

– Mikor megengedett újraélesztést nem kérő (DNR) nyilatkozatot tennem?

– Ilyen nyilatkozatot csak akkor tehetek, ha biztos vagyok abban, hogy a katolikus erkölcsi tanítás nem kívánja meg az újraélesztés megkísérlésének elfogadását.

– Mikor kívánja ezt meg a katolikus erkölcsi tanítás?

Ha az újraélesztés nem hiábavaló vagy túlságosan megterhelő.

– Mikor kell elfogadnom az intubálást?

Az intubálás (légcső becsövezése, egy műanyag cső bevezetése a légcsőbe a szabad légzés biztosítása érdekében – szerk. megj.) mindig szokásos kezelésnek minősül, ha reálisan remélhető tőle előny a beteg számára, és nem túlságosan megterhelő.

– Mikor utasíthatom ezt el?

Amikor az hiábavaló vagy túlságosan megterhelő.

– Mikor kell ételt és italt elfogadnom még akkor is, ha ez mesterséges úton történik?

2004. márciusában Szent II. János Pál pápa ezt tanította:

Szeretném aláhúzni, hogy étel és víz adása a betegnek, még ha mesterségesen történik is, mindig az élet megőrzésének természetes eszközét jelenti, nem orvosi beavatkozást. Sőt, mi több, ennek alkalmazását alapvetően szokásosnak és arányosnak, és mint ilyet, morálisan kötelezőnek kell tekinteni, egészen addig, amíg el nem érte saját végcélját, amely a jelen esetben a beteg táplálásának biztosításában és szenvedésének enyhítésében áll.

Más szóval el kell fogadnom az ételt és folyadékot akkor is, ha azt csövön keresztül adják, mert ez táplálja a testemet és segít fenntartani az életemet.

– Mikor utasíthatom el az ételt és a folyadékot?

Amikor nem táplálják tovább a testemet. Ez akkor történhet például, amikor a haldoklás során a test már nem dolgozza föl a táplálékot.

 – Mikor fogadhatok el komfortkezelést/komfortápolást?

Csak akkor mondhatok le az ellátás minden formájáról, beleértve az ételt és a vizet, ha minden fajta beavatkozás, beleértve az étel és a víz adását is, vagy eredménytelen vagy túlságosan megterhelő, például az aktív haldoklási folyamatban.

– Megengedett valaha is elutasítani az orvosi ellátást, ha az sem nem eredménytelen, sem nem túlságosan megterhelő?

Bár alapvetően kötelességem elfogadni a szokásos ellátást, ha a források szűkösek, önkéntesen lemondhatok az ilyen kezelésről, hogy valaki más megkaphassa. Ebben az esetben a lemondásom, erkölcsi értelemben, nem indokolatlan visszautasításon alapul, hanem a felebaráti szereteten.

(A magyar egészségügyi törvény – 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről – alapján a betegjogok közé tartozik az ellátás visszautasításának joga: tehát minden cselekvőképes beteg visszautasíthatja az orvosi ellátást akkor, ha ezáltal mások életét vagy testi épségét nem veszélyezteti. A beteg ezt a döntését, nyilatkozatát bármikor visszavonhatja, ezt a visszavonó nyilatkozatot mindenféle formai kötöttség nélkül megteheti. – szerk.megj.)

– Készítsek-e élő végrendeletet (Magyarországon hivatalos neve előzetes egészségügyi rendelkezés – szerk. megj.), vagy bármiféle jogi dokumentumot előzetes döntésemről, beleértve a POLST-ot, azaz az életmentő és életfenntartó kezelésekkel kapcsolatos preferenciáimnak a rögzítésére és érvényesítésére szolgáló dokumentumot (ez utóbbi csak az USA-ban létezik – szerk. megj.)?

