Dufresse Szent Gábor-Taurin: A nyájért vállalt önátadás útja – Szentek élete
Dufresse Szent Gábor-Taurin – misszionárius püspök, vértanú
* Lezoux, Franciaország, 1750. december 8. + Csengtu, Kína, 1815. szeptember 14.
1750. december 8-án született Lezoux-ban.
Kanghszi császár 1722-ben bekövetkezett halála után Kínában keresztényüldözés kezdődött, és a külföldieket egyre szigorúbban megfigyelték. Ennek hatására csökkenni kezdett az idegen misszionáriusok száma, s a helyzetet csak nehezítette 1773-ban a jezsuita rend feloszlatása. Hős hitvallók voltak a laikus keresztények, akik hitoktatóként álltak a közösségek élére, a kínai és külföldi hithirdetők. A csendes és szinte névtelen főpásztorok közé tartozott Dufresse Gábor is.
Szülővárosában, később Párizsban a híres Collége Louis-le-Grand-ban tanult. Elhagyhatta Franciaországot, és Kínába, Szecsuán tartományba rendelték. Miután az úton és Makaóban elmélyítette nyelvismereteit, a szecsuáni misszió szervezője a tartomány északi részébe küldte, ahol a keresztények már évek óta nem láttak papot. Itt folytatta Gábor áldásos tevékenységét, amíg azt az 1784-es üldözés meg nem szakította. Augusztus 27-én letartóztatták a senszi misszióba rendelt négy ferencest. Ebben az időben tört ki északon a muszlimok felkelése, s az elfogottakat azzal gyanúsították, hogy titokban egyetértenek a lázadókkal, mivel a szokásos felfogás szerint az iszlámot és a kereszténységet egy vallásnak tekintették.
A császár ezért megparancsolta, hogy a keresztények ellen szigorúan járjanak el. Már 1784 vége felé – Szecsuánban elsőként – elfogták Gábort, de hamarosan kiszabadult. Egy keresztény családban akarta kivárni az üldözés végét, amikor eljutott hozzá Jean- Didier de Saint-Martin püspök felszólítása, hogy jelentkezzék önként, mert ezzel a keresztény közösségeket megkíméli a zaklatástól. Gábor azonnal követte a felszólítást, és 1785-ben Csengtuban bebörtönözték. A püspökkel és két másik francia hittérítővel együtt, akik hasonlóképpen önként jelentkeztek. Rövid szecsuáni fogság és többszörös pekingi kihallgatás után a Középső birodalomból való száműzetésre ítélték és Kanton kikötővárosba vitték őket. Gábor onnan Manilába ment, s ott várta az alkalmat, hogy visszatérhessen Makaóba, a nyájához. Bár a száműzött misszionáriusok tudták, hogy újabb felfedezésük a biztos halált jelenti számukra, a püspök és Gábor 1788-ban ismét Makaóba indult. Folyami úton jutottak el Hukuang tartományon át Csunkingba. A hittérítő új munkateréül most Kelet-Szecsuánt és az egész Kveicsu tartományt jelölték ki.
A püspök, aki 1792-ben Pottier vikárius utóda lett, útitársát már 1793-ban a misszió helyettes vikáriusává nevezte ki. Gábor 1800-ban Szecsuán püspöke lett. A hittérítők minden bizonytalanság közepette is termékeny munkát végeztek. Évről évre ezernél több felnőttet kereszteltek meg. Ezután megkezdett egy munkát, amely nemcsak a szecsuáni misszió, hanem az egész kínai misszió számára nagy áldást jelentett. Papjaival megtartotta a kínai területen az első zsinatot. Az óriási távolságok és a nagy veszély miatt a püspöknek lehetetlen volt látogatnia a hatalmas egyházkörzetét. Ezért maga köré gyűjtötte papjait, hogy alapvető megegyezésekre jussanak a keresztények lelki gondozásával és a pogányok megtérítésével kapcsolatosan.
Ő szorgalmazta elsőként és a leghatékonyabban az új központi szemináriumot a párizsi misszionáriusok Kelet-Ázsiában levő valamennyi missziója számára. Néhány kísérlet után Makaó protektorának, Letondalnak 1808-ban sikerült Malakka angol félszigeten, Pulo-Penangban felállítania az új szemináriumot. Gábor évről évre oda küldte legjobb szeminaristáit.
A hittérítők nyomasztó hiánya, a tartós bizonytalanság és üldöztetés ellenére tovább fejlődött a szecsuáni egyház. A keresztények száma 1801-től 1815-ig 15 ezerrel emelkedett, és Gábor halálakor már mintegy 60 ezer volt. Egyetlen hithirdető, még a püspök sem maradhatott tartósan egy helyen. „A keresztények gondozása többnyire az olyan hívők házaiban történik, akik erre alkalmasak és biztonságban is vannak. A keresztények nagy szétszórtsága miatt számos ilyen állomás van. Az „állomások” egyben a püspök és a hittérítők menedékhelyei is voltak.
Szecsuán új alkirálya határozott készséget tanúsított az iránt, hogy végrehajtsa a keresztények elleni császári dekrétumot, így az üldözés észrevehetően erősödött, különösen amikor 1814-ben új rendelkezést tettek közzé a keresztények ellen. Gábor püspök már évek óta vándoréletet élt, állandó hajsza és üldözés közepette. Az egyik Pulo-Penangból elbocsátott papjelölt, aki az alkirály pribékjeinek kezébe esett, a kínvallatás közben elárulta a püspök tartózkodási helyét. Így 1815. május 18-án őt is letartóztatták, majd Csengtuba vitték. Fogsága alatt nem bántak vele rosszul, de szeptember 13-án halálra ítélték és szeptember 14-én kora reggel kivégezték.
