Isten kölcsönösséget kér tőlünk

„Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” (Lk 2, 25-35)

Simeon azt tanítja nekünk, hogy nemcsak Isten tart a karjaiban minket, hanem önmagát is a mi karjainkba adja.

Jézus egyik első találkozása az öreg Simeonnal volt. Az evangélium megemlít egy olyan részletet, amely segít helyesen értelmezni ennek a találkozásnak a jelentését: „… karjába vette és áldotta az Istent.”

Azt szoktuk gondolni, hogy Isten az, aki a karjaiban tart minket, és ez igaz is. De Simeon azt tanítja nekünk, hogy Isten nemcsak a karjaiban tart minket, hanem önmagát is a mi karjainkba adja. Ez azt jelenti, hogy nemcsak ő törődik velünk, hanem nekünk is törődnünk kell vele.

A megtestesülésben Isten kölcsönösséget kér tőlünk. Isten nemcsak szeretni akar minket, és nemcsak azt akarja, hogy mi szeressük őt, hanem azt akarja, hogy kölcsönösségen alapuló kapcsolat jöjjön létre köztünk és közte.

És valóban ebben a kölcsönös önátadásban történik meg az üdvösség csodája. Ennek a kapcsolatnak a nagyszerűsége abban rejlik, hogy ő, akinek nincs szüksége ránk, az ránk szorul. Mi pedig, éppen ellenkezőleg, akik tényleg rászorulunk Istenre, nagyon gyakran úgy élünk, mintha nem lenne szükségünk rá.

A világra jött Jézus a fény, amely megvilágítja életünk éjszakáit.  Az öreg Simeon ezt mondja, miközben áldja Istent: „… mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségéül népednek, Izraelnek.”

Nekünk, keresztényeknek, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyan igaz, hogy életünk során sok „éjszakával” szembesülhetünk, de az is igaz, hogy Jézus a mi fényünk, a mi világosságunk. Vele mindig van kiút, még akkor is, ha úgy tűnik, minden elveszett.

Írta: Luigi Maria Epicoco atya
Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: Aleteia