Nem tanácsolom. Ezek hajlamosak elősegíteni orvosi és morális szempontból is irracionális döntések meghozatalát. A jelölőnégyzetes (igen-nem) formátum nem terjedhet ki minden lehetséges egészségügyi helyzetre, amivel egy ember szembesülhet a jövőben. Így a családtagokra és az egészségügyi ellátó személyzetre marad annak a terhe, hogy értelmezzék az iratot egy olyan helyzetre vonatkozóan, amelyet a beteg nem látott előre. Ezek a dokumentumok esetleg azt is lehetetlenné teszik, hogy az orvosok, akiknek szabadságot kellene kapniuk, hogy segítsenek a betegnek, vagy a meghatalmazottak, a legjobb döntést hozzák egy orvosi ellátást igénylő helyzetben, és hogy ezt minden egyes beteg különleges és összetett helyzetének megfelelően tegyék. Sőt, mi több, ez erkölcstelen döntésekhez is vezethet azzal, hogy az egészségügyi dolgozókat arra utasíthatja, hogy ne végezzenek el olyan beavatkozásokat, amelyek az adott körülmények között szokásosnak tekinthetők lennének. (Az életvégi döntéseket a magyar jogszabályok a következőképpen teszik lehetővé: Az előrehaladott állapotú gyógyíthatatlan betegek közjegyző által írásba foglalt, előzetes egészségügyi rendelkezés formájában visszautasíthatják a nem kívánt életmentő és életfenntartó beavatkozásokat, valamint helyettes döntéshozót jelölhetnek ki. Elterjedtebb megoldás lehet azonban, hogy a preferenciák a betegdokumentációban kerülnek rögzítésre, és a beteg számára további előnyökkel nem járó, orvosi értelemben hasztalan kezelésekre a beteg kívánalmaival összhangban nem kerül sor (ld. Életvégi döntések, orvosi kezelés visszautasítása, az életvégi tervezéshez hasznos információk olvashatóak a Magyar Hospice Alapítvány oldalán, ahol letölthető segédletek is megtalálhatóak – szerk. megj.)

-Vannak-e biztonságosabb előzetes rendelkezési dokumentumok?

A legbiztonságosabb típus az ún. egészségügyi meghatalmazás. Ez egy jogi dokumentum, amellyel valaki (meghatalmazó) felhatalmaz egy másik személyt (meghatalmazott, helyettes döntéshozó), hogy nevében eljárjon az egészségügyi ellátás során, ha ő már nem képes erre (pl. eszméletvesztés esetén). Magyarországon az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) rendszeren keresztül elektronikusan vagy kormányablaknál is rögzíthető, és meghatározhatók benne a meghatalmazott, a helyettes döntéshozó jogai, mint például kezelések engedélyezése vagy receptek kiváltása. A meghatalmazottunk minden orvosi döntést meghozhat helyettünk, így nincs szükség semmiféle érvényes végakaratszerű dokumentumra.

– Hogyan válasszak helyettes döntéshozót?

Valaki olyat jelöljünk meg, akiben megbízunk, hogy a katolikus egyház erkölcsi tanítása és a mi észszerű kívánságunk alapján fog dönteni. Beszéljünk minél részletesebben a meghatalmazott helyettes döntéshozóval az értékeinkről és a kívánságainkról a tipikus életvégi helyzetekben. Ha a meghatalmazott nem ismeri a kívánságainkat, akkor annak az alapján kell döntést hoznia, hogy szerinte mi lenne nekünk a legjobb és mi tetszene Istennek.

Senki ne fogadjon el meghatalmazotti felkérést olyan embertől, aki azt várja, hogy hagyják figyelmen kívül a katolikus erkölcsi tanítást, amikor a kívánságukat teljesítik. Magyarországon „Egészségügyi meghatalmazás” mintát itt talál. (szerk. megj.)

– Mi a teendő, ha valamilyen előzetes döntést tartalmazó dokumentum használata mellett döntök?

Mindig van lehetőségünk megváltoztatni bármilyen dokumentumot, kiegészíteni vagy törölni belőle valamit. Az alábbiak figyelembevételével kísérelhetjük meg, hogy az irat a katolikus egyház erkölcsi tanításával összhangban legyen:

• tegyünk „kezelési utasításokat” a dokumentumba: pl. „kérek minden olyan kezelést, amelyet egy megbízható orvos jónak ítél és nem hiábavaló.”
• tisztázzuk az elutasítási kéréseinket: pl. „végzetes és visszafordíthatatlan betegség esetén szüntessenek meg, vagy ne kezdjenek el bármiféle  olyan beavatkozást, beleértve az életmentő és életfenntartó kezeléseket, amelyeket rendkívülinek és aránytalannak ítélnek meg.”
• nevezzünk meg erkölcsileg nem megkérdőjelezhető tételeket: pl. „addig adjanak ételt és italt, amíg az a fizikai testemet fenntartja. Ha a testem már nem fogadja el azokat, szüntessék meg a táplálást.”
• határozzuk meg a szükséges kikötéseket: pl. egy nő, aki rettenetesen fél az intubálástól: „ha intubálás szükséges, azt csak nagyon rövid ideig alkalmazzák, vagy csak akkor, amikor eszméletlen vagyok.”

Fordította: Tüskés Tünde
Szerkesztette: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia